2020.11.30.
Minden hétvége gyereknap a Hajógyári-szigeten
Egy hónapon át, hétvégente, ismét a gyerekeké a Hajógyári-sziget: ezúttal a legkisebbek arcára csalja a legnagyobb mosolyt a Generali Gyerek Sziget. (x)
Ahogy már azt az elmúlt években megszokhattuk, a júniusi hétvégéken ismét a gyerekeké a Hajógyári-sziget. Június 2. és 24. között egy sereg ingyenes koncerttel, előadással, cirkuszos mutatvánnyal, kézműves foglalkozással, sportprogrammal, állatsimogatóval várják a gyerekeket minden szombaton és vasárnap!
A Generali Nagyszínpadot szokás szerint Halász Judit örökzöld gyermekdalai nyitják, de a hónap során fellép még a Kaláka, Dolák Saly Róbert, Rutkai Bori, a PASO gyerekeknek szóló műsorával és az Alma együttes is. A zenés-táncos mulatságok mellett színházi előadások és csudajó bábelőadások is lesznek.
Mindenki megtalálhatja a kedvére való mókát
Akiket elvarázsolnak a cirkuszok a Karamella Cirkuszvilágban kijárhatják a Bohóc Oskolát vagy az artista tanodát, a Generali KRESZ Parkban elektromos kisautók vezetésével ismerkedhetnek a kis sofőrök a biztonságos közlekedés alapjaival, a Kézműves Palota pedig az alkotó kezeknek segít csodaműveket kreálni.
A Gyerek Paradicsomban a lurkók elsajátíthatnak minden tudást, ami ahhoz szükséges, hogy környezettudatos felnőttekké cseperedjenek: lehet majd kertészkedni, fűszerekkel, madarakkal ismerkedni, de lesz természetjárás is a szigeten.
Várják az ifjú séfeket is
Az Állatsimogatóban közvetlen közelről barátkozhatnak a falusi háziállatokkal, míg a Kerek Perec Gasztronómiai Játszótér a kis konyhatündérek, jövendőbeli séfek, cukrászok, pincérek játéktere.
A Sportparkban 2-2 hétvégente más-más sportokat lehet majd kipróbálni: lesz Mászófal, Bagjump, Bringás Kalandpark, lehet majd rúgni a bőrt a Foci Szigeten, míg a Gladiátor Run Akadályfutáson a kiskamaszok gyűrhetik le az izgalmas akadályokat.
Idén is vannak újdonságok
Az egyik újdonság a Zsúrgyár Szabadulószoba: Mátyás Kincsestára, ahol egy szabadtéri rejtélyt kell a gyerkőcöknek megoldani a „szabaduláshoz.” Júniusban a Siklósi Vár is ideköltözik, hogy megnyissák Királylány-és apródképző játszóházukat. Itt minden kis hercegnő mesés ruhába bújhat és fotózkodhat a királyi trónnál, míg az apródok harcos rátermettségüket próbálhatják ki.
A Jógakaland pedig egy mesén keresztül mozgatja át a kicsiket. Június 16-án igazi bulihangulat lesz: az Apák napját Pompom Partyval ünneplik majd, a délutáni táncos party előtt pedig a lurkók különféle partykellékeket, bajuszokat, nyakkendőket készíthetnek a nemes alkalomból. És itt még közel sincs vége a programkavalkádnak!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















