2020.11.30.
Megváltozhat a 65 év felettiek vásárlási sávja, az egyik napot el is törölhetik
Hamarosan megváltozhat a 65 év felettieknek kijelölt vásárlási sáv hosszúsága. Az idősebb korosztály rövidebb ideig, egyes napokon pedig egyáltalán nem vásárolhat a boltokban.
A jelenlegi szabályozás szerint a 65 év feletti magyar lakosok a hét minden napján 9 és 12 óra között vásárolhatnak be maguknak a boltokban, illetve mehetnek el patikába gyógyszerért. A Magyar Nemzet információ szerint ez a háromórás idősáv egy órával megrövidülhet a közeljövőben, szombatonként pedig lehet, hogy teljesen eltörlik az időseknek fenntartott vásárlási időt.

A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig megnövekedett forgalommal működnek az üzletek, a bolti forgalom a háromórás speciális szakaszban viszont látványosan csökken a vásárlók száma, főleg a hétvégékhez közeledve. Délben aztán megint nagy ugrás látható a forgalomnövekedésben.
A Magyar Nemzet információ szerint nemzetközi mintát követve két órára csökkenhet a 65 év felettieknek fenntartott vásárlási idő, szombatonként pedig teljesen megszűnhet. Ez a gyakorlatban nem azt jelentené, hogy az idősek nem mehetnek vásárolni szombatonként, viszont tanácsos lenne nekik otthon maradniuk a teljes biztonság érdekében.
A forgalmi adatok szerint a szombat az egyik legforgalmasabb nap az üzletekben. Mivel a kereskedelemben nap mint nap felelősen kezelik a járványhelyzetet, illetve a vásárlók java elsajátította mostanra az otthonmaradással járó felelős társadalmi hozzáállást, felkészülten a tömeges megbetegedésekre, fontolóra veheti a kormány az enyhítést – írta csütörtökön a Magyar Nemzet nem hivatalos forrásokra hivatkozva.
Ezeket olvastad már?
Leépítésbe kezdett a Spar – Múlt hónapban még dolgozókat kerestek,...
Néhány hete még több tucat meghirdetett állásra lehetett jelentkezni a SPAR üzletekbe, az áruházlánc azonban most létszámleépítésekbe kezdett.
Ha ilyen üzenetet kapsz az Auchantól, ne dőlj be neki!
Az Auchan hivatalos közleménye szerint telefonos csalók az áruház nevében ígérnek ingyen mobilkészüléket a gyanútlan embereknek.
Készíts házi, vírusellenes felülettisztító sprayt : na de mely hatóanyagokkal...
Annyi információ kering a fertőtlenítésről, hogy néha elveszítjük a fonalat. Mi a legjobb vírusölő tisztítószer, és hogyan készítsük el otthon, ha szeretnénk spórolni?
Változik a Spar nyitvatartási ideje, új szabályok szerint vásárolhatunk
Március közepén változtatta meg nyitvatartási idejét a Spar. Az áruházlánc országszerte korábbi zárórával várta a vásárlókat, akik most újra fellélegezhetnek egy kicsit.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















