2020.11.30.
Mindent a tócsnikról és ropogósokról
Nagyon gyorsan elkészíthető ételek, melyek laktatók és könnyen emészthetők. Süssünk zöldséges ropogóst!
A nyári olajban sütés sokaknak macera, de mégis, a hekk és főleg a lángos tipikus tóparti, nyári ételünk – sokan még otthon is nekiállnak lángost készíteni. Én mindig irigykedtem azokra, akiknek van türelmük kivárni, hogy megkeljen a tészta, aztán még ki is sütik a forró olajban, a hőségben a tűzhely mellett állva.
Valahogy kellett találnom egy lángospótlót, annál is inkább, mert szívesen növeltem volna az egészségfaktort: kevesebb haszontalan és több hasznos szénhidrátot szerettem volna elfogyasztani. Persze nem ugyanaz, de nekem hasonlóan finom: a tócsnit, tócsit, lapcsánkát – ki, hogy hívja – mindenki ismeri, és még sosem találkoztam olyan emberrel, aki nem szereti. Általában burgonyából készül, de nyáron az ember ihletet kap, és másból is szívesen készít hasonló finomságot. Ugyanúgy fogyaszthatjuk tejföllel, joghurttal, sajttal, mint a lángost, és ugyanúgy olajban sül, bár szerencsére kevesebb is elég hozzá.
Ebben az ételben ráadásul az a jó, hogy úgy variálhatjuk, ahogy akarjuk, bár néhány íratlan szabálya a tócsnikészítésnek is van. Az egyik az, hogy figyeljünk arra, hogy az összekevert hozzávalók között legyen elég keményítőtartalmú zöldség, ami leginkább a burgonya, vagy ha ez nincs, akkor muszáj kicsivel több lisztet és legtöbbször tojást is tennünk bele. Az előbbi azért kell, hogy ropogós legyen, az utóbbi pedig hogy összeálljon.
A másik, hogy a hozzávalók előkészítése nagyon fontos. Gondolok itt arra, hogy a gumókat, gyökérzöldségeket (répafélék, zeller, burgonya), le kell reszelni, vagy nagyon apróra kell vágni. Ha ezeket keverjük hüvelyesekkel (bab, borsó, kukorica, lencse, stb), akkor az utóbbiak egy részét, vagy az összeset hagyhatjuk egészben, de pürésíthetjük is, hiszen ezeknek a zöldségeknek is magas a keményítőtartalma, ezért összetartják a tócsnit. (De így se felejtsük a lisztet!)

A babos ropogós joghurttal receptjéért kattints ide!
A tócsninak egy izgalmas változata az a kis zöldségfasírt, amit nevezhetünk ropogósnak is. Ez általában nagyobb részben hüvelyesekből készül, és kívül ropogós, belül krémes. Ilyen például a falafel, ami csicseriborsóból van, vagy ez az afrikai babos ropogós, amit eredetileg vörösbabbal készítenek, de a magyarosított verzióban használhatunk frissen fejtett főtt babot is.
Ezt hagymával, fokhagymával, fűszerekkel, kevés liszttel, esetleg vízzel pépesítik, majd a ragacsos masszát vizes kézzel vagy vizes kanállal megformázzák, és a forró olajban néhány perc alatt kisütik.
A dekorációt köszönjük a Butlers-nek!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















