2020.11.30.
Most megtudhatod, mennyire étkezel egészségesen
A tudatos táplálkozásról még ma is sokan mondanak le szűkös anyagi lehetőségeik miatt, mégis az egészségesnek tartott élelmiszerek iránti kereslet folyamatosan nő.
Az Étkezési szokások felmérésének legutóbbi adataibólaz is kiderült, hogy a megkérdezettek többsége "normálisnak" nevezi étkezési szokásait, újra előtérbe került az otthoni főzés, és a többség egyre több alkalommal eszik egy nap.

A vizsgálatot végző GfK 1989 óta kétévente összeállított tanulmányának legutóbbi adatai szerint élelmiszervásárlásnál a legfontosabb szempont továbbra is a jó minőség és az ár. Az egészséges élelmiszerek iránti igény azonban határozottan megjelenik, főként az adalékanyagok (mesterséges színezék, ízesítő, tartósítószer) elutasításában, ugyanakkor a fogyasztóknak kevésbé számít a zsír- és a szénhidráttartalom, illetve a biotermékeket is kevesen keresik. Az egészséges élelmiszervásárlás elsősorban a nők, a 40 évnél idősebbek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára fontos szempont főleg Budapesten, a Nyugat-Dunántúlon és Észak-Magyarországon - olvasható a közleményben.
A megkérdezettek alacsony hányada vallja, hogy egészségesen táplálkozik, a többség "normálisan étkezőnek" tartja magát vagy "azt eszi, ami ízlik neki". Mindezek mellett nő az egészségesnek számító termékkategóriák fogyasztása - állapították meg, idesorolva például a szárnyas húsokat, a rizst, a barna kenyeret, ásványvizet. Habár az élvezeti cikkek egy része - kávé, alkoholos italok, édességek - szintén egyre népszerűbb, fogyasztásuk nem vált intenzívebbé.
A vásárlók erőteljes árérzékenységük miatt szívesebben főznek otthon, a megkérdezettek több mint fele hetente többször is a főz.
Jelentősen átalakult az általános napi étkezési rutin is az 1989-ben megfigyeltekhez képest: például nő a napi étkezések száma, a tízórai és az uzsonna is egyre inkább a napi étkezési rutin részévé válik (22 százalékról 40 százalékra nőtt a naponta négyszer vagy többször étkezők aránya). Ugyanakkor jellemző trend, hogy a meleg étkezést hideg élelem váltja fel - a mindennapos melegebéd-fogyasztás aránya 76 százalékról 66 százalékra csökkent; és a legalább alkalomszerűen hideg ebédet fogyasztók aránya 36 százalékról 63 százalékra nőtt. Egyre kevesebben reggeliznek és meleg vacsorát is kevesebben esznek.
A legkedveltebb ételek tízes toplistáján megtalálhatók a hagyományos főzött levesek, a szárnyas- és sertéshús, a zöldség és gyümölcs, burgonya, tészta, tojás és sajt, valamint a szárazáruk (kolbász és szalámi).
Tyúkhúsleves Kiki konyhájából
Zöldségekkel sült csirkemell spenótos puliszkával
Friss és gyors paradicsomos tészta
Ez is érdekelhet!
Négy magyar iskolásból egy túlsúlyos
(via MTI)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















