2020.11.30.
Megnyílt a legnagyobb Starbucks a világon, ahol te is szívesen elszürcsölnél egy kávét
A több mint 3200 négyzetméteres épületben kávépörkölő, kávébolt, pékség , bor- és koktélbár valamint kézműves kávézó található.
Néhány napja megnyitott a világ legnagyobb Starbucks-a a chicagói Michigan Avenue-n. Az öt emeletes épület múlt péntek óta fogad látogatókat, több mint 3200 négyzetméteren. Az egység egyike azoknak a Reserve Rostery boltoknak, ahol a kávé útját a kávépörköléstől egészen a csészéig végig lehet követni. Az első ilyen boltot 2014-ben nyitották, Seattle-ben.

A chicagói épület első szintjén egész nap frissen pörkölik a kávét, majd továbbítják azt az épület további pontjaiba, például az első emeleti kávéboltba, ahol meg lehet vásárolni a frissen pörkölt kávét.

Azokra is gondoltak, akik a kávézás mellett falatoznának. Az első emeleten található a milánói Princi pékség pultja, mindenféle friss pékáruval, gyümölccsel. Az édes sütik kínálata a második emeleten folytatódik, ahol már helyet kapott egy kézműves kávézó.

A kávéimádók különleges kávékurzusokon vehetnek részt a harmadik emeleten, és megnézhetik, ahogy az egyedi kreációik életre kelnek.

A negyedik emeleten egy bár található finom borokkal és koktélokkal. A lenyűgöző látványt nyújtó bár felett egy tetőtéri rész található, amelyet várhatóan jövő tavasszal nyítnak meg. A látogatók addig valószínűleg beérik a már átadott négy emelettel is.

Ezeket olvastad már?
Sokak szerint eléggé félrement a Starbucks ünnepi üzenete
A kávé szerelmesei minden évben várják a híres cég limitált kiadású papírpoharait, de idén többen nem értettek együtt annak szöveges üzenetével.
Végre kiderült, ki hagyta rossz helyen a kávéspoharat a Trónok...
Öt hónapja lázban tartja az internetet, hogy vajon ki hagyhatott egy papír kávés poharat a Trónok Harca egyik jelenetében. Emilia Clark most leleplezte a "bűnöst"!
A STARBUCKS ikonikus kávéit már otthon is elkészítheted
A kávézás szerelmesei mostantól otthonukban is kortyolgathatják kedvenc STARBUCKS italkülönlegességeiket, ugyanis hazánkba is megérkezett a Home kollekció.
Ha utálod, ha hozzád szólnak a reggeli kávé előtt, a...
Legújabb kávézójukban már közvetlen emberi kommunikáció nélkül is elviheted a kávédat - szerinted jó ötlet?
via People
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















