Gasztro

2020.11.30.

Mit keres a Zing tulaja egy csirkesütöde pultja mögött? Megmutatjuk! – A Crunchyban jártunk

Gerzsenyi Flóra profilképe Gerzsenyi Flóra

Ellátogattunk a Crunchyba, Magyarország első számú amerikai stílusú csirkesütödéjébe, ahol a rántott húsos szendvicsek a mennybe mennek.

Senkinek sem kell bemutatni az ócska éjjel-nappali talponállók roggyant rántott húsos zsemléit, amiket éjjel egykor – mindezek ellenére – mennyei mannaként veszünk magunkhoz. A Crunchynál a talponállófeeling és az evés élménye szintén megvan, a minőség viszont kifogástalan – végre egy hely, ahol eszméletlenül pazar kivitelezésben tehetjük magunkévá Amerika (és a magyarok) egyik legkedveltebb street foodját: a rántott csirkét.

Susánszky Ádám neve már ismerős lehet, ő a hazai burgergyártás egyik úttörője, a Zing Burgeratyja. Most új fába (illetve csirkébe) vágta a fejszéjét, ugyanis itt most a legkedveltebb szárnyas kerül reflektorfénybe. A XI. kerületi Kőrösy József utcában sétálgatva könnyen szemet szúr az üvegfalú saroképület sürgés-forgása – nem más ez, mint a pár hete nyílt street food-os, a Crunchy!Az Allee bevásárlóközpont környékén a Susánszky birodalomnak immáron több főhadiszállása is megtalálható: Ádám egyiklegnagyobb Zing éttermétis itt nyitotta meg pár évvel ezelőtt. Egyébként a Crunchy épülete sem állt üresen, pár éve szintén Susánszkyék fennhatósága alatt üzemelt benne aCrudonevű prémium szendvicsező, amit szintén imádtunk.

A Crunchy csirkéző megfizethető street foodot kínál magas minőségben. A dobozból kézzel kajálós, arcon szétkenődő szaftos rántott hús eddig sem volt ismeretlen a magyarok számára, de valahogy a jó osztrák-magyar wiener schnitzelnél tovább nemigen láttunk – leszámítva azt, amikor leugrunk a sarokra egy kis KFC-s csípős csirkeszárnyért, de az mégsem az igazi.Arántott hússzentháromságát a hús minősége, az olaj milyensége és a panír összetétele adja. Aki ezekre odafigyel, az nem nyúlhat mellé, ha pedig Magyarország legnépszerűbb franchise street foodjának tulajdonosa áll a pultba csirkét sütni, ő pláne tuti érti a dolgát.

A csirkékről:

Az egész csirkék, amiket a fiúk frissen dolgoznak fel, limitált mennyiségben érkeznek a termelőtől heti kétszer, két olyan farmról, ahol az állatokat szabadon tartják kis állományban, nincsenek antibiotikumokkal telenyomva, és jó minőségű takarmányt kapnak.

A szendvicsekbe filézett csirkecombok kerülnek, amik eszméletlen szaftosak. (Persze van csirkemelles változatot is a finnyásoknak). A panír (azaz a 12-féle fűszerrel felturbózott liszt) tökéletesen ízes, és a hely nevének megfelelően valóban extrán ropogós, a hús pedig isteni omlós.Az első harapás olyan élmény, ami után az ember még többet akar, és észre sem veszi, hogy nyakig szószos és morzsás az arca, miközben burkolja befele a szendót.

Az étlapon háromféle szendvics található, három különböző ízesítésű, mázas csirkeszárny és egy ízlés szerint alakítható box csirkealkatrészekkel és egyéb kiegészítőkkel (házi vajas toast, savanyú uborka, szósz.)Az alapszendvicsük a The Sandwich névre hallgat: saját zinges bucijukba rántott csirkecomb, savanyú uborka és házi majonéz kerül. Igazán nincs túlbonyolítva, viszont finom és laktató, ezért is szerettük nagyon. A tálalás sincs túlgondolva, a tartalom a lényeg! Sima papírba csomagolva, tipik fast food-os piros kosárkában érkeznek az ételek.

Köretek és Extrák

Hatféle egyszerű, de nagyszerű köret közül választhatunk, amiket természetesen mind helyben készítenek. Van például káposztasaláta, waffle vagymac and cheese, amire kis lángszóró pisztollyal grillezik rá a sajtot, ez látványban sem utolsó. Sült krumplit direkt nem készítenek, mondván, akkor mindenki azt kérne, Ádámék pedig a változatosságra törekszenek. Fontos kiegészítők még a szószok, amikbe mártogathatjuk a csirkéket és nem elhanyagolhatóak Bánfi Krisztián díjnyertes, tüzes újkígyósi chilijei sem, amik a vendégtér kajapultjain soroznak. Vannak napi/heti ajánlataik is, érdemes azokra is vetni egy pillantást. Személyes kedvencem a sült comb, azaz a dobverő, nálam otthon is az a nyerő. Annyira tökéletes volt, hogy szintes elérzékenyültem tőle – végül nem a könnyem, hanem a csirke szaftja csordult ki a szám szélén.

Ádám elmondta, hogy mivel a csirkék limitált számban érkeznek, így ha valami elfogy, az elfogy – nem szaladnak ki utánpótlásért a közértbe. Ezzel elkerülik a túlrendelés és pazarlás lehetőségét, bízva abban, hogy az emberek megértik ezt a koncepciót. A hely talán egyetlen hátránya, hogy kicsi. Másfél órás ott tartózkodásunk alatt a helyiségben tobzódtak illetve folyamatosan cserélődtek a vendégek, ami abból a szempontból szuper, hogy a Crunchy már most irtó népszerű.

Szóval számítani kell rá, hogy a félórás ebédidő alatt nem biztos, hogy sorra kerülünk, de Ádám ezt ki is hangsúlyozza: ez nem gyorsétterem, hiszen a csirkecombnak kapásból 12 perc a sütési ideje!

Viszont tavasszal érkezik majd a terasz, és tervezik, hogy további Crunchy-zók is nyílnak majd Budapest-szerte.

A fiúk az étlap nagy részét prezentálták nekünk, szó szerint ontották magukból az isteni falatokat. A bőség zavara megszédített minket, ezután pedig az áldott kajakóma következett.

Hogy mi volt a kedvencünk? A kézzel zabálás, a maszatos arc, a csontok szájjal való cuppogtatása, a nyüzsgés és az elsőrendű kaja.

Ez a hely egyszerű külseje mellett kifejezetten nagy értékkel rendelkezik, amire érdemes odafigyelni.

Ezeket olvastad már?

Görcsleves, zsíros deszka és gyógyvíz – itt mennybe mennek a nagyi ikonikus fogásai

Advent

Görcsleves, zsíros deszka és gyógyvíz – itt mennybe mennek a...

A budapesti SALT étterem megnyitotta az ajtaját, arra viszont aligha lehet felkészülni, amivel belépéskor találkozunk. Vigyázz: a nagyi főztje fine dining köntösben érkezik!

Macsuga Viktória

Szexi palacsinta és óriási bébicsirke Széll Tamás újranyílt éttermének sztárjai

Otthon

Szexi palacsinta és óriási bébicsirke Széll Tamás újranyílt éttermének sztárjai

Budán nyitott újra a Stand 25, mi pedig már nagyon vártuk, hogy beszámolhassunk róla. Leteszteltük, és dobpergés...egyszerűen nagyszerű. 

Vass Adrienn

A csirkepaprikás magasiskolája – 6 elegáns étterem, ahol érdemes kikérni ezt az ételcsodát

Gasztro

A csirkepaprikás magasiskolája – 6 elegáns étterem, ahol érdemes kikérni...

Anya és a Nagymama csirkepaprikását nehéz felülmúlni, ez kétségtelen. Mi mégis tettünk egy próbát: vajon lehetséges étteremben legalább olyan jót enni, mint otthon? 

Vass Adrienn

Elképesztő színek és igazi ízorgia egyetlen tálban – Kipróbáltuk Budapest legjobb Hawaii éttermét

Utazás

Elképesztő színek és igazi ízorgia egyetlen tálban – Kipróbáltuk Budapest...

Színes tálak, tartalmas, egészséges ételek, egzotikus hangulat és felejthetetlen ízélmények. Elmentünk Budapest első Hawaii éttermébe, az ONO Poké Bowl bárba.

Vass Adrienn

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept