2020.11.30.
De miért kell mindig enni a moziban, tényleg, miért?
Mióta eszünk a mozikban? És tulajdonképpen minek? Miért nem lehet kibírni egy (komoly) filmet kaja nélkül? És ha már muszáj, miért a legzörgősebb fajtákat árulják a mozik?
Ezt a cikket egy megrögzött mozibanevés-ellenes írja - bevallom, rettentően idegesít, közhelyeket tudok csak mondani, de minden idegesít benne
- zörög
- csörög
- ropog
- kizökkent
- túl közel halllom másrágását magam mellett, rég rossz
- leesik
- kiborul
- büdös
Íme pár példa:
Nachos grande
Házi popcorn Amytől
Chips a sütőből
de az ELV az, amit végképp nem értek:honnan ered maga az ötlet, hogy a moziban MÁRPEDIG ENNI KELL?
Ha jól rémlik, kiskorunkban ('80-'90-es évek) nemigen volt erre lehetőség, és tök jól megvoltunk nélküle.Nyilván a kereskedelmi tévék és a nyugati szokáskultúra tehet mindenről: elég egyértelmű emlékem, ahogy egy új világ nyílt meg, mikor 1997-től, mivel:
a kereskedelmi televíziózás kishazánkban 1997-ben kezdődött
a filmeket, amiket még gyerekként is civilizált ember módjára egy ültő helyünkben néztünk végig - IGEN, volt másfél órányi szabad, egybefüggő agyi kapacitásunk, és még ebédelni/vacsorázni sem közben akartunk - ELKEZDTÉK MEGSZAKÍTANI A REKLÁMBLOKKOK.
És elkezdtünk enni az üres percekben. Aztán behordtuk a kaját a tévé elé.
És elkezdtünk enni a mozikban is. Multiplexek, popcorn, csokik, kóla, nachos - minden jött, ránk ömlött a fogyasztói kultúra, a cukor és zsír, és belénk nevelődött szépen, hogy egészen normális, hogy még a Schindler listájára is popcornnal kell beülni.
A legrosszabb az egészben, hogy alattomosan szokunk hozzá, és már teljesen alapnak tartjuk, hogy mindig enni kell valamit.
Azt nem is mondom, hogy egy főre jeggyel együtt saccperkábé 3-4000 Ft-ra jön ki egy jegy + nasi kombó. Akkor ezt szorozd be, ha 4-en vagytok.
Bónusz legrosszabb mellékhatás: azon kaptam magam - és rengeteg megegyező véleménnyel találkoztam - , hogy ahhoz, hogy elviseljem, hogy körülöttem úgyis mindenki enni fog, nem elég, hogy ritkán megyek moziba. Én is inkább eszem valamit, mert úgy feleannyira zavar mások zörgése. Fel kellett, hogy adjam a harcot. De a vizet nem cserélem kólára. És ha lehet, egy csokival elintézem a dolgot.
Néhány csöndesebb házi rágcsa:
Zöldség mártogatós
Magropogós
Édesburgonya chips
Ja, amúgy:
egy dobozos kóla körülbelül 6 teáskanálnyi, egy kis adagos mozis kóla 23, egy nagy adagos pedig 44 teáskanálnyi hozzáadott cukrot tartalmaz.
Ezeket olvastad már?
Mit eszel a moziban?
Mit eszel a moziban? Hiszed vagy sem, de árulkodik rólad, mi a filmek közbeni kedvenc nassolnivalód.
Ezek a celebek kedvenc ételei - sose gondolnád, mi a...
A celebek életében kutakodni sajnos túl jó ahhoz, hogy ne éljen meg belőle minden pletykalap és weboldal - éppen ezért az is érdekes, mit szeretnek enni. Lássuk!
Meg fogsz döbbenni, mi marad a sima, mi a zéró...
Azt tudjuk, hogy míg a sima kólában rengeteg a cukor, a zéró "csupán" mesterséges édesítőket tartalmaz - na de mi van, ha felforraljuk őket?
Kiderült, miért más a mekiben a kóla íze
Miért van az, hogy a mekis kóla sokkal frissebb és hidegebb, mint máshol? Aki valódi Coca-Cola kedvelő, ezt a gyorséttermit kedveli a legjobban. Neked melyik a favorit?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























