2020.11.30.
Megpróbáltunk élesztő helyett sörrel kenyeret sütni - tényleg működik a módszer?
Élesztő hiányában sokan keresnek alternatív megoldásokat a kenyérsütésre. A kovászolás mellett a neten gyakran felbukkan egy módszer, ami megkérdőjelezhető, ezért kipróbáltuk!
Az elmúlt hetekben az élesztő lett az új arany: igazi kincs, ha van belőle. A boltok polcairól a száraz változat szinte teljesen eltűnt, a frissből pedig elvétve kapni, ennek okairól korábban itt írtunk. Mit tehet az, aki nem tárazott be belőle a karantén idejére, és a kijárási tilalom alatt nem akar a boltba kimozdulni? Az egyik opció, hogy kovászt nevelget, ami vagy sikerrel zárul vagy nem. A másik, hogy próbál helyettesítőket találni, sütőporral, görög joghurttal, erjesztett gyümölcsvízzel vagy más alapanyaggal pótolni az élesztőt.

Az interneten rengeteg alternatíva kering, az egyik legnépszerűbb az úgynevezett "régi koszovói" módszer, mely szerint sör, liszt, és cukor hozzáadásával készülhet élesztőpótlék. A technika alapjánegy deciliter sörhöz egy evőkanál lisztet és egy teáskanál cukrot kell adni. Az Index újságírója egy sima bolti dobozos sörrel próbált ki egy kalácsreceptet, ami sajnos nem sikerült a legjobbra.
Úgy döntöttem, mivel továbbra is terjed ez a módszer, akkor üsse kő, én is kipróbálom. Bolti dobozos sörökkel biztosan nem működik, de azt olvastam, hogy pasztőrözetlen sörrel vagy búzasörrel még érdemes lehet próbálkozni. Ezt tettem, összekevertem a búzasörös elegyet, amit 24 órára pihenni hagytam.

A pihentetés után jöhetett a tészta összeállítása. Én kalács helyett egy kenyér sütése mellett döntöttem, amihez egy nosaltys receptet használtam fel. Egyszerűen annyit csináltam, hogy az élesztő helyett a sörös-lisztes elegyet kevertem a liszthez, majd a dagasztás után vártam, hogy megtörténjen a csoda, és a tészta megkeljen. Mi lett az eredmény egy óra várakozás után? Íme:

A kelesztés során a tészta nagyjából a duplájára nőtt, ami nekem elég picinek tűnt, de a sütés még segíthetett volna rajta. A kenyeret egy öntöttvas edényben sütöttem, és ahogy a recept javasolta, raktam mellé egy kis vizet is. 30 percnyi sütés után a végeredmény nem tökéletes, de annyira rossznak sem mondanám.

A sütés során a kenyér nem lett sokkal nagyobb, az élesztős változat valószínűleg jobban megkelt volna. Állagában egy picit fojtós, vágáskor könnyen morzsálódik, ízében picit édeskés lett.

A sört egyébként érdemes a kenyér tésztájába keverni, ha tudunk használni mellé élesztőt vagy kovászt, mert egész más lesz az állaga és az íze:
Sörös kenyér
Rozskovászos sörös kenyér
Diós-sörös kenyér
A búzasörös módszer tehát csak részben működött. Azt javaslom, inkább ne kísérletezzen vele senki, mert annyit nem ér és csak kárba vész a sör és a többi értékes alapanyag.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Ezekre kell figyelnünk, ha zsemlét és kenyeret vásárolunk
A csomagolatlan pékáruk vásárlásánál most különösen fontos, hogy betartsuk a higiéniai szabályokat. Mutatjuk, mi a vásárló dolga, és mi mindent kell biztosítania a boltoknak.
Ezekről a helyekről tudsz friss pékárut rendelni házhoz szállítással
A szociális távolságtartás idején sem kell lemondanod a friss kovászos kenyérről – mutatjuk, honnan tudsz most házhoz szállítással rendelni.
Nosalty-kvíz: Mennyit tudsz a (házi) kenyérsütésről?
Egyre többen kezdenek el otthon kísérletezni a kenyérsütéssel, mi pedig arra gondoltunk, készítünk egy olyan kvízt, amelyben a legalapvetőbb tényekre vagyunk kíváncsiak.
Süss gyors házi kenyeret a sok lisztből - a legegyszerűbb...
Indulhat a házi kenyérsütés, mutatjuk a legjobb recepteket!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















