Vásárlás

2020.11.30.

Mi történik a testedben, miután felhagytál a dohányzással? – Már az első nap meglepő!

Nosalty profilképe Nosalty

Nem könnyű lemondani erről a káros szenvedélyről, de hidd el, megéri, hiszen meglepően hamar pozitív hatásokat észlelhetsz majd.

A cigarettát lerakni nem éppen egyszerű, azonban nagyon kifizetődő, hiszen rengeteg súlyos betegséget megelőzhetünk vele. Most összeszedtük – motiváció gyanánt – , mennyi pozitív hatásra számíthatsz, miután elszívtad az utolsó cigit.

1. nap után

12 óra után elkezdődik a felesleges szén-monoxidkitisztulása, a test szén-monoxid-szintje normalizálódik, és oxigénszintje emelkedni kezd. Egyetlen egy nap után csökkenni kezd a vérnyomás, ezzel együtt pedig a szívroham kockázata is.

2. nap után

Köztudott, hogy a cigaretta károsítja az illat- és ízérzékelésért felelős idegeket. 2 nap után azonban ezek regenerálódni kezdenek, és élénkül az ízekés szagok/illatok érzékelése.

3. nap után

Az utolsó cigi utáni harmadik napon a nikotinszint kimerül a testből. Ilyenkor sokan elvonási tüneteket észlelhetnek: többek között fejfájást, hangulatingadozást, ingerlékenységet, és persze cigaretta utáni vágyat. Érdemes ezért a harmadik napon elfoglalni magunkat, beiktatni egy kis testmozgást, hogy elvonjuk a figyelmünket a cigiről.

via GIPHY

2. hét után

14 nap után kezdenek teljesen elmúlni a nikotin utáni sóvárgás tünetei.

30. nap után

Ha sikerül 1 hónapot kibírnod cigaretta nélkül, akkor a tüdőfunkciód javulni kezd, és egyre kevesebbszer tapasztalhatsz légszomjat és köhögést. Az állóképesség a tüdő javulásával növekszik, és könnyebbé válik például a futás és az ugrálás is.

via GIPHY

9 hónappal később

Ennyi idő elteltével a tüdőd jelentős részben regenerálódott. Ennek köszönhetően ritkábbá válnak a légúti- és tüdőfertőzések, mivel a gyógyult szerv hatékonyabban képes védekezni ezek ellen.

1 év után

Hihetetlen, de csupán egy év után felére csökken a szívbetegségek, különösen a koszorúér-betegség kockázata. A bőr és a körmök állapota is jelentősen javul.

5 év után

Ennyi évvel a leszokás után az artériák kitisztulnak, és visszanyerik a rugalmasságukat. Csökken a vérrögök és a stroke kialakulásának kockázata.

10 év elteltével

Eddigre a tüdőrák kockázata a felére csökken az aktív időszakhoz képest. Emellett a száj-, torok- vagy hasnyálmirigyrák kialakulásának valószínűsége is csökken.

15 év eltelte után

A szívkoszorúér-betegség, valamint a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélye megegyezik egy soha nem dohányzóéval 15 évvel a leszokás után.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Vajon e-cigizni sem szabad a koronavírus-járvány ideje alatt?

Életmód

Vajon e-cigizni sem szabad a koronavírus-járvány ideje alatt?

Azt már tudjuk, hogy a sima cigi egyáltalán nem ajánlott, főleg a vírus idején, de mi a helyzet az e-cigarettákkal?

Nosalty

8 szokás, amivel megelőzheted a rákot

Életmód

8 szokás, amivel megelőzheted a rákot

Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy mennyi mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a daganatos betegségek kialakulását. Olvass figyelmesen!

Bodon Judit dietetikus

Halállal is végződhet a disznóvágás, ha nem figyelsz oda!

Gasztro

Halállal is végződhet a disznóvágás, ha nem figyelsz oda!

A disznóvágás sok finomsággal jár, de akár ételmérgezést is kaphatunk, ha nem vagyunk elég körültekintőek. A sertéspestis miatt nem árt még jobban vigyázni!

Fenes Gábriel

Emésztés: kiderült, miért olyan fontos rá figyelni a koronavírus elleni védekezésben is

Életmód

Emésztés: kiderült, miért olyan fontos rá figyelni a koronavírus elleni...

A bélben élő baktériumok egyensúlya is befolyásolja, hogyan reagál az immunrendszerünk a betegségre, ezért ideje (jól) táplálnunk őket.

admin

via

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

hányingerrel küzdő, ágyon görnyedő fiatal nő

Otthon

Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...

Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.

Brecz Judit

Halloweeni édességek

Otthon

Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...

Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.

Nosalty

krizantémok sokféle színben

Otthon

Sokan elrontják a krizantém gondozását, pedig a kertész szerint csak...

Megvetted a gyönyörű őszi krizantémot, de szeretnéd, hogy ne csak néhány napig díszítse a teraszt vagy az erkélyt? Néhány apróságon sok múlhat: mutatjuk, mire figyelj a gondozásánál, és hogy van-e esély arra, hogy jövőre is virágba boruljon!

Nosalty

További cikkek

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

zoldborsofozelek-viciko-konyhajabol

zöldborsófőzelék

Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából

A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept