2020.11.30.
Megkóstoltuk a Kinder legújabb csokis-tejes jégkrémjeit
A bolti fagylaltok és jégkrémek felhozatala évről-évre egyre csak bővül. Szerkesztőségünk ezúttal a Kinder csokoládé újonnan megjelent jégkrémjeit próbálta ki.
Beköszöntött a nyári forróság, ebből az alkalomból pedig a Kinder is megjelentetett három új, eddig a magyar piacon ismeretlen jégkrémes terméket. A boltokban kapható pálcikás, tölcséres és szendvics formájú jeges desszertjét mi is kipróbáltuk.

Mivel a gyerekek imádják a Kinder által forgalmazott csokoládés termékeket, szinte biztosak vagyunk benne, hogy a következő három termék sokak kedvence lesz a nyáron. A Kinder Ice Cream Sandwich és a Kinder Ice Cream Cone termékeket dobozos, hat- illetve négy darabos csomagolásban lehet kapni, így az egész család számára kitűnő desszertet nyújthat egy forró nyári napon.
Na de hogy milyen az íze?
Szerkesztőségünk tagjai a csaknem 37°C-os melegben szinte azonnal ráharaptak a fagyasztóból kivett édességekre, lássuk, hogyan vélekedtek ők a jégkrémekről.
1. Kinder Ice Cream Stick (Auchan, 249 Ft/darab)

Vélemény: A jégkrémet félig egy vékony csokoládéréteg fedi, amely egy az egyben olyan ízű, mint a Kinder tojás csokoládéja. A tejes fagylalt krémje nem túl édes, de bír némi vaníliás ízzel. Tesztelőink szerint a jégkrém finom, de kicsi és túl gyorsan elolvad.
2. Kinder Ice Cream Cone (Auchan, 1599 Ft/4 darab)

Vélemény: A fagylalt tetején egy csokidarabokkal díszített, vastag mogyorós-kakaós bevonó van, mely nagyon intenzív ízű, a legtöbb kóstoló ezt a bevonatot imádta a legjobban. Egyesek szerint a fagylalt/jégkrém nagyon ízletes, de a mogyorós tejfagylalt ízét nagyon elnyomja a legfelső bevonat. A ropogós, csokival megkent tölcsér mindenkinek nagyon ízlett, a fagylalt egy gyermek számára éppen tökéletes méretű.
3. Kinder Ice Cream Sandwich (Auchan, 1699 Ft/6 darab)

Vélemény: A tejes jégkrémet a leírás szerint kekszlapok közé szorították, a tesztelők azonban inkább egy könnyed és vékony piskótaborításnak hitték a szendvics két oldalát. A piskóta nagyon puha volt és édes, a tejes jégkrém viszont könnyed volt, szinte habszerű. Egyik kóstolónk szerint a jégkrémnek ropi illata volt. A hatdarabos jégkrémdesszert gyerekek számára jó választás lehet a kis méret miatt, ára viszont sokak szerint volt túl magas.
A Kinder tejes és csokis jégkrémjei összességében finomak és jól hozzák azt a minőséget, amelyet a márkától már olyan rég megszokhattunk, a termékeket azonban a Kindertől nem várt módon eléggé elárazták. A jégkrémes desszerteket méretük és mennyiségük miatt inkább a gyerekeknek ajánljuk, hiszen biztosan szeretni fogják a számukra éppen tökéletesen kiporciózott édességeket.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
5 bosszantó dolog a boltokban, amit a vásárlók egy része...
Mindannyian járunk bevásárolni, de nem szeretünk minden egyes dolgot a boltokban. Most az olvasók kommentjeiből szemezgettünk, mi az, ami őket bosszantja, ha vásárolni mennek.
Figyelem! Veszélyes termékeket hív vissza az ALDI - ha vettél...
A gyerekek biztonsága érdekében az ALDI visszahívja három termékét.
12 frissítő házi szörp és limonádé
Frissítő gyümölcsös limonádékat és szörpöket ajánlunk nektek. Garantáljuk, hogy mindegyik imádni való!
Fontos változás a SPAR saját márkás termékeinél
Átfogó programot indított el a Spar, melynek részeként némileg megváltoznak a saját márkás húskészítményei.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















