2020.11.30.
Minél több időt töltesz a nagyival, annál tovább élhet majd
Ha meghívod vacsorára a nagyit, vagy elmentek együtt sétálni, azzal növelheted annak esélyét, hogy tovább veled marad.
A magány egyetlen életszakaszban sem jó, a legújabb kutatások szerint azonban társasági életünk még az életünk hosszát is befolyásolhatja.
A Kaliforniai Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a magánynak nagy szerepe van abban, hogy idős korban mikor és milyen mértékben jelentkezik a mentális, valamint a fizikai állapot hanyatlása. A kutatásban 1600, átlagosan 71 éves személy vett részt, akik közül korábban haltak meg azok, akik magányosnak érezték magukat - akár jó társadalmi, gazdasági és egészségi állapot ellenére. A magányos résztvevők közel 23%-a a kutatás kezdetét követően 6 éven belül meghalt, miközben a társasági élettel rendelkezőknél ez az arány alacsonyabb, 14% volt. Barbara Moscowitz, a Massachusetts General Hospital vezető szociális munkása szerint: "Egész életünkben szükségünk van azokra az emberekre, barátokra, akik ismernek minket, értékelnek bennünket, akik örömet hoznak a mindennapjainkba.”

Rosemary Blieszner, a Virgina Tech Egyetem professzora elmondta, hogy idős korban a barátságok már egészen másként alakulnak, mint fiatalabb éveinkben: több toleranciával viseltetünk egymás iránt, mivel addigra már tudjuk, hogy mi az, ami számunkra érték, és mi az, ami miatt nem érdemes veszekedni.
Fóliában sült hal
Tonhalas babsaláta
Töltött padlizsán 7.- bulgurral töltve
Amellett, hogy idős rokonainkat, barátainkat meghívjuk magunkhoz, fontos, hogy az egymás közötti kapcsolataikat is támogassuk. Éppen ezért, a közhiedelemmel ellentétben, az egészséges idősebb emberek számára is jobb az, ha egyedül vagy segítő felügyelet mellett élnek, mivel így több alkalmuk lehet a zavartalan összejövetelekre.
A nagyszülőkkel való időtöltés segít az idős embereknek: a beszélgetések, a történetek mesélése, legalább olyan fontos számukra, mint nekünk nagyi legfinomabb süteményei.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Karácsonyi idill? Létezik ilyen egyáltalán? A nők számára sokkal inkább...
A karácsony a nők számára az év legfeszültebb időszaka. Az év végi hajrá a konyhában, a rokonlátogatások és a lakás takarítása sem az idilli ünnepeket idézi.
Egyre laposabb a pénztárcád? 5 tipp, hogy ne költekezd túl...
Túlléped a keretedet, de meggyőzöd magad, hogy a karácsonyi ajándékok minden pénzt megérnek? Tippek, trükkök, hogy januárban se szorítson a cipő.
Ezen (is) múlik, hogy milyen egy férfi szexuális élete
Egy tanulmány kimutatta, hogy azok a férfiak, akik élénk szexuális életet élnek, milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek.
Nem elég csak nevetni, heti egyszer sírni is kell!
Mi a stresszmentes és kiegyensúlyozott élet titka? Azt eddig is tudtuk, hogy a nevetés segít, de ezek szerint a sírás is.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















