2020.11.30.
Mi fán terem a bodza?
A városi embereknek sem kell messzire utaznia ha bodzagyűjtésre adja a fejét. A vidéken élő pedig szinte saját kertjükben szüretelhetik. Régóta ismeretes gyógynövény, virága mellett bogyós termése is fogyasztható!

A bodzavirág
Legtöbbször a bodzafa virágát fogyasztjuk valamilyen formában: készülhet belőle bodzaszörp, bodzatea, rántott bodza (palacsintatésztába mártva, kisütve), lekvár. A kifejlett virágokat gyűjtsük, azaz olyanokat, amelyek virágernyőin minden virág kinyílt, rázásra pedig még nem hullanak le a szirmok, továbbá fontos alapelv, hogy a jó bodzavirág illatos.
Bodzapezsgő
Bodzaleves habgaluskával
Mentás bodza sorbet
Tejszínes bodzakrémes piskóta
Bodzavirágos palacsinta narancsdzsemmel
Ne szennyezett levegőjű területen szedjük a bodzavirágokat, tehát kerüljük el a közvetlen út melletti bokrokat. Száraz időben gyűjtsük, mert ekkor sokkal intenzívebb az íze, mint eső után. Május-júniusban virágzik, és a leszedett virágokat érdemes mihamarabb felhasználni, mert hamar barnulni kezd és sokat veszít vitamintartalmából is.
Még több bodzavirág-receptet itt találsz >>
Bodzabogyó
Kevésbé népszerű, de a bodzafa virágához hasonlóan ugyanolyan egészséges és ízletes csemege a fekete bodza sötét kékes-lilás termése, a bodzabogyó. A növény egész Európában előfordul, hazánkban is igen gyakori, találkozhatunk vele erdőkben, útszélen, de még a városokban is.
Bodzás muffin
Vörösborban párolt körte vaníliafagylalttal feladva
Bodza íz
Bodzás piskótatekercs
A bodza termése nagyon egészséges, mivel magas az ásványianyag- és vitamintartalma. Vashiányban szenvedőknek különösen ajánlott a fogyasztása!A bodzabogyóból készíthető bor és pálinka is, ezek azonban meglehetősen drága termékek, lévén, hogy rendkívül munkaigényes az előállításuk. A bogyókból bodzalekvárt is főznek, leszárítva pedig gyümölcsteaként használható.
Még több bodzabogyó-receptet itt találsz >>

Természetes gyógyír
A bodza igen sokoldalú és hatékony gyógynövény: vértisztító, izzasztó és hashajtó hatású. Hurut és reuma ellen is elsőrendű orvosság, emellett kiváló vitaminforrás. Serkenti a veseműködést, így méregteleníti szervezetünket.
Fő az óvatosság!
A legtöbb, saját magunk által szedett növény esetében fenn áll a lehetőség, hogy összetévesztjük őket a nagyon hasonló, mérgező társaikkal. Ezért mielőtt gyűjtögető céllal nekivágunk az erdőnek, nem árt utánaolvasni, hogy milyen szempontokra kell figyelnünk, hogy biztosan azt szedjük le, amire szükségünk van.

Az ehető, azaz a fekete bodza akár 3–10 m magasra is megnőhet. Ágai lefelé hajlóak, széttörve a belsejük szivacsos. A virágok szétosztva az egész bokron megtalálhatóak, a termések lefelé csüngőek.
A mérgező gyalogbodza ezzel szemben nem fásszárú, hanem lágyszárú, sokkal kisebb növény. Az ágai felfelé állnak, a virágok az ágak végén, a növény tetején helyezkednek el és pirosas színt is felfedezhetünk benne, a növény termése is felfelé áll.
Bodzaszörp-recept:
- kb. 25-30 db nagy frissen szedett bodzavirág
- 2 citrom
- 1 l forró víz
- 500 ml víz
- 500 ml cukor
- 1 zacskó étkezési citromsav
A receptet itt tudod elmenteni >>

Elkészítés:
- A bodzavirágot átvizsgáljuk, a zöld részektől megtisztítjuk, és egy nagy tálba tesszük.
- A citromot felszeleteljük, összekeverjük a bodzavirágokkal, majd forró vízzel leöntjük. Annyi vizet kell ráönteni, hogy a virágokat elfedje, különben bebarnulnak.
- Minimum egy éjszakán át lefedve áztatjuk a virágokat.
- Másnap a beáztatott bodzalevet átszűrjük, és 1:1 arányú cukorsziruphoz adjuk (egy rész cukor, egy rész víz).
- Legvégül hozzáadjuk a citromsavat.
- Jól zárható üvegekbe töltjük.
Még több szörpreceptet itt találsz >>
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept























