2020.11.30.
Mit, mikor, mennyit? Kenyérfélék helye az IR étrendben
Gyakori tévhit a szénhidrátdiétával szemezők körében, hogy el kell hagyni az étrendből a kenyérféléket. Erre azonban semmi szükség, sőt!
Az elmúlt években, ha valaki egészségesen étkezni vagy fogyni szeretett volna, az első lépéseinek egyikeként elhagyta a kenyeret, kenyérféléket az étrendjéből. Emellett ráadásul mostanság amúgy is rájár a rúd szegény szénhidrátokra - így a kenyérfélék ázsiója igencsak lezuhant mára.
Helyén van-e ez így vajon? Lehet-e kenyeret enni, ha egészségesen szeretnénk étkezni vagy ha pl. szénhidrátdiétába fogunk?
Lemúriai kenyér
Tönkölybúzakenyér szteri konyhájából
Csicsókás-zabpelyhes zsemle
A kenyér
Bármennyire is próbáljuk tagadni, a kenyér mind a hazai konyhában, mind más országok konyháiban (pl. francia bagett, bajor kenyerek, az arab konyha lepényei stb.) alapélelmiszer. Könnyen, jellemzően kedvező áron hozzáférhető, sőt, némi gyakorlással otthon is tökéletesen elkészíthető - mindenféle szuperkészülékek nélkül, egy teljesen hétköznapi sütőben is.
Alapvető szénhidrát- és energiaforrásunk, gyakorlatilag bármely étkezésünkre fogyaszthatjuk, rendkívül változatosan felhasználva.
Teljes kiőrlésű kenyér 3. - korpával
Teljes kiőrlésű zsemle házilag
Chia magos teljes kiőrlésű kenyér
Jó kenyér? Rossz kenyér?
Van-e akkor jó és rossz kenyér? Anélkül, hogy megszemélyesítenénk ezeket az élelmiszereket, azt bizton állíthatjuk, hogy vannak olyan összetételű kenyerek, amelyek élettanilag kedvezőbb hatásúak az egészségünkre, mint más összetételűek.
Magasabb élelmi rost-, növényi fehérje-, vitamin-, és ásványianyag-tartalmuk miatt a teljes kiőrlésű lisztből (is) készült kenyerek kedvezőbbek egészségünknek, mint a sima fehér lisztből készült kenyerek. Az IR étrendben ezek "konkrét" előnye, hogy a magasabb rosttartalom miatt szénhidráttartalmuk lassabban szívódik fel, lassabban emeli meg a vércukorszintet, így hozzájárul a napi kiegyensúlyozott, kiugrásoktól mentes, egyenletes vércukorszinthez.
Az élelmiszerüzletekben keressük azokat a termékeket, amelyek nagy részben vagy teljes mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Ezt sajnos ránézésre nem tudjuk megállapítani, hiába írják a csomagolásra a gyártók, hogy "fittness", "wellness" stb., hiába sötétbarna a kenyér színe. Mindig érdemes elolvasni a termékcímkét, ha ott az összetevők között első helyen szerepel teljes kiőrlésű liszt, akkor nagy valószínűséggel megfelelő a termék.
Magvas graham kenyér kenyérsütőben sütve
Sütőben sült magos teljes kiőrlésű kenyér
Avokádós-diós teljes kiőrlésű kenyér
Süssük otthon!
Sok, előre nem csomagolt kenyér-, zsemlefélénél azonban nem találunk a kis papírcímkén összetevőlistát, így nem tudjuk feltétlenül eldönteni, hogy vajon megfelel-e nekünk az a termék. Persze fel is vehetjük a gyártóval a kapcsolatot, és van, aki hajlandó is érdemi választ küldeni.
Ma azonban egyre többen vágnak bele az otthoni kenyérsütésbe, ezzel kiváltva a boltokban kapható, gyakran bizonytalan összetételű kenyereket. Az otthoni kenyérsütés sajnos a városi környezetben a múlt században kiment a divatból, szerencsére manapság egyre többen ismerik fel, hogy kenyeret sütni egyáltalán nem nagy ördöngösség, némi gyakorlással könnyen elsajátítható tudomány.
Az otthon készített kenyerek előnye - amellett, hogy fantasztikus hangulatot árasztanak, hogy büszkeségre adnak okot - vitathatatlanul az, hogy pontosan tudjuk, mi került a tésztájába. Készíthetjük teljes kiőrlésű búza-, tönkölybúza-, Graham-, durum-, rozslisztből vagy ezek keverékéből, dúsíthatjuk ízlésünk szerint olajos magvakkal, fűszerekkel, gabonakorpával, -pelyhekkel, formázhatjuk változatosan, tetszés szerint. Ráadásul a receptúra alapján azonnal ki is számíthatjuk energia-, és tápanyagtartalmukat.
Knäckebröd - Svéd ropogós lapkenyér
Skandináv kenyér
Teljes kiőrlésű szotyis kenyér
Ha épp nincs kenyér...
Hideg étkezéseinkhez, tízóraira, uzsonnára vihetünk magunkkal "kenyérhelyettesítőket" is - pl. svéd típusú laposkenyeret, ropogósokat, kekszeket. Ezeknél a termékeknél (ha nem magunk készítjük őket) is az összetevőlistára koncentráljunk (keressük a teljes kiőrlésű liszteket a sor elején), és a termékcímkén megadott energia- és szénhidrát-tartalommal számolhatunk
Mikor, hogy együnk kenyeret az IR étrendben?
Az IR étrendben a kenyérféléket bármikor fogyaszthatjuk, ezt korlátozó szabály nincs. Természetesen az adagnagyságra kell figyelni, szénhidráttartalmukat a napi és az egyes étkezésekre előirányzott mennyiségbe számoljuk bele, ez határozza meg a fogyasztási mennyiséget.
Ha szendvicsként fogyasztjuk a kenyereket, akkor mindig fogyasszunk melléjük sok-sok zöldséget és lehetőleg gyakran teljes értékű fehérjeforrásokat (sovány húsokat, sajtokat, tojásételeket.)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



























