Retro

2020.11.30.

Mit gondolsz, a Sport szelet vagy a Boci csoki a régebbi? - nézd meg, mikor születtek kedvenc édességeink

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

Az igazán nagy klasszikusok nemcsak a mostani 30-as, 40-es generáció gyerekkorát kísérték végig, hanem már a szüleink, sőt, nagyszüleink gyerekkorában is jelen voltak.

Gyerekkorunk meghatározó édességei közül sokat ma is kapni, azonban egyik-másik korábban napvilágot látott, mint a nagyszüleink. Neked melyik volt a kedvenced?

Szerencsi csokoládé, 1923

A Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. első terméke a citromsárga papírba csomagolt Szerencsi főzőcsokoládé, amit 1923 óta gyártanak. A gyártás évében minden szerencsi lakos kapott egy táblával ajándékba.

De ne feledkezzünk meg erről a klasszikusról sem! A nugátos krémmel töltött, pehelykönnyű Szerencsi csokiszeletet a mai napig a kosarunkba dobhatjuk, szinte bármelyik közértben, ha egy kis retro desszertre vágyunk!

PEZ, 1927

A PEZ cukorka eredetileg borsmentaízű volt, és öngyújtóalakú műanyag tartó járt mellé, ugyanis annak idején a dohányzásról való leszokást hivatott segíteni. Az a PEZ, amit mi ismerünk, 25 évvel később jelent meg.

Az eredeti, az ős PEZ, ami a felnőtteknek készült:

És ahogy mi megismertük:

Boci csokoládé, 1927

1927-ben itthon is történelmet írtak, ami az édességipart illeti: a sárga csomagolású Szerencsi csoki után a magyar csokoládégyártás következő nagy dobása a Boci csokoládé volt 1927-ben. A csokoládé azóta is verhetetlen, és ugyan ma már számtalan ízesítéssel kapható, az igazi a klasszikus, tejcsokis változat!

Mars szelet, 1932

A Mars csokit az 1. és a 2. világháború között, 1932-ben kezdték gyártani, és az M&M's-hez hasonlóan a katonák egyik kedvenc csemegéjévé vált. A mandulás, nugátos csokit ma is ugyanúgy szeretjük, mint a '90-es években, amikor először beleharaphattunk itthon.

Ha kedved támad egy kis Mars csokira, készítsd el otthon az újragondolt változatát:

Mars csoki-bonbon

Mars csoki-bonbon

1adag

Idő

10p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

519

Kalória

5.2g

Fehérje

50.5g

Szénhidrát

33g

Zsír

Még több praliné

Tibi csoki, 1941

A Tibi csoki a Stühmer gyár alapítójának unokája után kapta a nevét. Kezdetben egészen kis kiszerelésben árulták a finomságot, majd az évtizedek alatt kinőtte magát nagy táblás csokoládévá.

M&M’s, 1941

A színes csokidrazsékat már 1941-ben megismerhették az édesszájúak – pontosabban, eleinte még csak barna színben gyártották. Eredetileg a Smarties adta hozzá az ötletet, amikor az M&M’s megalkotója, Frank C. Mars a spanyol polgárháború alatt Smarties-t csipegető katonákkal találkozott. Az M&M’s igazán nagy sikert 13 évvel később, a mogyorós ízesítéssel ért el, de a 2. világháború alatt a katonák körében már népszerű volt a színes, könnyen tárolható és szállítható édességet.

Mentos, 1948

A Mentos eredetileg holland találmány, de miután 1972-ben az USA-ban is debütált megállíthatatlanul tört előre a frissességre áhítozók körében. Mi már a mentolos és a gyümölcsös változatot ismerhettük meg, az eredeti Mentos azonban édesgyökér ízű volt.

Sport szelet, 1953

A rumos-kakaós szeletet még ma is imádjuk, de gondolnád, hogy idén lesz 66 éve, hogy az első Sport csoki legördült a gyártósorról? Az első Sport szeletet 1953. augusztus 20-án a Népstadion megnyitására készítette a Csemege Édesipari Vállalat. A 25 grammos minicsokoládé jellegzetes alufólia csomagolást kapott, a zöld háttér előtt pedig Szécsényi József diszkoszvetőt láthatjuk.

Ha kedved támadna elkészíteni, íme, egy recept:

Sport szelet 3.

Sport szelet 3.

1adag

Idő

30p

Költség

költséges

Nehézség

könnyű

1386

Kalória

20.6g

Fehérje

194.5g

Szénhidrát

64.7g

Zsír

Még több sportszelet

Túró Rudi, 1954

A magyarok egyik legnagyobb kedvencét, a Túró Rudit 3 tejiparban dolgozó szakembernek, Takó Imrének, dr. Ketting Ferencnek, és Borka Zsoltnak köszönhetjük. Szovjet tanulmányútjuk után alkották meg a Túró Rudit, amit egy, a túróvaj-zsír és cukor keverékéből készült, csokoládéval bevont szovjet édesség inspirált.

Otthon is készíthetsz Túró Rudit:

Túró rudi alaprecept és ízvariációk

Túró rudi alaprecept és ízvariációk

1adag

Idő

30p

Költség

megfizethető

Nehézség

közepes

421

Kalória

9.6g

Fehérje

35.7g

Szénhidrát

28.8g

Zsír

Még több túró rudi

Cukorkanyaklánc, 1958

Tegye fel a kezét akinek lógott cukorkanyaklánc a nyakában a búcsúból hazafele menet! Naná, hogy mindannyiunknak ott fityegett egy a nyakunkban, és persze, mindig tiszta ragacs lett a felsőnk, mert nyilván nem bírtuk ki, hogy ne ízleljük meg az édességet.

Twix, Hubba Bubba 1979

A Twix idén kerek 40 éves, ami a nemzetközi karrierjét illeti, de az USA-ban valójában már 1967-től gyártották. Szintén 4 évtizede robbant be a színes, szagos Hubba Bubba is, gyerekkorunk elképesztően illatos rágója.

Skittles, 1982

Bár hozzánk jóval később érkezett meg, de a Skittles már a ’80-as évek elején meghódította a gyerekek szívét külföldön - és előmelegítette a helyet a fogorvosi székben.

Ezeket olvastad már?

Ezek voltak a legnagyobb zenei tehetségek kedvenc ételei

Gasztro

Ezek voltak a legnagyobb zenei tehetségek kedvenc ételei

Híres zeneszerzők, akik nemcsak a zenét, hanem a hasukat is szerették. Ezek voltak a legnagyobb zenei tálentumok kedvenc ételei.

Petrás Gabriella

Így mosogattak nagyanyáink: régi praktikák, amikkel tisztává varázsolták a tányérokat, edényeket

Otthon

Így mosogattak nagyanyáink: régi praktikák, amikkel tisztává varázsolták a tányérokat,...

Régen, a fatüzelésű sparheltek és a búbos kemencék idejében nem mosogatószerrel, hanem házi készítésű tisztítószerekkel mosogattak a háziasszonyok. Próbáld ki te is!

Petrás Gabriella

Ezért viselnek ijesztő maszkot a busójáráson - megkezdődött a hat napon át tartó, jelmezes télűzés

Család

Ezért viselnek ijesztő maszkot a busójáráson - megkezdődött a hat...

A tavaszváró, téltemető szokással már régen is igyekeztek minél gyorsabban és messzebbre elűzni a rossz időt. Ezért várják a busójáráson félelmetes maszkokban a tavaszt.

Petrás Gabriella

Költők és írók, akik a hasukon keresztül látták a világot - Ezek voltak a kedvenc ételeik

Retro

Költők és írók, akik a hasukon keresztül látták a világot...

Volt, aki rendszeresen járt Gundel Károly vendéglőjébe, másnak tüzelőre sem telt, miközben hízott libacombról álmodozott. Így váltak irodalmi művek főszereplőivé az ételek.

Petrás Gabriella

via és via és viaés via

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept