2020.11.30.
Minél később eszel, annál több kalóriát viszel be a szervezetedbe
Furcsán hangozhat, de az, amikor eszel, befolyásolja, hogy éppen mit eszel – egy kutatás szerint az esti ételek kalóriadúsabbak, mint a nap többi részén elfogyasztottak.
Mégis lehet valami abban, hogy este 6 után már nem nagyon érdemes enni – na nem azért, mert jobban hizlal, mint a nap többi szakában, hanem azért, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk kalóriadúsabb, egészségtelenebb ételeket enni, legalább is ez derült ki a Nemzetközi és Európai Elhízási Konferencia egyik előadásából. Azok az emberek, akik a napi étkezésük nagy részét a nap későbbi szakára halasztják, jellemzően többet esznek, és rosszabb minőségű ételeket is fogyasztanak, mint azok, akik egyenlően osztják el napközben a bevitt kalóriákat.
Az Észak-Írországban található Ulster Egyetem kutatása azt próbálta kideríteni, van-e összefüggés az elhízás, valamint az este bevitt kalóriák között. A szakértők megállapították, hogy az éhség a nap vége felé a legnagyobb, nagyjából 8 óra tájékában van a maximumon, ilyenkor pedig a legtöbb ember már befejezte a napi teendőit.
A kutatáshoz az adatokat 2008-ban kezdték el gyűjteni, méghozzá a résztvevők ételfogyasztásáról, tápanyagbeviteléről, és ezeket 18 hónapon keresztül vezették. Az ír kutatók 1177 ember adatait elemezték végül. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők átlagosan este 6 után fogyasztják el az energiabevitelük majdnem 40 százalékát.Az eloszlás nem volt olyan egyenlőtlen, mint ahogyan arra számítani lehetne: akik a legkevesebbet ették este 6 után, azok is a napi energiabevitelük 31,4 százalékát fogyasztották el ekkor, akik pedig a legtöbbet, azok majdnem a felét, 48,6 százalékot.

A kutatók két fontos dolgot szűrtek le mindebből: egyrészt azok, akik későn ettek esténként, azoknál más jött ki az energiabevitelnél is, mint azoknál, akik este már nem nagyon ettek: többet fogyasztottak összességében is napközben. Érdekes azonban, hogy azok, akik este többet ettek, napközben kevesebb energiát vittek be a szervezetükbe.
Az is kiderült, hogy azok, akik este ettek többet, összességében rosszabbul ettek, mint azok, akik jobban elosztották napközben az energiabevitelüket.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Kell számolni vagy nem kell számolni? - avagy a kalóriák...
Lehet vajon anélkül is fogyni, hogy a kalóriákkal kellene állandóan nyüglődnünk?
A kérdések kérdése, ami nélkül nincs fogyókúra: hány kalóriát egyek,...
A barátnőm 1200 kalóriás étrenden van. Vajon én is belevágjak? Vagy nekem lehet, hogy másra van szükségem?
Fogyni szeretnél, de 1200 kalóriától éhen halsz? Mutatjuk, hány kcal-ra...
1200 vagy 1500? Hogy lehet eldönteni, hogy hány kalóriára van szükségünk, ha fogyni szeretnénk? Ehhez adunk most rövid iránymutatást.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















