2023.06.06.
A mikró nélküli melegítés alapszabályai
Annak ellenére, hogy a mikró manapság már teljesen hétköznapi gépnek számít, sok konyhából mégis hiányzik. Nézzük, hogyan végezhetjük el nélküle egyik legfőbb feladatát, az ételmelegítést!
A nagyvilág konyhái több kérdés mentén is két táborba rendeződnek, az egyik ilyen például a mikrohullámú sütő használata lehet – vannak háztartások, amelyek szinte minden feladatnál igénybe veszik a gépet, míg mások teljes egészében távol tartják magukat a „hullámoktól”. Az alábbi cikk ez utóbbi csoportnak nyújthat majd segítséget, ugyanis olyan trükkökről lesz szó, amelyek megkönnyítik a mikrohullámú sütő nélküli ételmelegítést.

A mikró nélküli melegítés alapszabályai
Persze nem ejtünk mindenről szót, például kimaradnak a felsorolásból a levesek és főzelékek, tekintve, hogy ezek megmelegítése teljesen egyértelmű, és nem igényel semmilyen trükköt.
Inkább az olyan ételekre fogunk koncentrálni, amelyek szerkezete, felépítése vagy állaga megnehezíti a gáztűzhelyen vagy sütőben történő melegítést. Minden egyes ételcsoporthoz társulnak majd apró tippek-trükkök is.
Szószos és rakott tészták
Minden tészta hajlamos másnaposan szárazabb állagot felvenni (a tészta beszívja a szószt), ilyen állapotában pedig nehezebb a serpenyős melegítés. A rakottasoknál (pl. lasagne) pedig arra is figyelnünk kell, hogy amennyire lehet, megmaradjon az eredeti réteges szerkezet.
TIPP: a tészták melegítését végezzük serpenyőben, először maximális lángon, hogy az edény jól felforrósodjon. Majd öntsünk bele egy kevés vizet (ha félreteszünk tésztafőzővizet, az még jobb), és fedjük le az edényt. Vegyük közepesre a lángot, és így melegítsük pár percig az ételt, amíg a víz el nem párolog, és a tészta teljesen át nem melegszik. Ha tovább hagyjuk a tűzön, az alja kicsit meg is pirul majd.
Manestra, a görög paradicsomos tészta
Karfiolos-gombás rakott tészta
Hummuszos tészta sült paradicsommal és olajbogyóval
Rizses/gabonás egytálételek
Ezeknek a szaftos, bármilyen gabonából főzött egytálételeknek a melegítését is érdemes serpenyőben végezni, azonban itt elég, ha végig közepes lángot tartunk az edény alatt. Ami ennél fontosabb, hogy gondoskodjunk a nedvesség pótlásáról, nehogy kiszáradjanak, leragadjanak és odakozmáljanak a melegített ételek.
TIPP: öntsünk a serpenyőbe egy kevés alaplevet, azzal lazítsuk a rizottók, stb. állagát. A tálalás előtt pedig javítsunk az esetleg túl híggá vált állagon egy kevés reszelt sajttal.
Illatos, erdei gombás rizottó
A legszaftosabb bácskai rizses hús
Fűszeres rizspiláf ropogós csicseriborsóval és kesudióval
Húsos, zöldséges rakottasok

Így kell helyesen megmelegíteni az ételt a mikróban
Az ilyen jellegű ételek esetében két út közül választhatunk: vagy megtartjuk az eredeti, rakottas-réteges szerkezetet, vagy a melegítés során széttúrjuk azt, ezáltal átalakítva a fogást egyfajta egytálétellé.
Amennyiben mindegy, és el tudjuk engedni a rakottas eredeti szerkezetét, akkor egyszerűen melegítsük a hideg ételt egy nagy serpenyőben, minimális zsiradék (vagy tejföl, joghurt) társaságában. Akár egy kicsit oda is piríthatjuk.
TIPP: ha azonban megtartanánk az eredeti állapotot, tegyük a rakottast sütőbe, közepes, inkább alacsony hőfokon (150-160 fok), fedjük le félig alufóliával (hogy ne égjen meg a teteje, mégis bejusson a hő), és tegyünk alá egy másik edényben forró vizet (hogy gőz keletkezzen a sütőben). Így melegítsük a rakottast 15-20 percig, vagy amíg a belseje is át nem melegszik.
Könnyű rakott kel
Almás-póréhagymás rakott burgonya
Extra krémes cukkini- és tökrakottas
Fasírtok, sült húsok
Különösen nehéz dolognak tűnhet megmelegíteni egy egybesült vagy rúdfasírtot, egy fél tepsi maradék csirkecombot, vagy más húsételt. Ha mégsem akarjuk őket hidegen elmajszolni vagy salátába, szendvicsbe rejteni, akkor nyúljunk vissza a fent megismert módszerhez.
TIPP: tegyük a sülteket a sütőbe, alufóliával félig lefedve, kerüljön alájuk a forró vizes tepsi, majd mehet is a melegítés. Egy kivétel van csak: a panírozott húsok. Ezeknél sajnos nem tudjuk bevetni a gőzös-sütős módszert, mert a nagy párában felpuhulna a húsok bundája, elveszítenék ropogósságukat, vagyis a lényüket.
Stefánia-vagdalt, ahogy a nagyi is sütötte
Tepsis csirkecomb krumplival
Lecsós szelet vegyes körettel
Gombócok, nudlik
Az édességek világában is akad néhány delikvens, akik mikrómentes visszamelegítése bizony okozhat némi fejtörést. Az édes gombócokat és nudlikat másnap, keményen már nem túl nagy élvezet elfogyasztani, bebundázva pedig mégsem dobhatjuk őket vissza a vízbe.
TIPP: éppen ezért a legjobb, ha nem forgatjuk előre az összes labdacsot és „kukacot” zsemlemorzsába. A fel nem tálalt gombócokat tegyük a hűtőbe, majd másnap dobjuk őket lobogó vízbe, ahol melegítsük át őket 2-3 perc alatt. Ekkor jöhet egy friss morzsás forgatás, és már fogyaszthatjuk is a gombócokat, nudlikat – szinte mintha frissek lennének.
Pihe-puha barackos gombóc
Túrós derelye burgonyás tésztával
Nudli gyümölcsszósszal
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több konyhai tipp vár, hogy ellesd:
- Ezzel a trükkel soha többé nem fut ki a főzővíz a lábasból
- Főzd meg a céklát mindössze pár perc alatt ezzel a trükkel
- Erre használd fel a szezon végi, megtöppedt epreket
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






























