Eszcájg

2020.11.30.

Megvan a Bocuse d'Or magyar győztese! - Vajon ki lehet az?

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Kiderült, a hat versenyző közül ki lett a legjobb, és ki képviselheti hazánkat a Bocuse d'Or európai válogatóján Torinoban. 

A mai napon lezajlott a Bocuse d'Or magyar döntője, melynek a Sirha Budapest keretein belül a Hungexpo adott otthont. Hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, többszázan látogattak ki a Hungexpo "A" pavillonjába, hogy láthassák, ki alakíthat csapatot, és folytathatja felkészülését a júniusi európai válogatóra, Torinóban.

A versenyzők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen Széll Tamás és az európai győztes, majd világbajnoki negyedik helyezett magyar csapat nagyon magasra tette a lécet.A rajtok sorrendjében a következő séfek és commis-jaik szálltak ringbe egymással. Elek Richárd, Veres István, Volenter István, Haraszti Zsolt, Garai Ádám és Pohner Ádám.

A kóstoló zsűriben olyan nemzetközi kiválóságok is helyet kaptak, mint Enrico Crippa, akinek Piazza Duomo nevű étterme az Olaszországi Albában három Michelin csillaggal büszkélkedhet. De itt volt Henrik Norström is, aki 2001-ben második lett Lyonban. A V4-ek is képviseltették magukat, a zsűriben helyet kapott egy cseh, egy szlovák és egy lengyel séf is. Enrico Crippa mellett Széll Tamás és Hamvas Zoltán foglaltak helyet az elnöki székekben, de pontozott többek között Szulló Szabina és Sárközi Ákos is.

A versenyzők két ételt készítettek el, egy hús- és egy vegetáriánus témát. Kötelező alapanyagokkal dolgoztak, a hústálhoz a borjúszűz, a csülök és a velő volt megadva, a vegetáriánus témához pedig a rizottó rizs, a gorgonzola és a fürjtojás. A versenyzők az alapanyagot tegnap a METRO zöldségpiacán szerezhették be, ahol kisorsolták a meglepetés összetevőket is. Ekkor derült ki, hogy a vegetáriánus ételhez a metélőhagymát és a borsót kell felhasználniuk.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri elnöke, Enrico Crippa és Széll Tamás is elismerően beszélt a résztvevők munkájáról, mindketten egyetértettek abban, hogy felkészült, eltökélt, alázatos séfeket láttak, szépen, tisztán versenyezni. Mielőtt kihirdette, ki léphet a dobogó legfelső fokára, Hamvas Zoltán azt is bejelentette, hogy júniusban Torinóban Széll Tamás is a zsűri elnöke lesz az európai válogatón.

A helyezések a következőképpen alakultak:

1. helyezett: Pohner Ádám2. helyezett: Volenter István3. helyezett: Veres István

A győztes ételeiről:

Pohner Ádám húsételének középpontjában a borjúszűz áll, amely fel van tekerve, és szarvasgombával, valamint velővel megtöltve. A köretek között helyet kap a velő paprikaszószban, borsóval, marinált zöldségekkel és petrezselyemmel. A tányéron ugyancsak helyet kap a szarvasgomba és körte, libamájjal, valamint egy káposztasaláta tökmaggal. További izgalmas köretelem a "túrós csusza", valamint a zellerkrém. A tányéron szerepel egy szarvasgomba-jus is, petrezselyemolajjal. Ádám vegetáriánus tányérjának összetevői: egg royale fürjtojásból, gombával, tetején csicsókachips-szel, mandulazselé, póréhagyma mustármaggal, spárga-gorgonzola veluté, marinált karalábé, körte petrezselyemszárral, marinált spárga, zellerpüré és zöldségrolád, valamint rizottó karfiollal és zöldborsó gorgonzola szószban.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept