2020.11.30.
Megkóstoltuk, hogy főznek Jamie Olivernél
A világ egyik leghíresebb séfje, 17 éve van saját főzős műsora, a könyveit 2003 óta magyarul is olvashatjuk - Jamie Oliver most Budapesten nyitott éttermet!
Tavaly ősszel kaptuk a hírt, hogy Jamie Oliver franchise-a, a Jamie's Italian Budapesten is megnyitja kapuit. Jelenleg több mint 40 ilyen étterem található a világon, de a régióban Budapesten van az első. A Zsidai Gasztronómiai Csoport bábáskodása mellett megszületett étterem remélhetőleg újabb turisztikai célpont lesz, hiszen legközelebb Stockholmban találhatunk Jamie's Italian-t.
Az étterem több szempontból is különleges - bár egy étteremláncról van szó, rendkívül magas elvárásoknak kell megfelelnie. A kiválasztás a Zsidai Csoportnál indult, a vezetők nyolc héten át vettek részt egy londoni tréningen, és ajánlatot csak akkor kaptak, mikor mindennek megfeleltek.Az étterem nyitása előtt négy héttel érkezett egy tíz fős csapat Londonból, aki heti hat napon át reggeltől estig trenírozta a felszolgálókat és a szakácsokat.

A pincéreknek például meg kellett tanulniuk Jamie gyerekeinek a nevét, azt, hogy hol élnek, hogy mi az ideológia a franchise mögött, tudniuk kell Gennaro Contaldo munkásságáról - ő Jamie olasz mestere egyébként - , hogy egyetlen kérdés se érhesse őket meglepetésként a vendégek részéről. Azoknak a felszolgálóknak például, akik az ételeket az asztalokhoz viszik, tudniuk kell mindent az étlapon található fogásokról, sőt, a beszállítókról is. Emiatt is vannak a szigorú szabályok - a Jamie's konyháján dolgozni inkább hasonlít arra, mikor az ember egy tökéletesen működő gépezetben dolgozik - a hirtelen jött kreatív rohamoknak nincs helyük.

Az összes recept előre meg van írva, ha új alapanyagot akarnak használni, azt előbb egyeztetni kell Londonban, de persze csak azután, hogy a beszállítóról és a termékéről az összes információ a rendelkezésükre áll. Mivel rengeteg Jamie étterem van szerte a világban, és mindenhol ugyanolyan minőséget akarnak, ez érthető is.A cél az volt, hogy bárhol a világon térünk is be egy Jamie's Italian-be, olyan ételt kapjunk, mintha maga Jamie Oliver főzte volna.

A beszállítók kiválasztását legalább ilyen komolyan vették - az étterem nyitása előtt egy fél évvel megkezdték a lehetséges jövőbeli partnerek felkutatását. Jamie Olivernek van egy rendszere, Josie-nak hívják, és a pucér szakács állítólag csak Jamie's bitch-nek - Jamie csicskájának - hívja. Ebbe a rendszerbe kerül minden információ a különböző éttermek beszállítóiról, az áru minőségéről és a korábbi tanúsítványokról - minden termékről egy átlag nyolc oldalas dokumentumot tárolnak. A bárányt, a zöldségek egy részét, a csirkét és például a tojást hazai beszállítóktól szerzik, és itthon egyedülállóan az itallap felét is a magyar borok foglalják el.

Az étlapot igyekeztük végigenni - csúfos kudarcot vallottunk ugyan, hiszen nem egy három itemes oldalról van szó, de azért megtettük, amit megtehettünk. Az falatkák közül legnagyobb kedvencünk a tapenade volt - a maga 1340 forintjával ugyan nem a legolcsóbb, de ahogy a neve mondja, a világ legjobb olívája jégen, és valóban, nem emlékszem, hogy ettem volna jobb tapenad-ot valaha. A húsos és a zöldséges deszkához is jár egy-egy adag mentás répasaláta, ami szimplán ízsemlegesítést szolgál, de azért magában is nagyon finom. A zöldséges tálról az olajos grill zöldségek, míg a húsosról a San Daniele sonka volt a kedvencünk. A pizzák közül a pármait szerettük legjobban, de nagyon díjaztuk a fiorentina ricotta rétegébe rejtett citromot - frissítő, üdítő, meglepő, és nagyon kellemes.

A tészták közül nehéz kedvencet választani - a fekete spagetti tintahallal és kagylóval valóban "tenger ízű" volt, nem beszélve arról, hogy bőven kaptunk rá a tenger gyümölcseiből, a konyhán nem estek bele abba a hibába, hogy egy nagy adag tésztára rátettek két szem kagylót, és az egyikből ráadásul kiesett a hús. Bőven kaptunk tintahalat, kagylót, polipot is a fekete spagettiszálakra. A garnélás linguini-ből szintén nem sajnálták az anyagot, de a kedvencünk valószínűleg az édeskés póréhagymával dúsított füstös carbonara volt. A főételek közül megkóstoltuk a bárány scottadito-t, amihez izgalmas polentachips jár. Én személy szerint jobban szeretem a félig átsütött báránybordát, de mint megtudtam, Jamie éttermeiben élelmiszer-biztonsági okokból tilos félig átsütött ételeket felszolgálni. Legkevésbé talán a csirke cacciatore nyerte meg a tetszésemet, pedig nagyon jól volt elkészítve - egyszerűen nem vagyok különösebben oda a csirkehúsért. A superfood-saláta viszont elképesztő finom volt, az avokádós-céklás-quinoás étel ráadásul telítő és egészséges is.

Bár a Jamie's Italian árai kicsit magasabbak, mint egy átlagos étteremé, a helyszínt és a minőséget meg kell fizetni - ráadásul biztosak lehetünk benne, hogy sokszorosan ellenőrzött forrásból származnak az ételünkbe került alapanyagok. Na meg majdnem olyan, mintha maga Jamie főzne ránk! Egyébként a tészták egy kicsit felkapottabb olasz étteremben sem olcsóbbak, itt pedig tényleg nagyon elégedettek voltunk. Kifejezetten jó, hogy egy ilyen kaliberű olasz étterem is megtalálható nálunk - kiváló minőségű ételek, magas színvonalú kiszolgálás és profizmus, amihez nem kell feltétlenül díszfrakkba vágni magunkat.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















