2020.11.30.
A Meki jól megmutatta a világnak, mi a baj a mai kávéreklámokkal
Görbe tükröt mutatott a McDonald's a már talán túlságosan is művészi szintre emelt kávémárkák reklámjainak, az eredmény pedig szuper szórakoztatóra sikerült.
A napokban jelent meg az angol televíziókban az a reklám, melyben a McCafé-s kávézókban kapható koffeines forró italokat népszerűsítik a megszokottól eltérő formában.
Milyen 2019-ben egy kávés reklám? Lassított felvételeken gurulnak a gondosan kiválogatott kávészemek, gyönyörű modellek gyönyörű környezetben szagolják a frissen elkészült forró kávét, történelmi filmekbe illő jelenetek elevenednek meg a kávé felfedezéséről, és még sorolhatnánk, hányféle művészi módon próbálnak eladni nekünk egy csésze feketét.
A McDonald's legújabb kampányában érdekes módszerrel mutat fityiszt az eltúlzott kávéreklámok készítőinek, ezt pedig igencsak mókás módon teszi meg: A We Could című reklám azt taglalja, hogyan készíthette volna el a McCafé legújabb kávés reklámját, és hogyan használhatott volna szinte már klisészerűvé vált kávéreklámos elemeket.
A Meki ehelyett "csak" a frissen pörkölt kávészemekre és az organikus tejre hivatkozik, ők ugyanis minden eltúlzott körítés nélkül kifejezetten csak a kávéra szeretnének koncentrálni.
Nem ez az első alkalom, hogy a McCafé viccet csinált a kicsit hatásvadász kávékultúráról, 2017-ben már készült egy hasonló reklám, akkor a hipszter kávézókból és az ottani fogyasztási szokásokból űzött gúnyt a világhírű étteremlánc (a két reklámot nem mellesleg ugyanaz a rendező készítette).
Ezeket olvastad már?
Heti ételhoroszkóp: Hozzád melyik kávés finomság illik csillagjegyed alapján?
Ez a hét is csupa izgalmat tartogat magában, ráadásul vasárnap óraátállítás, amely könnyen megzavarhatja a hétvégénket. Készüljünk a nyári időszámításra kávés finomságokkal!
Ezek lehetnek a legkoszosabb eszközök egy étteremben - 5 dolog,...
Te is szoktál étteremben enni? Néha nem árt vigyázni, mert nem biztos, hogy mindenhol mindent letakarítanak. Mutatjuk, mik lehetnek a legkoszosabb eszközök egy étteremben.
Itt a válasz arra, hogyan tüntesd el a legmakacsabb foltokat...
A kávé, bor és paradicsomos olajfoltok a legnagyobb ellenségek ruháink számára, azonban egy friss és makacs szennyeződés esetén sem kell megijednünk, megoldás mindenre van!
7 kávé 7 embertípus - Most kiderül, Te milyen személyiség...
Rövid fekete a gasztrosznoboknak, ízesített kávé a tiniknek, és koffeinmentes azoknak, akik nem értik a kávé mibenlétét. Mindent tudunk rólad, ezt figyeld!
via: adage.com
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















