2022.10.02.
Még egy ok, hogy ne egyél mesterséges édesítőszereket
Egy új kutatás szerint a mesterséges édesítőszereket fogyasztó emberek esetében 9 százalékkal nagyobb a szívbetegség kockázata.
Évek óta vita folyik arról, hogy a mesterséges édesítőszerek most akkor egészségtelenek-e, vagy sem. Egy friss kutatás most az utóbbi mellett foglal állást: az eredményekből kiderül, hogy 9 százalékkal nagyobb a szívbetegség kockázata azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak mesterséges édesítőket.

Még egy ok, hogy ne egyél mesterséges édesítőszereket
Az Amerikai Szívegyesület szerint egy átlagos amerikai felnőtt naponta 77 gramm cukrot fogyaszt (ez valamivel több, mint 6 evőkanál). A javasolt határértékek azonban legfeljebb 36 gramm a férfiaknál, ami 9 teáskanálnak vagy 150 kalóriának felel meg naponta, a nőknél pedig legfeljebb 25 gramm, ami 6 teáskanálnak vagy 100 kalóriának felel meg.
A túl sok cukor, és különösen a cukorral édesített italok fogyasztása szerepet játszik az elhízásban, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában, a magas vérnyomásban és a szív- és érrendszeri betegségekben.
A BMJ szaklapban megjelent új tanulmány nem szolgál túl jó hírekkel azoknak, akiknél a mesterséges édesítőszer volt a cukorfogyasztás csökkentésének kulcsa. Kiderült ugyanis, hogy azoknál az embereknél, akik nagyobb mennyiségű mesterséges édesítőszert fogyasztanak, potenciálisan 9 százalékkal nagyobb a szívbetegség és 18 százalékkal nagyobb a stroke kockázata, mint a mesterséges édesítőszert nem fogyasztó társaiknál.
Erre a következtetésre egyébként egy francia kutatócsoport jutott több mint 103 000 francia felnőtt adatait elemezte, akik részt vettek egy online táplálkozási tanulmányban. A vizsgálat elején a résztvevők (akik átlagos életkorukat tekintve 42 évesek voltak, és körülbelül 80 százalékuk nő volt) kérdőíveket töltöttek ki az étrendről, az egészségről, a testmozgásról, az oktatásról, a dohányzási állapotról és a foglalkozásról.

A mesterséges édesítőktől még éhesebbek leszünk
A tudósok ezeket a jelentéseket arra használták fel, hogy megbecsüljék a mesterséges édesítőszerek, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek, vörös hús és más élelmiszer-kategóriák fogyasztását. A résztvevők körülbelül 37 százaléka számolt be arról, hogy valamilyen formában mesterséges édesítőszert fogyaszt, átlagosan napi 42 milligrammos mennyiségben. Ez egyenlő egyetlen csomag édesítőszerrel (például azzal, amit egy kávéhoz vagy teához adnak). A legnagyobb fogyasztók körében az átlag körülbelül 78 milligramm volt. Néhányan nem fogyasztottak semmi ilyesmit, legalább is saját bevallásuk szerint.

Jobb, ha lemondasz az édesítőszerekről
A legtöbb cukorpótlót tartalmazó terméket fogyasztók a nem fogyasztókhoz képest néhány dologban különböztek: valószínűbb, hogy fiatalabbak voltak, magasabb volt a testtömeg-indexük (BMI), nagyobb valószínűséggel dohányoztak, fizikailag kevésbé voltak aktívak, valószínűbb, hogy valamilyen súlycsökkentő diétát követtek, kevesebb kalóriát, telített és többszörösen telítetlen zsírokat, rostot, szénhidrátot, valamint gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, több nátriumot, vörös- és feldolgozott húst és tejterméket fogyasztottak, illetve kevesebb alkoholt ittak.
Figyelembe véve az egyéb különbségeket és eltéréseket az életkorban, nemben, aktivitásban, iskolai végzettségben, dohányzásban és a szívbetegség családi előfordulásában, a tudósok felfedezték, hogy azoknak a résztvevőknek, akik sok mesterséges édesítőszert fogyasztottak, 9 százalékkal nagyobb kockázatuk volt szívbetegségre, összehasonlítva azokkal, akik nem fogyasztottak semmi ilyesmit. A legtöbb mesterséges édesítőszert fogyasztóknál 18 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata is.
Még több cikk az egészséged érdekében:
- Ezek az édesítőszerek a vércukorszintedet is kímélik
- Ez a 6 legegészségesebb szénhidrát
- Bizony, túl tudod adagolni a D-vitamint – ezek a jelei
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















