2022.04.19.
Itt adhatod le a húsvétkor elhasznált sütőolajat legegyszerűbben
A használt olajat országszerte leadhatjuk a MOL-töltőállomásokon, csak pár apróságot kell hozzá betartanunk, és még a környezetünkre is figyelmet is fordítunk.
Az ünnepi időszak az együttlét és a családi sütés-főzés mellett a környezettudatosságról is szól. Húsvét után a MOL-töltőállomásokon országszerte le lehet adni az elhasznált étolajat, amivel óvhatjuk a környezetünket, hiszen 1 liter sütőolaj akár 1 millió liter ivóvizet is elszennyezhet. A háztartások ilyenkor az átlagosnál nagyobb mennyiségben használnak zsiradékot, amelyet a megfelelő módon gyűjtve és leadva újra lehet hasznosítani. A program népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy évről évre nagyobb mennyiséget visznek be az emberek a benzinkutakra.

Tegyünk a környezetért – itt is leadhatjuk a fáradt olajat
A Mol 2011-ben telepítette az első gyűjtőtartályokat a töltőállomásaira azzal a céllal, hogy az emberek egyszerűen, gyorsan és környezetbarát módon szabadulhassanak meg a használt étolajtól. Ez ugyanis veszélyes hulladéknak számít: ha beleöntik a lefolyóba, vagy kiöntik a szemétbe, azzal károsítják a környezetet. Az összegyűjtése és feldolgozása ezért elsődleges környezeti érdek.
Miért káros:
- A csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza.
- A háztartási szemétbe öntve nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókban.
- Ha az élővizekbe jut, a tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket.
- Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.
Hogyan kell leadni a töltőállomáson:
- Mivel háztartási mennyiségről van szó, egyszerre legfeljebb 10 liter adható le.
- Nem kell extrán leszűrni, a sütéskor keletkezett ételmaradvány benne maradhat - de a sütőolaj nem lehet más hulladékkal, anyaggal vagy vegyszerrel szennyezett.
- Leadható például használt műanyag palackban, vagy befőttesüvegben.
- A töltőállomásokon kérhetik a kútkezelő segítségét.
A használt étolaj begyűjtése azért fontos, mert kis erőfeszítéssel nagy kárt tudunk megelőzni, és hozzájárulunk ahhoz, hogy a veszélyes anyag végül jól hasznosuljon. Az évről évre növekvő leadott mennyiség azt mutatja: a háztartások számára is értéket jelent, ha fenntartható és egyértelműen hasznos megoldást kínálunk az étolaj gyűjtésére és feldolgozására. Köszönjük a lakosság együttműködését, és mindenkit arra biztatunk, hogy használja a Mol töltőállomásokon elhelyezett gyűjtőtartályokat!
– nyilatkozta Bakos Piroska, a MOL Magyarország szóvivője.
Korántsem elhanyagolható mennyiségről van szó: az elmúlt években a lakosság mintegy 3 millió liter használt sütőolajat adott le a kijelölt MOL töltőállomásokon. Ezt a Biofilter Zrt. gyűjti össze és tisztítást követően eljuttatja a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát termék lesz belőle, amelyet a MOL százhalombattai finomítójában használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















