Életmód

2020.11.30.

Mitől fájhat a hasad evés után?

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Ha evés után rögtön jelentkezik a hasfájás, aztán kis idő múlva el is múlik, nagyon valószínű, hogy az étellel van valami gond.

Az evés utáni hasfájásnak rengeteg oka lehet, de általában azért, ha nem krónikus fájdalomról van szó, az étellel köthető össze a probléma. Vegyük sorra, mik lehetnek ezek.

Ételmérgezés

A hasfájás leggyakoribb oka kétségkívül az ételmérgezés, ennek azonban nemcsak ez az egy tünete létezik: ugyanúgy kísérheti rosszullét, hányinger, hányás és hasmenés is. A tünetek pár órával evés után jelenhetnek meg, de az is előfordulhat, hogy napok telnek el a rossz étel fogyasztása és az első rosszullét között. Ha a mérgezés nem túl súlyos, általában kezelhető egy kis pihenéssel, és bőséges folyadékbevitellel, ellenkező esetben lehet, hogy orvosi beavatkozásra is szükség lehet.

Savas ételek

A túl savas ételek irritálhatják a gyomor nyálkahártyáját, hasfájást okozva. Ilyenek lehetnek a gyümölcslevek, a feldolgozott sajtok és a paradicsom is például – az ember nem is gondolna rá, mennyi minden lehet túl savas a szervezet számára. Ezek ellen egyetlen gyógymód van: ha találsz olyan alternatívákat, amelyek nem túl savasak a gyomrodnak.

via GIPHY

Felfúvódás

Ha a belekben felesleges gázok gyűlnek össze, az kellemetlen érzést, hasfájást is okozhat. Vannak bizonyos ételek, amelyek kifejezetten gázképzőek, ilyen például a hagyma, a bab- és káposztafélék, vagy mondjuk a brokkoli. Ha azt veszed észre, hogy nagyon felpuffadsz ezektől az ételektől, akkor ne fogyaszd őket, vagy legalább is mértékkel egyél belőlük!

Fűszeres ételek

Ugyanúgy, ahogy a savas ételek, a túl fűszeresek is kikezdhetik a gyomrodat. A csilipaprikában például kapszaicin van, ami irritálhatja az arra érzékeny szerveket – például a gyomrot is.

Koffein

Mindenki kedvenc serkentője bizony néhány embernél diszkomfortérzetet okoz. Ezt sajnos az erre érzékenyeknél nem igazán lehet kikerülni, de ha csak a kávé ízét szereted, tegyük fel, akkor koffeinmenteset nyugodtan ihatsz. Ugyanez a helyzet a teák esetében is.

via GIPHY

Alkohol

Az alkohol kifejezetten irritálja a gyomrodat – nem csoda, hogy másnap olyan rosszul van tőle az ember. Ez különösen igaz azokra az alkoholos italokra, amelyek még szénsavasak is. Szerencsére az ebből következő hasfájást nagyon egyszerűen ki lehet küszöbölni: az alkoholfogyasztás mérséklése a kulcsa.

Ételintolerancia vagy -allergia

Ha az ember figyeli, hogy mit eszik, és mire hogyan reagál a szervezete, nem nehéz észrevenni, ha allergiás vagy intoleráns valamelyik ételre. Az allergia a kettő közül a súlyosabb, az intolerancia pedig egy gyengébb allergiát jelöl. Mindegyikre léteznek orvosi vizsgálatok is, így, ha azt sejted, ez állhat a háttérben, érdemes lehet kivizsgáltatnod magadat.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Hol fenyeget az ételmérgezés?

Gasztro

Hol fenyeget az ételmérgezés?

A hétköznapi vélekedés szerint a gyorskajáldákban gyengébbek a higiéniai körülmények, ezért nagyobb eséllyel szedhetünk össze betegségeket, ha ott étkezünk. Pedig nem így van.

admin

Ezek a legismertebb és leghatékonyabb gyomorkímélő ételek

Mentes

Ezek a legismertebb és leghatékonyabb gyomorkímélő ételek

A kímélő ételek szerepe az, hogy tehermentesítsék az emésztőrendszert, ha az nem egészséges.

Kessel

3 trükk, amivel legyőzheted a macskajajt!

Bárpult

3 trükk, amivel legyőzheted a macskajajt!

admin

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept