2020.12.16.
Mi a valódi oka annak, hogy állandóan ennénk?
Vajon miért van az, hogy egy durva nap az irodában vagy a kedvenc csokis sütid illata azonnal evésre sarkall, hiába minden észérv?
Mi lehet az oka annak, hogy ha nem kiegyensúlyozott az életünk, akkor rohamszerűen nagy kajálásokat rendezünk? És az ünnepi asztalnál miért nem tudunk megálljt parancsolni az étvágyunknak? Természetesen az étel látványa vagy illata is nagyban befolyásolja a vágyakozásunkat, azonban az alváshiány és a stressz is állandó étkezésre ösztönözhetnek. A nagy karácsonyi lakomázás előtt érdemes mindenképpen átgondolni, vajon mi mit üzenünk a szokásainkkal a testünknek.

Az alváshiány hizlal
Az alvás hiánya nemcsak mentális ködbe sodor, hanem negatívan hat az anyagcserére is, ami pedig súlygyarapodáshoz vezethet - két fontos, az étvágyat és a jóllakottságot szabályozó hormon termelésének felborulásával. Az Annals of Internal Medicine című tudományos magazinban megjelent tanulmány szerint azoknak az embereknek, akik éjjel csak négy órát aludtak, 18 százalékkal csökkent a leptin szintjük. A leptin hormon jelzi az agy számára, hogy a szervezetnek elegendő e az étel. A kevés alvás ráadásul 28 százalékkal növeli a ghrelin, azaz az éhséget kiváltó hormon termelődését azokhoz képest, akik többet pihennek. Az eredmény: az alváshiányos önkéntesek 24%-os étvágynövekedésről számoltak be. A rövid alvás ronthatja a glükóz-anyagcserét, és idővel a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is megalapozhatja az írás szerint.
Amikor kimerülünk, szinte mindenre éhezünk, amit látunk, különösen, ha cukros vagy magas szénhidráttartalmú az étel. Ennek oka, hogy ezek az ételek gyors energiát jelentenek számunkra. Fontos, hogy ebben az állapotban olyan táplálékot fogyasszunk, amiben összetett, magas rosttartalmú szénhidrát és fehérje van. Reggelire például teljes kiőrlésű pirítóst fogyasszunk tojással, vagy rosttartalmú gabonát gyümölcsökkel és joghurttal.
Hagyományos teljes kiőrlésű kalács
Karamellás-banános teljes kiőrlésű muffin
Teljes kiőrlésű graham-lisztből készült, cukormentes diós bejgli
A stressztől éhesebbek lehetünk
Az állandó stressz hatására a test nagy mennyiségű kortizolt termel, ami idővel fokozhatja az étvágyat, és túlevéshez vezethet. A kortizol és az inzulin a kényelmi ételek felé orientál minket – vagyis a magas zsírtartalmú, magas cukortartalmú vagy magas sótartalmú ételeket kívánjuk. Ráadásul a zsírsejtek is kortizolt termelnek, tehát ha valaki túlsúlyos és stresszes, akkor az duplán kapja meg az étkezésre ösztönző impulzust.
Mi segít?
Egyes technikák segíthetnek a mozgalmas hétköznapokat stresszmentesíteni. A jóga, a meditáció és a légzőgyakorlatok hatékony eszközök, ezekből 20 perc, és jelentősen csökkenhet a test kortizoltermelése. Ha valaki feszült, és nincs kedve jógázni, az is megoldás, hogy ahelyett, hogy cukros ételhez nyúlna, inkább elindítja a kedvenc zeneszámát, és végigtáncolja azt.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Kicsit bonyolult, de imádni fogod: pekándiós pite fűszeres almával
Lehet, hogy nem olyan egyszerű, mint egy hókiflit összedobni, de ezzel a pitével biztos, hogy mindenkit le fogsz nyűgözni karácsonykor.
Ünnepi menü jó áron: pénztárcabarát ötletek a karácsonyi időszakra
A karácsonyi közös, ünnepi étkezések, vendégvárások alkalmával általában igyekszünk különleges, egyáltalán nem hétköznapi ételkölteménnyekkel előrukkolni. Ez így is van jól, de egyáltalán nem kötelező, hogy ezek méregdrága alapanyagokból készüljenek. Mutatunk pár különleges, de pénztárcabarát karácsonyi fogást.
Ez történik a testeddel fél órával a karácsonyi zabálás után
A karácsony, azon túl, hogy a szeretet ünnepe, a nagy kajálásokról, majd utána a nagy szunyálásokról szól – aki nem így csinálja, az nem is tudja, mi a jó. Nem véletlen azonban, hogy mindenki nagyjából ugyanúgy megy végig a karácsonyi zabapartin: a szervezetünkben ugyanazok a változások zajlanak le, mindegy, hogy éppen kiadós ünnepi ebédről, vagy finom maradékmentő vacsoráról beszélünk.
Így készülj elő a karácsonyi sütésre a konyhádban, ha jót...
Ha imádsz sütni, és alig várod a karácsonyi időszakot, mutatunk néhány egyszerű trükköt, hogy le is tudd nyűgözni a családot, de mégse töltsd a konyhában az ünnepeket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















