2020.11.30.
Minden kamasznak egy-két sajtbureszt!
Kicsit hülye időpontban van az olimpia, de ez is ilyen magyaros, egoista gondolkodás.
Hát nyilván nem úgy döntöttek anno, hogy itt a szittya földön hány ember lesz képes fent maradni hajnalig egy jó kis pillangó döntőért például.
Mert, hogy a 19 éves, “nagy” kamasz Kenderesi Tamás a 200 méteres pillangó döntőjében harmadik lett és ez nagyon nagy dolog. Óriási grata neki! Meg azért is, amit utána mondott.
Arra a kérdésre, hogy mit érez:
„Hát azért elfáradtam, rám férne egy-két sajtburesz most.”

És nekem ezzel elindult valami a fejemben. Hogy ez a kamasz nagyon a helyén van, hogy tök jó fej és eddig senki nem tudta elvenni a kedvét a versenysporttól. Meg az élettől.
Biztos sok múlik az edzőn (módszerek, motiválás, szeretet, bizalom, nem verés, kommunikáció, vizes papucs lábon viselése és nem azzal leckéztetés, stb.) is, ez nem kérdés. Viszont ide a rozsdás bökőt, hogy ezzel a kamasszal beszélgettek gyerekkorában.
Hogy hagyták őt élni,
- hogy ha sz@r volt neki éppen az élet, akkor nem lecseszték, hanem empatikusak voltak vele a szülei (vagy legalább az egyik),
- hogy neki lehetett olyat mondani az ebédre, hogy ez most elég rosszul sikerült,
- hogy nem kellett állandóan megfelelnie a környezetének,
- hogy azt tudta nyilatkozni tök őszintén, hogy mindenki rágörcsölt erre az egészre, de ő megpróbálta elengedni,
- hogy kimondta a legfontosabbat:
„Fantasztikus volt, nagyon meglepett, hogy összejött egy érem. Az utolsó öt méter már nagyon csípett, azt hiszem, a szívem vitt be.”
Hogy igenis a szív a lényeg és ezt basszus ki meri mondani! Simán lehet, hogy az anyja ezt hajtogatta neki és akkor legyintett rá, meg forgatta a szemét, meg pofákat vágott, de tegnap kimondta. Higgyétek el, hogy ez a lényeg és ne hagyjátok a kamaszokat meggyőzni senki által, hogy más a lényeg. Mert nem.
És ezeket olvastad már Anyapara kamaszokkal teli életéből?
Ezeket olvastad már?
8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön
Anyapara megpróbálta rávenni kamasz lurkóit, hogy maguk főzzenek. Az alapételek elkészítése mellett egy közös játékot is bedobott, és az elsősegély-gyorstalpaló is megvolt.
Kinyomozzuk, hogy miért a hűtőszekrény a nyaralás központi figurája
Egészen elképesztő, hogy eddig ezt nem vettem észre. Illetve láttam már többször ezt a jelenséget, de valahogy legyintettem rá. Nem találtam feltűnőnek.
Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?
A sok bonyolult helyzet mellett vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket mégis képesek vagyunk túlbonyolítani.
Ilyen egy kamasz, amikor igazán éhes
Ha régóta nem láttad a kamaszod, és hiányzik, állj a hűtő mellé! Ha biztosra akarsz menni, és szeretnéd, hogy észre is vegyen, tarts a kezedben egy tálca sütit!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















