2020.11.30.
Most már az űrben is lehet kávézni
Mi az, ami egy űrhajósnak a leginkább hiányzik az űrben? Bizonyára a család, a Föld, a barátok - és egy jó erős fekete.
Amikor az olasz űrhajós, Luca Parmitano a Nemzetközi Űrállomáson járt, elmondása szerint és nem megcáfolva olasz származását, az egyetlen dolog, amit igazán hiányolt, egy jó csésze eszpresszó volt.
Olvastad már?
Ha szereted a kávét, akkor ezt látnod kell!

Ennek megfelelően a mérnökök rögtön neki is láttak a probléma megoldásának. Igen ám, csakhogy az űrben erős hiány van gravitációból, ami nem válik a kávé javára, így első körben ezt a problémát kellett megoldani. Végül elkészítették a ISSpresso-t (az ISS az International Space Station, vagyis a Nemzetközi Űrállomás angol rövidítése), az első kapszulás kávéfőzőt, amely képes az űrben lévő extrém körülmények ellenére is kávét főzni.
Mindezt a legújabb híradások egyenesen a technológia és a mérnöki tudomány egyik legújabb ékköveként emlegetik. A projekt egyébként az Argotec vállalat, amely az űrbéli étkeztetés egyik vezető cége, a Lavazza, valamint az olasz űrhivatal közös munkájának eredményeként valósult meg.
Giuseppe Lavazza úgy fogalmazott, hogy ezzel lehetőség nyílt arra, hogy leküzdjük a súlytalanság határait és ihassunk egy jó eszpresszót. Hangsúlyozta, hogy ellentétben az úgynevezett "kávéval", amit eddig voltak kénytelenek inni az asztronauták, az ISSpresso-val most már valódi, gőzölgő kávét ihatnak.
A Phys.org-nak nyilatkozva azt is elmondta, hogy az új gép kapszularendszerrel működik, amely nem csupán eszpresszót, de több kávéfajtát is képes lesz majd előállítani, így például hosszúkávét is.
A körülményekre való tekintettel néhány más változtatást is beiktattak a "földi" kávéfőzőkhöz képest, például a kávéfőzőkben általában megtalálható műanyag csövet, amelyből a forró víz jön, acélcsőre cserélték a magas nyomás miatt, valamint több más helyettesítő rendszert is bevezettek, amelyeknek köszönhetően évekig működhet az űrbéli kávéfőző.
Olvastad már?
Itt a kávégép, amely elfér a zsebben!
(via NPR, címlapfotó: Flickr by epSos .de)
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















