2024.09.12.
Új szelek a koktélkészítésben – így zajlott a MONIN Bartender-verseny elődöntője Budapesten
Két év után újra Budapesten került megrendezésre a MONIN bartenderverseny magyarországi elődöntője 2024. szeptember 9-én, Budapest szívében, az újonnan nyíló Kimpton Bem Budapest Hotelben. A Bar Huso-ban 7 fiatal mérhette össze tudását a nemzetközi zsűri előtt, melynek tagjai között volt a nagyszerű szakmai tapasztalattal rendelkező Václav Abraham, a MONIN Közép-Európai italszakértője, aki az elmúlt 15 évben 200 versenyen vett részt.
A világ vezető ízspecialistája, a MONIN által szervezett MONIN Cup 2024 az idei verseny koncepciójának a "Low is More" témát választotta, figyelembe véve a világszerte egyre erősödő no/low alkoholtrendet. A kihívás célja, hogy a versenyzők olyan kiváló, ízben kiegyensúlyozott koktélokat alkossanak, amelyek izgalmasak, és magas alkoholtartalom nélkül is nagy hatást tudnak elérni mind látványban, mind pedig ízvilágban. Az idei megmérettetés tökéletes arra, hogy a fiatal bartenderek kihasználják a jelenlegi trendeket, fejlesszék képességeiket, és a MONIN széles termékkínálatán keresztül kísérletezhessenek az ízekkel. Az olyan versenyek, mint a MONIN Cup, kulcsfontosságúak abban, hogy felfedezzék és támogassák a bartendertehetségek új generációját.

A háromtagú zsűri külföldről érkezett tagja Václav Abraham, a MONIN Közép-Európai Italszakértője, aki 15 éve tevékenykedik a báriparba. Világszerte több mint 200 versenyen vett már részt flair bartending kategóriában. Legnagyobb eredményei közé tartozik a 2019-es kínai világbajnokságon elért második helyezés. Farkas Maja 10 éve dolgozik a bárok világában. Bartenderként kezdett Londonban, majd Ausztráliában folytatta karrierjét. Következő állomásként Görögországban Mykonoson és Santorinin töltött be Head Bartenderi feladatokat, majd a Dubai Four Seasons Bar Supervisoraként tevékenykedett és most jött haza a Karib-szigetekről, ahol Curacaon volt Bar Manager. Jelenleg a Best Mixer iskolában adja át tudását oktatóként. Barta Mátyás nagyjából 15 éve kezdte a báros szakmát. Ezen időszak jelentős részét Londonban töltötte, ahol többek között megfordult a Wolselyben, Sushi Sambaban, Ivy Chelsea Gardenben, „Pollen Street Social”-ben és az „Artesian”-ban. London után egy horvát, majd karibi kitérő után tért haza 2019-ben. Itthon a Leo, Minute, Centrál Grand Café, Yamaha és White Raven (2022-es első szezon) koncepciója köthető a nevéhez. Jelenleg a Kimpton Bem Budapest szálloda Huso és Fennen bárjainak szakmai munkáját vezeti. Számos hazai és nemzetközi verseny dobogójára állhatott már fel.
A MONIN Cup a versenyen túl emlékeztet az iparágban rejlő végtelen lehetőségekre, miközben hangsúlyozza a folyamatos tudáskeresést és a határtalan innovációs potenciált. A magyarországi elődöntő győztese meghívást kap a nemzetközi döntőre, amelyre idén decemberben, a márka otthonában, a franciaországi Bourges-ban kerül sor.

A versenyen való részvételhez olyan 27 év alatti, feltörekvő hivatásos bártenderek vagy barista iskola diákjai nevezhettek, akik tehetségüket és kreativitásukat szakmai zsűri előtt is szerették volna megmérettetni. A MONIN célja, hogy az italkultúra fejlesztésébe a jövő bartender generációját is bevonja, akik új, kreatív ötletekkel, új látásmóddal járulhatnak hozzá a folyamathoz.
A magyarországi döntő versenyzőinek az általuk megálmodott ital elkészítéséhez legalább 10 ml MONIN terméket kellett használniuk a MONIN szirupjai, püréi, koncentrátumai vagy likőrjei közül, de ezeket kombinálhatták is. A versenyzők szabadon beépíthették receptjeikbe a MONIN-nal nem versenyző márkák ehető összetevőit (szirupok, pürék vagy likőrök). A felhasznált összetevők száma és mennyisége korlátlan volt, amennyiben azok fogyasztása biztonságos. Versenyzőként egy házi készítésű összetevő is engedélyezett volt, de ennek a versenykiírásban szereplő kritériumoknak meg kellett felelnie. Mindezt angol nyelven kellett prezentálniuk.

A versenybe jutott Bánfi Boglárkának, Becze Máténak, Brettner Dávidnak, Horváth Kristóf Jonatánnak, Hunyadi Márton Mátyásnak, Kovács Péternek és Stenger Máténak nem csupán a recepttel, de az angol nyelvű prezentációval is le kellett nyűgöznie a zsűrit. Erre 8 perc állt rendelkezésükre. A versenyt végül Horváth Kristóf Jonatán nyerte WOODY fantázianevű koktéljával, aki a győri Higgi The Tiki Barból érkezett. Ezzel a győzelmével megvédte címét, hiszen 2 évvel ezelőtt szintén ő állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A trófea és díjazás mellett lehetőséget kapott arra, hogy decemberben Bourges-ban a világdöntőn képviselhesse Magyarországot. Jelképesen a repülőjegyét is átvehette. Szintén díjazásban részesült a második helyezett Stenger Máté, és a harmadik helyen végzett Brettner Dávid is.
A MONIN Cup 2024 több, mint egy egyszerű verseny! Szakértői mentorálás: hiszen a győztes neves bartenderektől és MONIN együttműködőktől tanulhat, akik értékelik előadását, technikáját, és természetesen az alkotásai ízét. És az ízvilág felfedezése: mert lehetősége nyílik elmerülni a MONIN által összeállított ízek világában, és felfedezni a no/low alkohol végtelen lehetőségeit. Nem utolsó sorban pedig ez egy kitűnő lehetőség fiatal feltörekvő bártenderek számára a kapcsolatépítésre.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












