Karácsony

2020.11.30.

Mentális károsodást okozhat a túlzott karácsonyizene-hallgatás

Nosalty profilképe Nosalty

Úgy tűnik, valóban káros lehet, ha túl sok karácsonyi zenét hallgatunk az adventi időszakban.

Elég megosztó témát találtunk: kutatók éppen arra világítottak rá, hogy túl nagy mennyiségű karácsonyi zene hallgatása káros lehet. Tudjuk, most sokan egy emberként éljeneznek, de a világ másik fele tuti kézzel-lábbal ellenkezik. Mert igenis van élvezeti értéke az All I want for Christmas is you-nak 98765456789-odszorra.

"Úgy érezhetjük magunkat, mintha csapdába estünk volna - a folyamatos karácsonyizene-hallgatás arra figyelmeztet minket, hogy ajándékokat kell vásárolnunk, főznünk, sütnünk kell, és vendégeket fogadni. A zene ugyanis rögtön az érzelmeinkre hat, maga mögött hagyva a racionalitást"- véli Linda Blair klinikai pszichológus.

Gondoljunk csak azokra, akik a kereskedelemben dolgoznak, és naponta 8-10 órákat kénytelenek ugyanazt a lejátszási listát hallgatni - ez lelkileg igenis megterhelő. Nekik egész egyszerűen agyban kell kikapcsolniuk a hangafalakból üvöltő Jingle Bellst, hogy a munkájukra is tudjanak koncentrálni.

Üzleti szempontól viszont sajnos megtérülni látszik a dolog: a statisztikák szerint a vevők vásárlási vágya (és karácsonyi hangulata) fokozódik, ha a boltban kellemes karácsonyi zene szól.

De mi ugye kijövünk a boltból negyed órán belül, otthon meg akkor kapcsoljuk ki a Last Christmast, amikor akarjuk.

A vevők szempontjából sem mindig fenékig tejfel a dolog: ha túl hangos, sok (és ezzel együtt irritáló) a karácsonyi dallam, szintén lefáradunk tőle mentálisan, mert gyakorlatilag meg kell feszülnünk, hogy ne halljuk azt, amit hallunk. Ehhez az sem segítség, hogy az emberek mintegy 61%-a eleve stresszesen vág neki az ünnepeknek.

A zene az agy több területére hat egyszerre - az érzelmekre, a reflexekre, a vizuális képalkotásra, a memóriára, az emlékeinkre.

Egy zenepszichológus szerint az első pár alkalomnak, amikor elkezdünk karácsonyi zenéket hallgatni, pozitív hatása van ránk, mert az agyunk zsigerből pozitívnak ítéli meg azt, amit ismer, továbbá az ünnep meghittségével, a családdal kapcsolja össze, azonban ha ugyanazok a számok ismétlődnek végeláthatatlan mértékben, a hatás átcsap negatívba.

Ha megtalálnánk a megfelelő mértéket - és ez a karácsonyi zenékre és illatokra is igaz - , a pozitív hatás garantált lenne.

Amikor 130 tesztalannyal értékeltettek különféle illatokat illetve zenéket - kiderült, hogy itt is a karácsonyiakat ítélték meg leginkább pozitívnak, főleg, ha az ünnepi illatokat ünnepi zenével párosították. A fenyő, a fahéj, a forralt bor illatát a jól ismert dalokkal és karácsonyi popslágerekkel, végezetül pedig a meghitt családi ünneppel kapcsoljuk össze.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

10 gyönyörű és extravagáns karácsonyfa, amiből ihletet meríthetsz

Karácsony

10 gyönyörű és extravagáns karácsonyfa, amiből ihletet meríthetsz

Unod, hogy minden évben ugyanúgy néz ki a karácsonyfád? Láss túl a girlandon, meríts ihletet, és díszítsd fel idén úgy a fádat, hogy a csodájára járjanak a vendégeid!

Petrás Gabriella

10 szuper bejglirecept, ami nélkül nincs karácsony

Advent

10 szuper bejglirecept, ami nélkül nincs karácsony

Ha máskor nem is, karácsonykor és húsvétkor nekigyürkőzünk a bejglisütésnek. A klasszikus mákos és diós változaton kívül hoztunk újfajta recepteket is.

Nosalty

5+1 karácsonyi film, amivel lefoglalhatod a gyereket, amíg te a konyhában sürgölődsz

Advent

5+1 karácsonyi film, amivel lefoglalhatod a gyereket, amíg te a...

Karácsonyi kedvencek kicsiknek és nagyoknak, mert van élet a Reszkessetek betörőkön túl! Ezekkel a filmekkel lefoglalhatod a gyerekeket...

Fenes Gábriel

Te is bekönnyezel ezen a karácsonyi történeten - 2018 a sírós karácsonyi reklámok éve

Karácsony

Te is bekönnyezel ezen a karácsonyi történeten - 2018 a...

Karácsony az évnek azon része, amikor a reklámszakemberek kiélhetik kreativitásukat és egy-egy megható vagy megnevettető történettel dobják fel az ünnepi készülődést. 

Masszi- Rigó Csilla

via, címlapfotó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept