2024.07.14.
3 ok, miért nem szabadna telepakolni a hűtőnket
Egy-egy nagybevásárlás alkalmával hajlamosak lehetünk jobban megpakolni a hűtőszekrényt, mint javasolt lenne. De mi is a baj ezzel?
Nagyon jól tud esni, amikor kinyitjuk a hűtő ajtaját, és az tele van. Ilyenkor általában már előre tudjuk, hogy mit fogunk főzni a héten, és akkor is mindig van mihez nyúlni, ha csak egy kis nassolnivalóra vágyunk. Végülis, gondolhatjuk: az a hűtő dolga, hogy mindent frissen tartson addig, amíg fel nem használjuk azt. Vagy mégsem így lenne?

3 ok, miért nem szabadna telepakolni a hűtőnket
Nézzük, miért okoz több problémát egy túltöltött hűtő, mint egy félig üres!
Nem megfelelő légáramlás
A hűtőszekrények úgy működnek, hogy hideg levegőt keringenek, így az egész hűtőben egyenletes hőmérsékletet tud fennmaradni. Viszont ha a hűtő teljesen tele van, a levegő nem tud megfelelően keringeni. Ez azt jelenti, hogy az egyes részei hidegebbek lehetnek, mint mások, ami egyenetlen hűtést eredményez. Így némelyik élelmiszer nem tud olyan sokáig friss maradni, mint arra számítanánk, és hamarabb meg is romolhat.
Rosszat tesz az alkatrészeknek
A hűtő túlterhelése nem csak az ételekre van hatással, hanem magára a készülékre is. Ha túl sok dolgot zsúfolunk a hűtőbe, a kompresszornak erején felül kell teljesítenie, hogy fenntartsa a kívánt hőmérsékletet.
Emiatt fokozottan kophatnak az alkatrészek, így rövidebb lehet a gép élettartama is.

A legfurcsább dolog, amivel szagtalaníthatod a hűtőd
Csökkenő energiahatékonyság
Egy túlterhelt hűtőszekrény igazi energiavámpír tud lenni. Ilyen állapotban ugyanis több áramot fogyaszt, hogy mindent hűvösen tartson, a kompresszor gyakrabban működik, így a hűtő összességében több energiát használ fel a hőmérséklet fenntartásához. Ez pedig nemcsak a villanyszámlának rossz, hanem a környezetnek is.
Mi az ideális?
Szóval, mikor van túlságosan tele a hűtő? Nos, ideális esetben a hűtőszekrénynek körülbelül háromnegyedig kellene telítettnek lennie. Ez utat enged a megfelelő légáramlásnak, csökkenti a készülék terhelését és biztosítja az energiahatékonyságot.
Még több otthoni tippet és trükköt leshetsz el innen:
- Koszos marad a lakás, ha így használod a porszívót
- 4 tárgy az otthonodban, amit megtisztíthatsz kávézaccal
- 7 takarítási tipp profi séfektől, amit ideje elsajátítani
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















