2020.11.30.
A melengető gesztenye
Bár még nem jött meg az igazi hideg, sokat szerepel a "melengető" szó a NoSalty házatáján. A gesztenye kicsit lemaradt a sorban, de íme, ami késik, nem múlik.
Többen számoltak be erről az ismerősi körömben, és még mindig meglepetéssel vesszük tudomásul mindannyian: ha gesztenyéről van szó, akkor a gesztenyepürén túl is van élet. De még milyen!
Mintha a gesztenye reneszánszát élné, annak ellenére, hogy elképesztő magasságokba szökött az ára. Ez a reneszánsz többek között a paleo étrend követőinek köszönhető, ugyanis ebben a diétában fontos szerepet játszik a gesztenye maga és a gesztenyeliszt. Mivel ennek az étrendnek fontos jellemzője számos gabona teljes mellőzése, előtérbe kerülnek más lisztalapanyagok, például ez az ízletes termés is. Ez a szúrós burokban növekvő, kemény héjjal körülvett mag nagyon magas keményítőtartalmú, ezért tökéletesen helyettesíti a búzalisztet is, sütemények sütésére is kiváló. Ezt a tulajdonságát most egy krémlevesnél vetettem be.
A leves nem pont paleo, tejszín és burgonya is van benne. Tulajdonképpen mindkettőt elhagyhatjuk, de mivel nekem nem is volt szempont a paleo táplálkozás, ezért ez eszembe sem jutott. Ráadásul a tejszíntől még melengetőbben krémes lesz a leves, a gesztenye pedig beépített sűrítőként viselkedik.
Vásárolhatunk gesztenyét a piacon, és ügyködhetünk magunk a hámozással, így kétségtelenül olcsóbb lesz a leves, és eszerint a videó szerint nem lesz sokkal hosszabb az előkészítés ideje sem.
Tehát nyers gesztenyével kezdünk, így minden egyszerre fő meg. A burgonya szintén a keményítőtartalmával járul hozzá a tartalmas leveshez, a répa és a zeller pedig csak egy ötlet: adhatunk hozzá fehérrépát is, vagy egy kevés paszternákot is, de vigyázzunk az édes ízével. Chilivel is ízesíthetjük a levest, és bevethetünk keleties fűszereket, például a koriandermag, vagy a rómaikömény, de még a kardamom sem áll messze a gesztenyétől. A lényeg, hogy ez a leves nem édes, hanem fűszeres, sós, és bármit is adunk hozzá, koncentráljunk erre a végeredményre.

A Gesztenyeleves receptjéért kattints!
A családomban ez általában egy karácsonyi fogás, és remekül illik hozzá a madeira típusú likőrbor, akár egy kis pohárral már az elkészítés során, akár - tejszín ellenére - fogyasztáskor. Már csak a gesztenye ára miatt is ünnepi leves, de egyszer egy évben igazán érdemes kipróbálni, még ha az az egy alkalom nem is Karácsony.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















