2020.11.30.
Mit csinálj, ha zöld maradt a paradicsomod? Tedd el mondjuk savanyúságnak!
Termő paradicsompalánták büszke tulajdonosai számára ismerős, hogy az ősz előrehaladtával zöld szemek maradnak a növényen. Na de mit lehet a zöld paradicsommal tenni?
Ugye van az az életszakasz, amikor még/már párhuzamosan létezik itthon és otthon –utóbbi esetemben is a szülői házat jelenti. Szóval a minap itthon helyett otthonról hómofiszoltam, így esett, hogy összefutottam a kert idei utolsó paradicsomtermésével. Ami nagyrészt zöld volt. Ez azonban a csalódottság helyett izgalommal töltött el, mivel azóta érdekel a pubertáskorú betakarított zöld pari, hogy két éve kipróbáltam a sült zöld paradicsomot.

A zöldparadicsom ötven árnyalata
A zöld paradicsomról röviden
Két dologra gondolhatunk, amikor zöld paradicsomról beszélünk, és nem érdemes összekeverni - a gasztronómiában ugye nem ismerünk viccet. Egyrészt van a nemesítés miatt zöld paradicsom: ennek direkt ilyen a színe, ilyennek termesztik. Piros társához hasonlóan éretten, lédúsan fogyasztjuk, legismertebb típusa az instakompatibilis zebra paradicsom. A tomatillót most ne keverjük ide, az egy teljesen másik történet.¯\_(ツ)_/¯
És van a másik fajta zöld paradicsom, amit nem annak szánunk, de úgy marad: a rendes paradicsom éretlen testvéréről van szó. Sokáig kidobás volt az ő sorsuk, de idővel szerencsére felfedeztük, hogy széleskörűen fel lehet használni az éretlen paradicsomokat is. Savanyúság, lekvár, chutney és salsa egyaránt készülhet belőlük, de rántva fogyasztjuk a leggyakrabban, erről még szó lesz később.

Feldarabolt zöldparik - tényleg ne dobjuk ki őket, annál izgalmasabbak!
A éretlen paradicsomot akkor érdemes betakarítani, amikor az első éjszakai fagyok várhatók, hiszen különben elrohadnának. Mivel a paradicsom utóérő termés, ekkor még van rá esély, hogy egy részük bepiruljon - a Guardian cikke szerint az utóérés akkor esélyes, ha a paradicsom már elnyerte végleges méretét, de még zöld. Ilyenkor érdemes egy szembe belevágni, és ha azt látjuk, hogy a magokat már körülveszi a zselés burok, akkor jó. Növényen hagyva jobban érik minden, így érdemes szárastól betakarítani, és azon hagyni, amíg beérik.
A nagyon zöld és/vagy kisebb szemű paradicsomokat pedig használjuk fel saját jogukon!
Egy dologra figyeljünk nagyon: a mennyiségre! A zöld paradicsomból nem szabad egyszerre nagy mennyiséget fogyasztani, mert a benne található tomanin nagyobb mennyiségben mérgező lehet.
Ez az alkaloid, mely a növényt védi a kártevőktől, az érési folyamat végére teljesen eltűnik a paradicsomból, de zöld állapotban még jelen van kisebb koncentrációban. Persze ahhoz, hogy veszélyes legyen több kiló zöld paradicsomot kéne egyszerre megenni, ráadásul hőkezeléssel (sütés, befőzés, stb.) csökkentjük is a tomanin mennyiségét. De jobb óvatosnak lenni, így inkább csak ínyencségként kezeljük a zöld paradicsomos fogásokat, és ne főételként.

Zöldparadicsom csendélet - na ezért érdemes belevágni!
Hogyan használjuk fel? 3 egyszerű recept következik!
Savanyított zöld paradicsom
Magyarországon ez a legismertebb és legelterjedtebb módja a zöld paradicsom felhasználásának, biztos vagyok benne, hogy a köztetek is vannak, akik a zero waste jegyében így maradékmentik a zöldséget. (Vagy gyümölcsöt ugye.) A savanyúságként eltevés szuper megoldás: gyors, nem koszol és bármilyen méretű pari tökéletes hozzá. Ráadásul nem kell paradicsomfarm-tulajdonosnak lenni hozzá, már egy-két marék paradicsomot is érdemes eltenni így.
A művelet végtelen egyszerű, kezdésként a paradicsomokat alaposan megsikáljuk és feldaraboljuk. A nagyobbakat érdemes félbe vagy négyrét vágni, a kisebb koktélparadicsomok pedig egyben is maradhatnak. Ezután ecetből, vízből, cukorból, sóból és fűszerekből gyorspácot készítünk - épp csak forralunk egyet rajta és már önthetjük is a steril üvegekbe pakolt zöldségre. Fogyasztás előtt legalább egy napot érleljük hűtőben, ahol aztán pár hétig nyugodtan tárolhatjuk.

Savanyított zöldparadicsom - receptért katt a képre
Zöldparadicsom-salsa
A legtöbb salsától eltérően ebbe hőkezelve kerülnek a zöldségek. A metódus pofonegyszerű: a felezett paradicsomokat egy fej hagyma és pár gerezd fokhagyma társaságában összeforgatjuk némi olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk, megszórjuk chilipehellyel, majd sütőbe pattintjuk. Negyedóra grillfokozaton épp elég lesz.
A megpirult zöldségeket késes aprítóban összeboronáljuk arcpirító mennyiségű korianderrel-petrezselyemmel és krémesre zúzzuk. Pár csepp citromlével lazítjuk, majd pár órára hidegre küldjük. Tortillachipsszel zseni!

Zöldparadicsom-salsa, torillachips dukál hozzá
Sült zöld paradicsom
Az amerikai dél csodája, ahogy a legegyszerűbb és legelhanyagoltabb alapanyagokból ízletes fogásokat varázsolnak. A sült zöld paradicsom (zöld paradicsom) erre tökéletes példa, hiszen semmi más nem történik, minthogy kukoricadarás bundát kapnak a vékony paradicsomszeletek. Ehhez érdemes nagyobb darabokat választani, legalábbis ha nem akarjuk magunk alatt vágni a fát panírozáskor. A sült zöld paradicsom az azonos című filmből is ismerős lehet - erről ITT írunk korábban, receptet pedig ITT találtok hozzá.

Sült zöld paradicsom - a filmből is ismert csoda receptjéért katt a képre
Forrás: a couple cooks | The Guardian
A zöld paradicsom mérgező voltáról bővebben pro és kontra:
Még több gasztroérdekesség erre:
Ezeket olvastad már?
A legtöbb étel, amiről azt hiszed, hogy mexikói, az valójában...
A mexikói ételekért sokan rajongunk – de azt tudjátok, hogy amit esztek, az jó eséllyel nem is mexikói? Bizony, az USA ebbe is belekontárkodott – és ezt egyáltalán nem bánjuk!
Te tudod, mi is pontosan az ötórai tea? Így lett...
Ha szóba kerül London vagy Anglia, valószínűleg mindenkinek az első asszociációi között van a teázás. De azt tudjátok, honnan ered és miből áll a délutáni tea hagyománya?
Így készíts a legegyszerűbben tésztát házilag
Mindig is izgatott, hogy házi száraztésztát készítsek, de eszembe se jutott, hogy tésztanyújtógép nélkül megoldható lenne a feladat. Pedig nagyonis az, mutatjuk, hogyan.
Ilyen a rakott krumpli, ha a franciák készítik – krémes,...
Párizsban tett kiruccanásomról a rengeteg élmény mellett egy csodás sajtos burgonya emlékét is hazahoztam – az pedig nem is lehetett kérdés, hogy elkészítem.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















