2020.11.30.
Megszavazták az év ételfotóit, ezek a legjobb kajafotók most a világon
A fődíjat a bangladesi Shoeb Faruquee „Food for God”, vagyis Étel Isten számára című fotója nyerte el, de elég széles skálán mozognak a díjazott fényképek.
Füstölt makréla, hatalmas edényben húst főző nagymama, padkán falatozó emberek, jobblétre szenderült fácánok – idén is átadták a neves Pink Lady® Food Photographer of the Year-díjakat. A nyerteseket több mint 7000 benevezett fénykép közül kellett kiválasztania a zsűrinek, melynek sorában olyan elismert ételfotósok ültek, mint David Loftus, Jamie Oliver hivatalos fényképésze, vagy Nigel Atherton, az Amateur Photographer szerkesztője.
A Pink Lady Év ételfotósa-díjat 2011-ben alapították, azóta több mint 30 000 kép szállt versenybe, hogy elnyerje az 5000 Fontos fődíjat. Az egyes kategóriák jelöltjei különféle feldolgozottság állapotban, élethelyzetben, és kultúrákban mutatják meg, mi mindent jelenthet az, hogy „étel”. A győztesek mellett ITT a többi döntőbe jutott fényképet is érdemes megnézni, mert rengeteg nagyon jó kép született. Nem is biztos, hogy egyetértünk a zsűri döntésével – nekem például több kategóriában is más volt a nyerő fotó. Képnézegetésre fel!
Ezeket olvastad már?
Tudjuk, hogy te is állandóan a kajádat fotózod...megmutatom, hogy csináld...
Ha feltörekvő szakács vagy, vagy csak imádod posztolni, hogy éppen hol és mit eszel, akkor figyu, mutatunk pár tippet, amivel garantált a sikered, és minimum a 100 like!
16 sztár, aki éppen szégyentelenül boldogan harap ételébe
Teli szájjal gyorskaját, legfőképp szénhidrátot habzsoló sztárokat látni egyfajta önző kielégülés mindenkinek, valljuk be. Most belőlük hoztunk párat!
Babos balhé a lakásban - 11 fotó, ami igazolja, hogy...
Mindenkinek van valami becsípődése. A következő képek tanúsága szerint babos agymenésekre is adjuk néha a fejünket. Pontosabban ők. Nézzétek, tiszta őrültek!
12 ország iskolai menzája - ezt eszik a gyerekek
Mindenki szeret kukkolni, belelesni mások hétköznapi életébe - abba is, ki-mit eszik. Most 12 ország iskolai menzás fogásait nézegethetitek. Melyiket ennétek legszívesebben?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























