2020.11.30.
Mit egyenek a fogszabályzós gyerekek?
Milyen jó beleharapni egy almába, igaz? Fogszabályozóval ez már nem is olyan egyszerű - segítsünk gyerekeinknek ebben a nehéz időszakban megőrizni étvágyukat!
Régen a szülők kevésbé gondolták fontosnak azt, hogy gyermekeik fogazatának állása igenis befolyásolhatja felnőttkori boldogulásukat. Az én szüleim is bíztak az éves iskolai fogorvosi ellenőrzésben. Emlékszem, mindenki utált odamenni. Nekem az iskolaorvos írt egy beutalót, amit szüleimnek kellett volna átadnom, miszerint fogszabályozásra javasolnak, a rendelőből kilépve azonban a kukában landolt az iromány. Később, felnőtt korban kényszerültem behozni a korábbi elmaradást. Ebből okulva én saját gyermekemnél nem bíztam a véletlenre, és magam vittem el őket orvoshoz - nemrégiben meg is kaptuk az első sínünket, no nem vasútit, hanem valódi fogszabályzósat.
Na, még egyet utoljára!
A fogszabályozó feltétele előtti estén kívánság-vacsorát sütöttem. Kisfiam kedvence a mák-mákkal, így óriás adag mákos gubát készítettem neki. Úgy gondoltam, sokáig nem lesz lehetőségem megörvendeztetni hasonló mákos finomsággal, mivel az apró mákszemek előszeretettel bújnak meg a fog és a fémsín között. Eltávolításuk nehéz és szúró, dörzsölő hatásuk is lehet.

Minél puhább, annál jobb!
Az első napokban még szokatlan és sokszor zavaró lehet a fogszabályzó, így hát érdemes könnyen rágható ételeket kínálni gyermekeinknek. A krémlevesek és a puhára főzött zöldségekből készült főzelékek jól megfelelnek erre a célra. Az ízes burgonyafőzelék mindig biztos befutó nálunk, ezért első alkalommal ezt készítettem. De hogyan tovább? Kisfiam minden reggel müzlit eszik, és almát visz magával az iskolába. Csíkokra vágott répát, uborkát és más zöldségeket adok neki délutánonként, és salátát a vacsorához. Ezek mind-mind nehezen fogyasztható ételek, és kellemetlenségeket okozhatnak az iskolai lét, sőt az egész nap során. Valahogy mégis csak pótolni kell őket! Megoldásképpen a reggelihez könnyen puhára áztatható gabonapelyhet vásároltam, a tízórai mellé banánt tettem, délután turmixok következtek. Az esti vacsoránál hámozott uborkából és paradicsomból készült saláta és levesben főtt illetve párolt húsok kerültek az asztalra.
Legnagyobb meglepetésemre pár nap alatt túl voltunk a kezdeti nehézségeken. Speciális, fogszabályzókhoz kifejlesztett fogkeféket kapni bármelyik drogériában vagy patikában, ezért a fogtisztítás manapság már könnyedén megoldható. Elgördült minden akadály az útból, újból hódolhatunk a mákos élvezeteknek.
Ezeket olvastad már?
Idő közben pedig fokozatosan megszokottá vált a fogszabályozó használata, ezért egyre inkább választhatok menüt vacsorára a korábbi megszokott repertoárból. Sőt, akár marhasültet is készítek, de az olasz mandulás süti a reggeli kakaóhoz még mindig várat magára, pedig milyen jó is a cantuccini alla mandorla!
Jövő héten már fánkokat sütünk, hiszen kezdődik a farsangi időszak!
Gréti
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















