2020.11.30.
Mézeskalács-csodák egy magyar anyukától - Tünde alkotásaira egy amerikai gasztroportál is felfigyelt
Több ezer versenyző közül választották a legjobb hat közé az Egyesült Államokban élő magyar mézeskalács-készítő, Dugántsi Tünde blogját. Vele beszélgettem.
– Élvezem az alkotást, hogy megoszthatom másokkal a hagyományainkat. Bár nem voltak ilyen ambícióim, örülök annak, hogy a hat döntős közé jutottam. Ez azt jelenti, hogy valakik vették a fáradtságot, beneveztek, a portál szerkesztői pedig felfigyeltek rám – mondja DugántsiTünde, aki a The Gingerbread Artist (A mézeskalács művész) oldalával bekerült a legjobb hat specifikus tematikájú blog közé a Saveur amerikai gasztroportál éves versenyében.

Tünde a kereskedelmi szférában dolgozott, de mindig is szeretett alkotni, a hímezésbe és a festészetbe is belekóstolt. 2004-ben költözött ki az Egyesült Államokba, jelenleg Kentucky államban él három gyermekével és férjével. Sokáig nem volt zöldkártyája, ezért ki kellett találnia, mihez kezdjen otthon, a gyerekek mellett.
– Így jött a mézeskalács készítés. Az elején még ezrével sütöttem őket, ma már csak néhány darabot készítek egy-egy technika kipróbálásánál – meséli az anyuka, aki 2013-ban kezdett el foglalkozni a mézeskalácsok díszítésével. Mára már ő tanít másokat, és több könyvben is leírja a díszítés csínyját-bínyját. Egyik könyvét Vargáné Orbán Anikóval közösen írta, aki szintén gyönyörű mézeskalácsairól és süteményiről híres hazánkban. Néhány könyv mézeskalács alaprecepteket is tartalmaz, de mint Tünde mondja, mindenkinek más a receptje, és a díszítést ez igazából nem befolyásolja.

Tünde a tanfolyamokon csak a díszítést oktatja, általában három-négy órában. – Az Egyesült Államokban az emberek szeretnek gyorsan produkálni valamit, ezért nem lehet több napos tanfolyamokat tartani, mint Magyarországon. Ráadásul a magyarokkal ellentétben, az amerikaiak nem szokták eltenni az alkotásaikat, hanem megeszik őket – magyarázza.
A háromgyermekes anyuka bár nem népművész, de szeret visszanyúlni a magyar gyökereihez, mert a motívumok jól mutatnak egy-egy alkotáson. Ugyanakkor a kalocsai és matyó elemeket szereti a saját elemeivel vegyíteni, így létrehozva az igazán különleges mézeskalácsokat, ami az amerikaiak tetszését is elnyerte.

Tünde most azon dolgozik, hogy online tanfolyamot indítson a Vimeo videómegosztó oldalon. A tanfolyamot a világ bármely pontjáról el lehet majd érni. A Youtube-on már most is elérhető néhány díszítős videó.
Tünde blogjára Magyarországról is lehet szavazni a Saveur oldalán. Naponta csak egyszer, viszont több eszközről is ér a voksolás. Szeptember 6-ig lehet még leadni a szavazatokat. A győzteseket október elején hirdetik ki.
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Megint egy magyar hölgy mézeskalácsain ámul mindenki, ezt nézd, és...
Amerika újra és újra felfedezi magának a magyar mézeskalácsot - a cikkíró szerint maga a szó is olyan, ha egy anyanyelvű ejti ki, mint egy vers.
Imádják a magyar pék kakaós csigáját Új-Zélandon
Hódít a kakaós csiga Új-Zélandon. Mindez Lóránth Zoltánnak és feleségének, Grétának köszönhető, akik menedzserből avanzsáltak pékké, és 3,5 éve élnek a szigetországban.
Megkerestük a szakácsnőt, aki kreatív reggelivel dobja fel az ovisok...
A konyhás néni fogásait imádják az ovisok. Alkotásairól készült fotók bejárták az internetet.
"A vitát az alkotás alapjának tartom" - interjú Wossala Rozinával
A Konyhafőnök rajongói a tévéből, a jó konyha szerelmesei pedig a Bestiából ismerhetik. Wossala Rozinával utazásról, főzésről, szenvedélyről és útkereséről beszélgettünk.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















