2020.11.30.
Mindent rácsra vágunk! - grillezzünk
Miért van minden ételnek jobb íze, ha grillen készül? Mert a grillezés egyenlő a barátokkal, kacagással, hűsítő italokkal és a grillen finoman füstölődő étellel.
Maga a nagybetűs NYÁR. Bárhol vagyunk, ha megcsap a grillpác illata, azonnal jön vele a jókedv.

Mert ilyenek vagyunk. Amint megjelennek a nyár első sugarai, nyitjuk az ablakot, és költözünk az erkélyre vagy épp a kertbe. És persze visszük magunkkal a konyhát. A grillezés olyan szorosan összeforrott a nyárral, hogy vétek lenne kihagyni. Szerencsére a műfaj van annyira rugalmas, hogy mindenki igényeihez találunk megfelelő receptet, legyen szó családi, baráti vagy épp hétköznapi alkalomról.

Kezdjük egy klasszikussal, amikor a grillparti baráti esemény. Ilyenkor igazán fontos a menü, hiszen végre itt a lehetőség főzőtudományunk bemutatására. Ha azt akarjuk hallani a barátoktól, hogy „Kérem a receptjét!”, akkor készítsünk pulled porkot, és biztosan el is hangzik majd a dicséret.
De ragyogó szemeket és teli hasakat kisebb erőfeszítéssel is produkálhatunk: a gyerekek kedvence lesz a „Bárcsak sose fogyna el” BBQ csirkeszárny, ráadásul, ha a Vénusz D-vitamin étolajjal készítjük, a vitamin még a fogainknak és a csontjainknak is jót tehet.

Persze van olyan, hogy a nyár is csupa munka, és nincs idő a grillpartira. Ne csüggedjünk, erre is van egy hétköznapi, de annál finomabb „Grillezni is lehet olcsón, gyorsan” recept.
Érdemes átkattintani további receptekért a venusz.hu-ra, ahol ezen a héten mindent rácsra vágnak, és 8 pompás recepttel készülnek a grillszezon utolsó heteire. Az oldalon ráadásul hetente új témákból válogathattok, például felmerül, hogy mit kezdjünk a konyhában, ha negyven fok van árnyékban, vagy hogyan csomagoljuk el sulikezdéskor a „nyarat” egy szendvicsbe. Érdemes regisztrálni is, hiszen úgy elmenthetitek a kedvenc receptjeiteket, ráadásul még az ételallergiákat is személyre szabottan jelölik, így segítve az érzékenyek életét. Ha pedig feliratkoztok a hírlevélre, akkor sosem maradtok le az olyan klassz témákról, mint a grillezés!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














