Család

2021.09.23.

Sokkal tovább bírják majd az ételek, ha így fagyasztod le őket

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

A fagyasztás egy csodálatos technológia, ami lehetővé teszi, hogy megőrizzük az ételeink nagy részét, majd hónapokkal később újra elővegyük őket. Persze a tartósítás csak akkor működik, ha jól csináljuk, ezért következzen néhány bombabiztos tanács.

Amikor úgy döntünk, hogy lefagyasztunk egy adag ételt vagy alapanyagot, már azelőtt el kell kezdenünk tervezni, hogy az adott tároló a mélyhűtőbe kerülne. Nem mindegy ugyanis, milyen állapotban tesszük majd a hidegre, több tényező is van, ami befolyásolja az étel minőségét és eltarthatóságát, illetve a kiolvasztás utáni ízét. A lenti tippek betartásával minden, amit a mélyhűtőbe teszünk, sokkal hosszabb életű lesz.

Sokkal tovább bírják majd az ételek, ha így fagyasztod le őket

Az étel előkészítése

Muszáj lehűteni az ételt fagyasztás előtt?

Igen, sőt kötelező. Nagyon sokat árthatunk a hűtőnek azzal, ha még melegen teszünk bele bármit. Ráadásul maga a lefagyasztott étel is megsínyli a lustaságot: lassabb lesz a hűlés folyamata, ami roncsolja a szerkezetet és az ízeket is.

A főtt köreteket (tészta, gabona, hüvelyesek) is érdemes lefagyasztani?

Nem feltétlenül, bár ha ezekkel is szeretnénk előre készülni, lehetséges. Annak ellenére, hogy frissen a legfinomabbak, kiolvasztva is élvezhetjük őket. Fagyasztás előtt a legfontosabb az alulfőzés: mivel a kiolvasztás során további hőnek tesszük ki, az alulfőzött köret pont tökéletes lesz, mire felmelegszik.

A tároló kiválasztása

Bármilyen üveg mehet a fagyasztóba?

Nem, csak az edzett üvegből készült edények alkalmasak fagyasztásra.

Szintén fontos megjegyezni, hogy a fagyó folyadékok térfogata nő: ezért mindig hagyjunk helyet ennek a dobozban, ne töltsük csordultig.

Miért fontos a jól záró tároló?

Ha nem légmentesen záró a tárolónk, a bejutó oxigén kiszárítja az ételt, és az fagyási sérülést szenved. Így mindegy, hogy milyen anyagú vagy alakú a dobozunk vagy zacskónk, a lényeg, hogy kizárja a levegőt.

Mélyhűtős vacsora: készíts sült zöldséget, kiolvasztás nélkül

Mélyhűtős vacsora: készíts sült zöldséget, kiolvasztás nélkül

A műanyag fagyasztózacskó helyett lehet mást használni?

Természetesen rengeteg alternatív megoldás van a műanyag zacskókra, sőt, ezek általában jobban is működnek. A korábban említett edzett üveg kiváló választás, de bármelyik újrahasználható műanyag doboz is megteszi. Ha nem vagyunk biztosak a védelemben, használjunk dupla tárolót (doboz+zacskó).

Az étel megvédése a fagytól

Miért sérül az étel a fagytól?

Amikor hosszú ideig oxigén éri a fagyott ételt, egyes részei kiszáradhatnak. Ettől nem lesz romlott vagy ehetetlen, csupán a minősége lesz rosszabb. De ezen kívül ugyanúgy fogyasztható.

Ha túl sokáig bent hagyok valamit, biztosan meg fog sérülni?

Nem feltétlenül. Ha alaposan gondoskodtunk a csomagolásról, és kizártuk az oxigént, nem kell emiatt aggódnunk.

Mit tegyek, ha elfelejtettem a fagyasztás idejét?

Amennyiben egy ilyen ételt olvasztunk ki, figyeljük meg, hogy nincsenek-e rajta furcsa elszíneződések, nem kellemetlen-e a szaga? Ha ezek nem jelentkeznek, az étel valószínűleg még nem romlott.

Amikor fel akarjuk használni a fagyasztott ételt, előző nap végén tegyük át a hűtőbe

A kiolvasztás szabályai

Mi a kiolvasztás legjobb módszere?

Amikor fel akarjuk használni a fagyasztott ételt, előző nap végén tegyük át a hűtőbe. Itt lesz ideje egy éjszaka alatt biztonságos körülmények között kiolvadni.

Így lesz biztonságos a fagyasztott hal kiolvasztása

Így lesz biztonságos a fagyasztott hal kiolvasztása

Mit tegyünk, ha ezt elmulasztottuk?

Semmiképpen ne hagyjuk szobahőmérsékleten kiolvadni a dolgokat. Szintén ne tegyük meleg vízbe, mert ezekkel a módszerekkel veszélyes baktériumok juthatnak az élelmiszerbe. Jó alaposan csomagoljuk be, majd tegyük hideg vízbe, amíg fel nem enged.

Mindent muszáj kiolvasztani?

Nem, sőt, vannak olyan ételek, amelyeket jobb fagyott állapotban megfőzni. A kiolvasztás során ugyanis extra nedvesség kerül beléjük, ami akadályozza például a pirulást, sülést.

Miért íztelen a kiolvasztott étel?

Előfordulhat, hogy némi íz elvész a fagyasztás során. Ezt inkább utólag tudjuk ellensúlyozni: amikor felmelegítjük, ízlés szerint adjunk hozzá még egy kis sót vagy más ízesítőt.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Tudatosan és felkészülten a konyhában:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept