Gasztro

2020.11.30.

Miből készültek az első cukorkák, és mik voltak a régi kedvenceink? - reneszánszát éli a cukorka

A szűk esztendők után egyre több hazai vásárló enged meg magának egy kis édes örömöt. Te tudod, honnan indult a cukorgyártás Magyarországon?

A cukorkák eredete az ókori egyiptomiakra vezethető vissza, akik a gyümölcsöket és a dióféléket mézzel kombinálták már legalább 1500 évvel az időszámítás előtt, de az ókori görögök, rómaiak és kínaiak is készítettek különféle édességeket méz felhasználásával. Az időszámítás előtti 4-6. század környékén perzsa és görög közvetítéssel a cukor elindul szülőhazájából, Indiából, és távolabb is ismertté válik.

Az első modern cukorkák a 16. században készültek Európában. Elsősorban gyógynövényekkel kombinált, emésztést elősegítő tablettaként árulták őket. Abban az időben gyakran előfordult nem megfelelően kezelt, romlott étel fogyasztása, és egy erős, fűszeres cukorka segíthetett az emésztésben.

Luxusterméknek számított

Mivel a cukor ára rendkívül magas volt egészen a múlt századig, az édesség addig luxustermékként csak a leggazdagabbak kiváltsága volt. Ők kényeztethették magukat az 1600-as években már elérhető cukorrudacskákkal. A rudacskát 1670-ben görbítette meg egy karnagy Nürnbergen, hogy a jó pásztor szimbólumára, a pásztorbotra emlékeztesse a gyerekkórus tagjait karácsony előtt. Ugyanebben az időszakban Párizsban, a Napkirály udvarában elkészülnek az első bonbonok.

Kétszáz évvel később már nem csak a királyok és kiváltságosok ropogtathatják a cukorkákat és a bonbont. A 19. században az ipari tömegtermelés kialakulásával párhuzamosan végül a cukorka is egyre szélesebb körben vált elérhetővé, és a kis cukorkák kifejezetten a munkásosztály kedvencei lettek.

Magyarországon akkoriban a növekvő cukorkaigényeket eleinte az osztrák és cseh édesipar elégítette ki. A magyar cukorkakészítés csak a kiegyezés után indult el, kezdetleges gépesítéssel. A Hamburgból bevándorló Stühmer Frigyes 1868-ban Budapesten, Weisz József Sopronban alapított cukorkaüzemet. Mellettük kezdetleges módszerekkel a kézműves cukrászok termeltek, majd Stühmer 1909-ben modernizálta a cukorkagyártást. (Chemonet)

Régi kedvenceink

Később olyan kultikus márkák születtek, mint a Negro, Francia Drazsé, vagy a Dunakavics. A cukorkapiac tovább növekedett és megjelentek olyan új termékformák is, melyek már más országokba komoly sikereket arattak és a piacok meghatározó szereplőjévé váltak, mint például a gumicukorkák. Jelenleg a hazai gyártású termékek mellett a különféle ízű, textúrájú és alakú import termékek is megtalálhatók.

A magyar fejlesztésű márkák – a Fundy és a Flórián – mellett a 2000-es évek elejétől Magyarországon, Nemesvámoson is gyártani kezdték a világszerte jól ismert Haribo gumicukorkákat. Azóta a termékpaletta már jelentősen kiszélesedett és az egyrétegű gumicukorkák mellett habosított, kétrétegű, cukrozott, savanyú, és drazsírozott termékek is készülnek itthon mind a hazai piacra, mind pedig exportra, ezzel is hozzájárulva a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Inkább otthon nassoljuk

Egy, az Édességgyártók Szövetsége által a közelmúltban megrendelt kutatás szerint a legtöbb édességtípust jellemzően otthon fogyasztják, de minél kisebb az édesség, annál nagyobb eséllyel eszik meg a munkahelyen, vagy út közben. A cukorkák és gumicukrok elsősorban a gyerekek és fiatalok kedvencei, amikor pedig felnőttek is rákapnak, akkor ezek a típusú édességek az esetek nagy részében családi körben kerülnek elfogyasztásra.

A cukorkapiac újra növekszik, és a szűk esztendők után egyre több hazai vásárló enged meg magának egy kis édes örömöt. A fogyasztási trendeknek megfelelően egyedülálló újdonságok is megjelentek a gumi-és medvecukorka piacon, mint például a gluténmentes vagy vegetáriánus gumicukorkák. A cukorkagyártás ma globálisan is pörög: a világ cukorkaforgalma 2016-ban meghaladta a 85 milliárd dollárt (Mordor Intelligence) ami több mint a fele az összesen 180 milliárd dolláros globális édességpiacnak. A cukorkák iránti kereslet várhatóan töretlenül emelkedik tovább, ahogy világszerte egyre szélesedik a középosztály.

Ezeket olvastad már?

Ezek voltak a '90-es években gyerekkorunk kedvenc fagyijai

Retro

Ezek voltak a '90-es években gyerekkorunk kedvenc fagyijai

A Leo maga volt a mennyország, a Calippot a gyümölcsrajongók nyalták, a fagylaltport pedig a legtöbben még azelőtt megettük, hogy fagylalttá avanzsálódott volna.  

Petrás Gabriella

16 édesség a '80-as évekből, ami feltépi az emlékeidet

Retro

16 édesség a '80-as évekből, ami feltépi az emlékeidet

Mikor megláttuk ezeket a fotókat, egy emberként sírtunk fel az örömtől, az emlékektől, és a "régen minden jobb" volt érzésektől, amik feltörtek. Nosztalgiázzatok velünk!

Brecz Judit

Retro majális – Ezeket ettük a búcsúban régen

Retro

Retro majális – Ezeket ettük a búcsúban régen

Emlékszel még a törökmézre és a bocskorszíjra? Május 1. anno nemcsak a munka dicső ünnepe volt, hanem a majálisok és vurstlik időszaka is.

Petrás Gabriella

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Sült kakaós és fahéjas fonott péksütemények sütőpapírral bélelt tepsiben, ropogós, cukros-diós szórással.

töltött kelt tészta

Kakaós és fahéjas fonottka

Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...

Tejszínes, sonkás-zöldséges penne virágmintás tányéron, mellette egy fazék tészta és egy tál saláta.

ragu

Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu

Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!

Még több recept

Neked ajánljuk

Márton-napi libalakoma videó

Márton-napi libalakoma

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Öcsi étkezde

Gasztro

Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...

Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.

Nosalty

elhasználódott mosógépcső kesztyűs kézben

Életmód

Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...

A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.

Nosalty

idősebb női két kávét önt a kotyogósból

Gasztro

A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...

A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.

Nosalty

További cikkek

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Retro hamburger házi sült krumplival

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...

A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept