2020.11.30.
Most már Tibetben is beugorhatunk a KFC-be
Több mint tíz éves huzavona után mégis megnyílt Tibetben az első KFC, az étterem előtt hosszú sorok kígyóztak, jogvédő szervezetek ugyanakkor mellettük tüntettek.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, az amerikai gyorséttermi hálózat már több mint tíz éve felvetette ezt a gondolatot, de akkor az éles kritikák hatására elállt a megvalósításától. Első tibeti üzlete Lhászában mégis megnyílt kedden, az érdeklődési óriási volt - számolt be a megnyitóról a kínai sajtó szerdán. Washingtoni és londoni székhelyű jogvédő szervezetek a hír hallatán a helyiek foglalkoztatására szólították fel a tulajdonos Yum! Brands amerikai vállalatot, egyben a tibeti kultúra értékeinek szem előtt tartására, a tibeti nyelv használatára figyelmeztettek.
Miközben a Hszinhua kínai hírügynökség arról számolt be, hogy a helyi tibetiek az üzlet bejárata előtt fényképezkednek, és "fellélegezve", örömittasan üdvözölték, hogy végre náluk is nyitott az étteremlánc, a kritikusok például azt vetették az üzemeltető szemére, hogy nem elég autentikus a berendezés, hiába tették a falra a Potala-palota és a Csomolungma (Mount Everest) képeit.
Az amerikai nagyvállalat már több mint tíz éve felvetette az üzletnyitás gondolatát, de akkor az éles bírálatok hatására elállt a megvalósításától. Annak idején a dalai láma is levélben fejezte ki rosszallását, mondván, a felhasznált csirkék tartásának körülményei és kegyetlen leölésük sérti a tibeti kultúrát.
A Yum! azzal érvel, hogy egyrészt piaci megfontolásból a fogyasztói igényeket kívánják kielégíteni, másrészt beruházásukkal munkahelyet teremtenek, elősegítik a regionális ellátási lánc fejlődését.
A Hszinhua idézte az új üzlet kínai menedzserét, aki szerint "a Tibetben működő más gyorséttermek forgalmából az elmúlt években arra következtettek, hogy a helyiek nagy étvággyal fogyasztják a rántott csirkét és a hamburgert".

Az új KFC-étterem 540 négyzetméteren terül el, és korábbi hírek szerint a beruházó egy a további terjeszkedés háttereként szolgáló hűtőház építését is tervezi egy külvárosi, 4,7 hektáros területen. A KFC 1987-ben vetette meg a lábát Kínában, és jelenleg több mint ötezer étterme van 1100 településen.
Ez is érdekelhet!
Nagy dobásra készül a McDonald's
(via MTI)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















