Család

2020.11.30.

A milliók által tesztelt chili con carne

Gréti profilképe Gréti

Jártál az ezredfordulón a Wendy’s-ben? Akkor emlékszel a forró chilire, reszelt cheddar sajttal a tetején – a város legjobb egytálétele volt!

Habár hét egységet is nyitott Magyarországon az amerikai Wendy’s étteremlánc, mégsem tudott végérvényesen lehorgonyozni nálunk. 2002 júniusában bejelentették megszűnésüket és – sokunk sajnálatára – egy hónap múlva már hírük-hamvuk sem maradt. Hozzánk az Oktogon és Andrássy út sarkán lévő étterem volt a legközelebb. Gimnazista társaimmal tanítás után csapatosan szálltuk meg a legtutibb hamburgerezőt, ahol hatalmas szögletes buciban, szögletes hússal ettük a szendvicseket. Ha valami meleg ételre vágytunk, vagy csak úgy második fogásnak, rendeltünk a chilijükből is. Egyszerűen megunhatatlan volt. Most megtaláltam a receptjét és elhoztam a korábbi híveknek, illetve a most alakulóban lévő chili-hívő bázisnak.



A Wendy's chili recept

Tudtad?

A legismertebb erős paprika és egyben az egyik leggyakrabban használt fűszer a chili. Dél- és Közép-Amerikában őshonos, innen került először Kolombusz Kristóf révén Európába, majd Ázsiába, és meghódította az egész világot. Aki beleszeret, legszívesebben mindenbe beletenné. Kismértékben csak csodás ízt és színt varázsol az ételnek, tetemes mennyiségben, azonban a lélegzetünk is elállhat tőle, véget nem érő csuklást okozhat, tehát a vele kapcsolatos legfontosabb szó: a mértékletesség!



A Wendy's chili recept

Rövid nevén chilinek hívják, nem csak magát a paprikát, hanem az egyik legtáplálóbb mexikói egytálételt, az itt látható chili con carnét is. Alapja darált marhahús, sok hagyma, chili-fűszerkeverék és kétféle bab: tarka valamint vörös. Amerika híres arról, hogy szinte mindent instant legyártanak, konzervbe vagy dobozba zárják. A háziasszonyoknak csak fel kell pattintaniuk egy adagot, – írd és mond, a pirított darált húsból ugyan így – és már mehet is a fazékba. Szerintem a Wendy’s-ben sem ment ez másként. Ahogy más gyorséttermi kajákban, az ő chilijükben is volt valami íz, amibe újra és újra bele kellett kóstolnunk. Pont ez az íz okozta a legnagyobb fejtörést a reprodukciós főzésnél. A receptben szereplő eredeti alapanyagokat Magyarországon beszerezni szinte lehetetlenség, úgyhogy a leginkább megfelelő, nálunk is kapható termékekkel és friss hozzávalókkal pótoltam őket.



A Wendy's chili recept

A chili pikantériájának elérésére számos lehetőség akad. Főzhetjük jó kis mexikói sörrel, ízesíthetjük magas kakaótartalmú csokival és vehetünk hozzá előre bekevert chili fűszert. Én kinyomoztam a receptleírás szerinti alapanyagok összetevőit és kevergetés közben az emlékeimre hagyatkozva adagoltam őket. Csak a fele mennyiséget készítettem el, de így is bőségesen elég volt hatunk számára. Az egyetlen hiányosság, amit találtam benne, a reszelt cheddar sajt a tetejéről, de ezt nem volt nehéz pótolni. Egyszerűen kihagyhatatlan!

Gyermekeim megismerhettek szüleik fiatalkorából egy cseppnyi gasztrorészletet. Habár gyorsétterembe kellett járnunk miatta, a chili mégis egy házias étel. Nem valódi mexikói, mivel ott pont ilyet nem készítenek. Amerika déli részén - például Texasban - viszont bárhol megtalálhatjuk.Jövő héten angolul esszük a magyar gulyást, addig is keressünk újabb emlékmorzsákat, melyekkel elővarázsolhatjuk múltunk ízélményeit.Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept