2020.11.30.
Most akkor fertőtleníteni kell a boltban vásárolt termékeket?
Megoszlanak a vélemények arról, szükséges-e lefertőtleníteni a boltban vásárolt dobozos vagy csomagolt termékeket. Szakértők szerint fő a biztonság!
A koronavírus-járvány miatt alapjaiban változott meg az életünk az elmúlt hetekben. Odafigyelünk a hosszú, alapos kézmosásra, sokan már csak maszkban járunk ki az utcára és csak akkor, ha muszáj, ezen kívül betartjuk a másfél méter távolságot, és folyamatosan fertőtlenítjük a telefonunkat és a számítógépünket is.
Na de mi a helyzet a bevásárlással? Le kell fertőtleníteni a megvásárolt dobozos, lefóliázott termékeket is?

Az angol Metro.uk magazin a Liverpool Hope University biológiára szakosodott adjunktusát kérdezte meg arról, mennyire veszélyes hazavinnünk a boltokban vásárolt termékeket járványügyi szempontból. Dr. Perpetua Emeagi szerint ha például postai levelekről vagy csomagokról van szó, érdemes óvatosnak lennünk, ezeken ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók, ráadásul elég sok emberen mehet keresztül egy-egy csomag, mialatt elér hozzánk. A postai küldeményeket ezért átvétel után ne rakjuk le a konyhapultra, az étkezőasztalra, a csomagolástól szabaduljunk meg a lehető leghamarabb, utána pedig alaposan mossunk kezet.
Ez is fontos!
Ha ilyen a körmöd, nagyobb eséllyel lehetsz beteg!
Ehhez képest a bolti árukkal más a helyzet, a szakértő és az NHS (National Health Service) szerint a bolti áruk csomagolásáról csak nagyon kis eséllyel kaphatjuk el a koronavírust:
,,Szerencsére elég valószínűtlen az esélye annak, hogy a koronavírus csomagolásokról vagy az ételekről terjedne át az emberre. Ami viszont növeli a koronavírusos fertőzés lehetőségét, az nem más, mint maga a bevásárlás. Ezért nagyon fontos, hogy betartsuk a másfél-két méteres távolságot mind a boltban járva, mind a sorbanállásnál. Ha az árucikkeken nem is, más felületeken nagyobb valószínűséggel jelenhetnek meg a kórokozók, így például a bevásárlókosarak fülén, a bevásárlókocsik fogójánál, a zöldség-gyümölcsmérlegeknél és az önkiszolgáló kasszáknál."

A szakértők szerint a legjobb, amit ilyenkor az ember tehet, hogy vásárlás, majd otthon a megvásárolt termékek kipakolása után is alaposan kezet mos, és még a két kézmosás között sem érinti meg az arcát (fő a biztonság!), valamint akkor is megmossa a kezét evés előtt, ha előtte már rég nem volt sehol.
Egy michigani orvos nemrégiben azt ajánlotta egy videós bejegyzésben, hogy minden megvásárolt terméket tartsunk három napig a szabadban (erkélyen, előtérben, kertben) a szakértők viszont felhívták a figyelmet arra a tényezőre, miszerint a hűtést igénylő termékek ezalatt az idő alatt simán megromolhatnak, hiába nincs még rekkenő hőség.
Persze, ha a saját megnyugvásunk érdekében muszáj, egy fertőtlenítős törlőkendővel letörölhetjük a bolti árut, fontos azonban, hogy ebben az esetben is csak a becsomagolt termékeket tisztítsuk meg, a zöldségek és gyümölcsök héját viszont még szappanos vízzel se mossuk le, inkább öblítsük át őket duplán bő vízzel.
via metro.co.uk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














