Okoskamra

2020.11.30.

Mikológia

Veres Mari profilképe Veres Mari

Nos, ennek a tudományterületnek csak a kutatási tárgya érdekel most minket, vagyis a gomba. Nemigen kell bizonygatni, hogy már ősidőktől, a gyűjtögető életmód hozadékaként szerepel az emberi táplálkozásban.

Abba persze ne is godoljunk bele, mennyi idő és veszteség árán jöttek rá őseink, hogy melyik fajtája ehető, melyik mérgező. Az azonban tény, hogy az egyiptomi királysírokban találtak gombaábrázolást, és Hippokratész is szót ejt élettani hatásairól. De nem kell ilyen messzire kalandoznunk, maradjunk csak saját őseinknél, hiszen sámánjaink is valószínűleg a légyölő galóca elfogyasztása után estek révült állapotba.

Bélszínérmék fehérboros erdei gombával

Manapság ilyesféle veszélyek nem fenyegetnek, mivel az üzletekben és a piacokon – a már állandóan kapható sampinyonon (nem sampion!) kívül – többféle gomba közül válogathatunk. A kínai ételekhez pedig nálunk nem honos szárított fajtákat találunk. Erdőt-mezőt járók, kirándulók, főleg eső utáni napokon, maguk is gyűjthetnek a szépséges vargányából, rókagombából, galambgombából, csiperkéből – hogy csak a legismertebbeket említsük. (Észre sem vesszük a legyalogolt kilométerek számát, ha közben gombára vadászunk.)

Fontos! A magunk gyűjtötte gombát, felhasználása előtt szakképzett gombavizsgálónak meg kell mutatni!

Régebben a gombákat rendszertanilag a növények közé sorolták, mára önállósultak – a gombák azok gombák. Nem növények, mert nem termelnek oxigént, az anyagcseréjük lebontó, mint az állatoké, de mégsem azok. Igaz, a rendszerbe sorolás is más elvek szerint történik, a genetika eredményei érvényesülnek. A mi szempontunkból azonban ez kevésbé lényeges, az a fontos, hogy a gomba finom, és kész.Még egy tévhitet el kell oszlatnunk. Az a nézet tartotta magát, hogy a gombák, mint a húsok, bővelkednek fehérjékben. Nos, ez nem így van, csak 3% körüli a fehérjetartalmuk (valószínű, azért hozták párhuzamba a húsokkal, mert a gombafehérjét nehezebb megemészteni), az ásványi anyagok közül főleg káliumsók és foszfátok találhatók bennük. Épp ezen tulajdonságok miatt előkelő helyet foglalnak el a kalóriaszegény ételek között. (Egy finom gombaleves mindig könnyen, gyorsan elkészíthető.)

Tárkonyos raguleves

raguleves

Tárkonyos raguleves

Gomba cappuccino

gombakrémleves

Gomba cappuccino

Tepsis csirkeragu

tepsis hús

Tepsis csirkeragu

Erdei gombás rizottó

rizottó

Erdei gombás rizottó

Gombapaprikás 4.  -vele főtt nokedlivel

gombapörkölt

Gombapaprikás 4. -vele főtt nokedlivel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept