Életmód

2020.11.30.

Meló, gyereknevelés, takarítás - kizárt, hogy eljuss edzeni? Lássuk, mit javasol az edző ezekre a helyzetekre!

Suri Andi edző profilképe Suri Andi edző

Rohansz ezerrel a munkahely, a gyerekek iskolája és a sarki bolt között? Esélyed nincs eljutni az edzőterembe? Lássuk, mit tanácsol edző szakértőnk ezekre a helyzetekre!

Az örökérvényű mondás szerint akkor van a leginkább szüksége valakinek a pihenésre, amikor azt mondja, hogy nincs ideje rá. Ez az edzésre is ugyanígy igaz. Amikor feszült vagy, állandóan rohansz, és úgy érzed képtelen vagy kikapcsolni az agyad, az egyik legjobb dolog, amit tehetsz magaddal, hogy elmész edzeni. Levezeted a felesleges stresszt, kitisztul egy kicsit a fejed, ráadásul utána sokkal energikusabb is leszel.

Mindettől eltekintve, a mai világ elképesztően gyors tempója mellett mindenkivel előfordul, hogy hirtelen felszaporodnak a teendői, ezért nem jut el annyiszor edzésre, amennyiszer szeretett volna. Ez egyszer-egyszer belefér, de nagyon fontos, hogy ne mantrázd ezt magadnak, és főleg ne mentsd fel magad rendszeresen azzal, hogy nincs időd az ilyesmire.

A saját vendégeimen is látom, tapasztalom, hogy bizony a munka, a háztartás vezetése és a gyereknevelés egyszerre embert próbáló feladat, és éppen ezért könnyen szét is esik az ember, de azt is látom, hogy hetente háromszor egy óra edzés milyen sokat segít nekik abban, hogy az életük, és ők maguk is rendezettebbek, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek. Előfordulhat persze, hogy egy héten csak egy alkalommal tudsz elmenni edzésre, de már az is sokkal több, mintha otthon maradnál, éppen ezért mindenképpen menj el, ahelyett, hogy az egész heti sporttevékenységedet kútba ejtenéd. Már ez az egy alkalom is sok energiát fog adni neked a következő napokra, ráadásul nem esel ki a rutinból sem. Nem kell majd újra visszaszoktatni magad az edzésekhez testben, és lélekben. Természetesen heti egy edzéstől azért csodákat nem lehet várni, épp csak arra lesz elég, hogy a jelenlegi állapotot fenntartsd, ha mellette az étkezésed is rendben van.

Miért érzed úgy, hogy semmire sincs időd?

Amikor valaki bekerül egy mókuskerékbe, folyamatosan csak dolgozik és gyereket nevel, akár éveken keresztül, és nem szán magára időt soha, egyszerűen kimerül. Testileg és lelkileg is elfárad, és ha ezen nem tud változtatni, akkor ez a helyzet csak egyre rosszabb lesz, és egyre inkább úgy érzi majd, hogy semmire sincs már ideje, amit szeretne. Nem tud elég időt tölteni a párjával, nem tud találkozni a barátaival, és nem tud időt szánni a saját vágyaira sem. Különösen nehéz helyzet ez akkor, ha egyáltalán nincs külső segítség, vagy csak nagyon kevés. Ilyen élethelyzetekben még fontosabb, hogy megtanulj gazdálkodni az idővel, ami talán az egyik legnehezebb feladat. Nagyon sokat segíthet benne, ha elkezdesz határidőnaplót vezetni, és előre tervezni, de ne csak a teendőidet tervezd meg, hanem a magadra fordított időt is: az edzéseket, és minden egyéb magadra fordított időtöltést is.

Az elején biztosan nehéz lesz, de ahogy elkezdesz mozogni, minden egyre könnyebbé válik majd, és az az energia, amit befektettél, sokszorosan térül meg, hiszen a rendszeres sport amellett, hogy az alakodnak is jót tesz, levezeti a stresszt, kikapcsol, és még endorfint is termel. A tested tehát terhelhetőbb, a lelked pedig nyugodtabb lesz.

Ma már nagyon sok teremben van lehetőség gyermekmegőrzésre, vannak bababarát edzőtermek, és persze babás, baba - mama foglalkozások is. Gondold végig, hogy neked mire lenne szükséged, és célirányosan keress!

Krémes tejfölös brokkolifőzelék

brokkolifőzelék

Krémes tejfölös brokkolifőzelék

Citrommal sült lazac könnyű zöldséges körettel

lazacreceptek

Citrommal sült lazac könnyű zöldséges körettel

Klasszikus coleslaw

káposztasaláta

Klasszikus coleslaw

Mi legyen abban az egy edzésben?

Előfordulhatnak persze olyan helyzetek, amikor tényleg kevesebb idő jut az edzésre, ilyenkor különösen fontos, hogy állítod össze, és az is, hogy mikorra időzíted az egyetlen edzésed. Amennyiben rá tudsz szánni legalább másfél órát az edzésre, nyert ügyed van. Melegíts be alaposan, majd alapgyakorlatokból építs fel egy edzést, ami minden nagyobb izomcsoportodat átmozgatja. Ilyenkor nagyon jól alkalmazható a kitörés, a guggolás, a fekvőtámasz, a statikus alkartámasz…stb. Ezek egyszerű, mindenki számára jól ismert gyakorlatok, mégis sokan hibásan alkalmazzák, ami sérüléshez is vezethet, ezért mindenképpen kérj segítséget egy edzőtől, amíg megtanulod pontosan, precízen kivitelezni a mozdulatokat. Az erősítő edzés végére iktass be körülbelül harminc percnyi cardio jellegű, közepes intenzitású (nem túl lassú, nem túl gyors) mozgást. Lehet ez az állóképességedtől függően biciklizés, kocogás, intenzív gyaloglás, vagy akár görkorcsolya is. A lényeg, hogy képes legyél harminc percen keresztül tartani azt az intenzitást, amivel elkezdted. Az edzés végén fokozatosan lassítsd a tempód, nyugtasd meg a pulzusod, majd statikus nyújtással nyújts le.

Amennyiben nincs még ennyi időd sem az edzésre, kivételesen hagyd ki a cardiot, és koncentrálj csak az izommunkára. Nagyon fontos viszont, hogy a bemelegítést és edzés végi nyújtást soha ne spórold le.

Mit tehetsz még?

Egy kis odafigyeléssel, és ügyeskedéssel kiküszöbölheted, hogy a hajtós heteken dugába dőljön mindaz, amit eddig már elértél. Természetesen a legfontosabb, hogy figyelj oda az étkezésedre, és igyekezz minél több fizikai aktivitást beiktatni a hétköznapjaidba. Indulj el egy kicsit hamarabb, és sétálj le egy-két megállót (ha feszült napok elé nézel, ez különösen jót fog tenni), csináljatok aktív programokat a gyerekekkel, menjetek nagyobb sétákra, és amikor csak lehet, mozogjatok egy kicsivel többet. Ennyi még egy kaotikusabb hétbe is belefér.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Fogyókúra

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Csak a ház sarkáig tudsz elfutni levegőkapkodás nélkül, mégis szeretnél rendszeresen futni? Pedig nem lehetetlen, hogy nemsokára akár több kilométert is megtegyél futva!

Suri Andi edző

Vége az edzésnek, és te rohannál a dolgodra? Ne tedd, előbb nyújts le! Edzőnk segít, hogy jól csináld

Életmód

Vége az edzésnek, és te rohannál a dolgodra? Ne tedd,...

A hatékony edzésnek kulcsfontosságú része a bemelegítés mellett a nyújtás is. Ne spórold le a végéről, mert azzal csak ártasz magadnak!

Suri Andi edző

Fenékre, combra edzenél, de fáj a térded? Akkor fogadd meg edzőnk tanácsait!

Életmód

Fenékre, combra edzenél, de fáj a térded? Akkor fogadd meg...

Az edzések során az egyik leggyakoribb panasz a térdfájás. Fontos odafigyelni rá, és kinyomozni az okát, de addig is nézzük, milyen gyakorlatok végezhetőek biztonsággal!

Suri Andi edző

Végre rászántad magad az edzésre? Itt az öt leggyakoribb tévhit, amit most kell elfelejtened!

Fogyókúra

Végre rászántad magad az edzésre? Itt az öt leggyakoribb tévhit,...

Ma már Dunát lehet rekeszteni a portálokról, magazinokból folyó edzésekkel kapcsolatos tanácsokkal - amelyeknek egy része teljesen haszontalan. Lássuk, melyek ezek!

Suri Andi edző

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept