2021.01.22.
Megunta, hogy zárva van, újra kinyitott az ország legkeményebb kávézója
Csernus Imre megunta, hogy zárva kell tartania kávézóját.
“Unatkoztunk, ezért úgy döntöttünk, hogy péntektől vasárnapig, 9 és 16 óra között bent fogunk kávézni. Aki erre jár beugorhat egy elviteles kávéra, kakaós csigára, vagy egy pohár italra!” – közölte Facebook-oldalán Eger egyik legnépszerűbb kávézója, a Csernus Imre nevéhez köthető Depresso Kávéház és Étterem.
Csernus Imre kávézójának újranyitását az Egri sztorik vette észre, a hírportál szerint ezzel a híres magyar pszichiáter ugyancsak csatlakozik a lengyel, német és olasz vendéglátósok mozgalmához, amelyek megelégelték, hogy az állam korlátozza működésüket, mégsem támogatja őket elégségesen fennmaradásukban.
Közzétette: Depresso Étterem és Kávéház – 2021. január 21., csütörtök
A Depresso egészen eddig zárva tartott a korlátozások miatt, a most hétvégi nyitást pedig elvileg sem akadályozza, tekintve, hogy a kávézóban csak elvitelre lehetséges vásárolni, és a vírusvédelmi előírásoknak megfelelően csakis maszkban lehet belépni a vendéglátóhelyre.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Döntött a Nébih: ez a két anyag együtt nem érintkezhet...
Illegális a műanyagot és bambuszt együttesen tartalmazó termékek forgalmazása a Nébih döntése értelmében.
Hogyan tovább? –5.rész– Ezt gondolják az étteremtulajdonosok a pünkösdi újranyitásról
Villámgyorsasággal terjedt el január 19-én a hír, mely szerint pünkösdig nincs esély az éttermek és szállodák újranyitására. A Laurel, a Kiosk és a Khan éttermek tulajdonosait többek között arról kérdeztük, mennyire látják esélyesnek a tavaszi újraindulást.
Botrány van abból, hogy a húsmentes kolbászt is lehet kolbásznak...
A fogyasztók becsapását és az állattenyésztők jogait emlegetik az európai agrárszervezetek, amiért már hivatalosan is lehet kolbásznak vagy steaknek hívni azt, amiben szemernyi hús sincs.
Ez a vegán étterem kiérdemelte a Michelin-csillagot
Remekül indult az év a francia ONA étteremnek, akik hazájukban első vegán vendéglátóhelyként kapták meg a legnagyobb gasztronómiai elismerést, a Michelin-csillagot.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















