Gasztro

2025.06.10.

Mit kezdj a joghurttal?

admin profilképe admin

Ha úgy gondolod, hogy az ivás illetve az evés a joghurt egyetlen felhasználási módja, nagyon tévedsz! Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mire érdemes még használnod!



Joghurt

A joghurt nagyon egészséges, tele van D-vitaminnal, fehérjével, valamint probiotikummal, így sok egészségügyi és szépségápolási problémára nyújthat megoldást. Érdemes mindig tartani belőle egy keveset a hűtőnkben!

Hajmaszk és hajbalzsam egyben

Tudtad, hogy a joghurt használható hajkondicionálás céljából? Az eddig is köztudott volt, hogy jó a bőrre, de kiderült, hogy a hajra is, hiszen segít, hogy hajunk visszanyerje természetes fényét, emellett selymessé és puhává, könnyen kezelhetővé teszi azt. Vegyünk egy egyszerű natúr joghurtot, majd kenjük be vele az egész hajat úgy, hogy a fejbőrt is érje. Pár percig hagyjuk, hogy kifejtse hatását, majd langyos vízzel öblítsük le. Segít megnyugtatni a gyulladt, irritált fejbőrt, csökkenti a hajhullást esélyét, és segít a töredezett hajszálak elleni harcban is.

Természetes bőrradír

A joghurt az egyik legjobb természetes csodaszer és bőrradír a kézre, a lábra, illetve az egész testfelületre. Keverjük össze a joghurtot egy maréknyi zabpehellyel vagy szárított citrusfélék héjával, gyengéden, mégis határozott (körkörös) mozdulatokkal masszírozzuk be a bőrbe, majd öblítsük le langyos vagy hideg vízzel. Simává és hidratálttá varázsolja a bőrt. Borotválkozás után is érdemes használni, mert megnyugtatja az irritált, igénybe vett bőrt.

Fogfehérítés

A tej és a joghurt is kiváló fogfehérítés céljából. A bennük található kalcium erősíti a fogínyt illetve a fogakat, amelyek ezáltal fehérebbekké is válnak. Japán kutatók szerint pedig a cukormentes joghurt segít megelőzni a fogszuvasodást is, sőt, a fogínybetegségek ellen is felveszi a harcot a benne lévő jótékony baktériumoknak köszönhetően.

Enyhíti a leégést

A joghurt – többek közt – cinket tartalmaz, amely segít megnyugtatni az égő és viszkető, napégette bőrt. Vigyük fel vastagon a bőrre a hideg joghurtot közvetlenül a leégést követően (használat előtt akár belekeverhetjük kedvenc illóolajunkat is), és 20 perc után öblítsük le hideg vízzel. Ez segít megnyugtatni a gyulladt bőrt.

Biztonságos festék

A gyerekek szeretnek ujjal festeni, de fennáll a veszélye, hogy miközben kézzel nyakig tapicskolnak a festékben, lenyelhetik azt. Ha naturális festéket készítenél a gyerek számára, adj joghurthoz pár csepp természetes ételfestéket, és többé nem kell aggódnod, ha a gyerek véletlenül festéket eszik.

Arcmaszk

Nagyon sok módja van, hogy natúr joghurtot használjunk a bőrünkön. Az egyik például az arcpakolás, ami rendkívül jól hidratál, és ragyogóvá varázsolja a bőrt, emellett segít megszabadulni a szem alatti sötét karikáktól, sőt, csökkentheti az öregedés hatásait is. Ezen felül pedig a mitesszerek és pattanások ellen is kiváló. Keverjük össze a joghurtot zabpehellyel és mézzel, majd masszírozzuk az arcbőrbe, 10 perc elteltével pedig mossuk le alaposan.

A mohák ellen

Talán ez az egyik legszokatlanabb felhasználási módja: ha van egy árnyékos falfelület vagy szobor például a kertünkben, amit benőtt már a moha vagy a nem kívánatos penész, kenjük át joghurttal. Állítólag igen hatásos a végeredmény.

(via: womenitely)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept