2020.11.30.
Megnyílt a vadiúj prémium étterem, a Felix Kitchen&Bar a Várkert Bazárnál
Új versenytársat kaptak a fővárosi prémium éttermek: megnyitott a Felix Kitchen&Bar a Várkert Bazárnál, amelynek középpontjában a magyar és az ázsiai konyha áll.
Hogyan fér meg egymás mellett egy több, mint 140 éves történelmi épület, az ázsiai és a magyar konyha, valamint a város legjobb aranygaluskája? A választ a Várkert Bazár mellett, az Ybl Miklós téren érdemes keresni, ahol bámulatos enteriőrrel és fantasztikus ételkínálattal megnyitotta kapuit a hazai gasztronómia új trónkövetelője, a Felix Kitchen&Bar. Ezzel pedig a tavaly felújított, és eredetileg Ybl Vízház néven ismertté vált épületegyüttesbe a gasztronómiai megújulás is megérkezett.

Így fest az impozáns Felix Kitchen&Bar
Alig néhány napja várja vendégeit a Felix Kitchen&Bar, amely a 2018 tavaszán átadott Ybl Budai Kreatív Ház méltó gasztronómiai párjaként egészíti ki a legendás Ybl Vízház épületét.
Magyar és ázsiai konyha
A Felix Kitchen&Bar a névválasztás terén visszatért ez eredeti gyökerekhez, ezért viseli Ybl Miklós fiának keresztnevét. A tavaly óta működő Ybl Budai Kreatív Ház és az új étterem célja, hogy a kultúra és a gasztronómiai kiegészítse egymást az épületben, és mivel a kiállítótér az ázsiai művészeteknek is helyet ad, ez a konyhai irányzat visszaköszön az étlapon is. A magyar konyha jellegzetes alapanyagai mellett az ázsiai alapanyagok is szerepet kapnak Kovács Árpád séf által összeállított étlap fogásaiban. Árpád neve már számos hazai topétterem kapcsán ismerősen hangozhat, hiszen a 21 Magyar Étterem, a La Perle Noire, a Pierrot, a Vár: a Speiz konyhájából is kóstolhattuk kreációit, mostantól pedig a Felixben bűvöli el ételeivel az oda látogatókat.

Kovács Árpád séf
Az étlapon a seafood-kreációk és a steakek dominálnak, de hangsúlyt kapnak az úgynevezett raw fogások is - olyan minőségi nyers alapanyagok, melyek nem feltétlenül igényelnek hőkezelést, és natúr formában is ízletesek maradnak. A séf elmondása szerint az elsődleges és legfontosabb számára, hogy a legmagasabb minőségű alapanyagokból dolgozzanak, amelyek beszerzésére egy komoly, több mint 20 beszállítóval dolgozó hálózatot építettek ki, és ha kell, akkor a világ másik végére is elmennek a legjobb hozzávalókért.

Porter House Steak
Ennek köszönhetően az étlapon olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a kamcsatkai rák, amely egyedülálló hazánkban, vagy az itthon eddig csak a Nobuban kóstolható Miyazaki hátszín, de rendelhetünk a japán konyhában használt yuzus ponzuval elkészített libamájat, illetve prémium minőségű steakeket is, melyeket számos mártással és körettel tudunk kombinálni.
Tarol az aranygaluska
A Felix a magyar fogások terén is tudott újat mutatni, már az első hét után a vendégek kedvence a Budapesten egyedülálló **kétszemélyes aranygaluska.**Akik pedig extrémebb különlegességre vágynak, azoknak ott van a popcorn krémes répa fagylalttal desszertként.

A közönségkedvenc kétszemélyes aranygaluska
A gasztronómiai kínálathoz a város egyedülállóan sokszínű bárja is illeszkedik, melyben már most több, mint 400 különböző spirit és csaknem 320-féle bor kapható – és a kínálat még bővítés alatt áll. A hazai borok mellett a külföldi tételek is szerepet kapnak.
A Felix egész nap várja a vendégeket, a reggeli menü már 7:30-tól elérhető, aki pedig vacsorázna, az az utolsó rendelését még éjjel 11:30-kor is leadhatja. Az étlap még számos érdekességet tartogat, a gyönyörű épület falai pedig magukért beszélnek!
Ez is érdekelhet!
Komoly árat kell fizetnie annak, aki asztalt foglal egy étterembe, és nem megy el
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















