2020.11.30.
Mostantól nyilvánvaló, hogy ezekkel a háztartási gépekkel is megsüthetünk egy szelet húst
Ez a két YouTube-vlogger megmutatja, miért járt le a klasszikus grillezés ideje. Húst sütnek háztartási gépek felhasználásával, majd kiderítik, melyik a legjobb módszer.
- A Jó reggel Vietnam című filmből ismert módon, csak úgy mint Robin Williams, a két komikus fiú, Rhett és Link is beköszönnek a nézőknek, az ő műsoruk címe viszont: Jó mitikus reggelt!
- Ők más műsorokkal ellentétben nem lerombolni kívánják az egyes ételek köré épült mítoszokat, hanem megélni, kipróbálni, a szerzett tapasztalatokat pedig átadni a rájuk kíváncsi embereknek.
- Húsokkal már korábban is próbálkoztak, állati szíveket is teszteltek, most azt szeretnék bebizonyítani, hogy semmi szükségünk a sütőnkre, a serpenyőnkre, mert más konyhai eszközökkel is el tudjuk készíteni a marhasültet.
- Tudjátok, hogy az amerikaiak élnek-halnak a marhasteak-ért, nincs olyan összejövetel– főleg a déli államokban, ahol az időjárás is kedvez neki – , hogy ne kerülne sor egy kis grillezésre.
- A fiúk most bebizonyították, hogy nem csak a grillen lehet tökéletes húst sütni. Követőik megírták nekik, hogy melyek a kedvenc elkészítési módok: például a sous vide-olt hús, vagy ahogy Gordon Ramsey süti, sok vajjal kakukkfüvesen, aztán jöhetettek az ővadabb módszereik.
- Nézzétek, milyen konyhai eszközöket vontak be a sokszor nagyon humoros műveletbe!

-
Vasaló
Vasalt csirkemellről már hallottunk, és tudjuk, hogy ezt jobb helyeken tényleg szénnel töltött, ezer éves vasalókkal lapítják, de erről a fiúk szerintünk mit sem tudnak. Még a húst is vasalóformájúra vágták, hogy megmutassák, ők elszántak a kihívásban. A multifunkcionális vasaló minden adottságát kihasználva estek neki a húsnak. Először a tartályba töltött páclével spriccelték be, majd a forró kerámialappal lenyomták, és még a gőzölő funkciót is bedobták a siker érdekében. A végső döfést az adta, hogy a másik oldalról egy másik vasalóval támasztották meg. Az innentől számított ajánlott sütési idő 6 és fél perc.
- A módszer abszolút bevált, a steak jól készült, de a kipróbálását – hacsak nem vesztek erre a célra külön két vasalót – mégsem ajánljuk.
Ahogy láthattátok, a vasalónak nem tesz jót a dolog, és valljuk be, nem csak veszélyes, de elég hülyén fest egy vasaló a konyhaasztalon. Egy jó elképzelés azért mégiscsak született: vasaló szinte minden szállodai szobában van, tehát, ha nagy utazó vagy és nem akarsz egy csomó pénzt éttermekre költeni, akkor tudod, mit kell tenned!

-
Kenyérpirító
Ez az eszköz szinte minden háztartásban megtalálható, csak még senki sem próbált steak-et sütni benne. A fiúk megtették: a legmagasabb fokozaton kb. négyszer olyan hosszú időn keresztül pirították benne a formára vágott húst, csak úgy, mint egy szelet kenyeret. A végén alig tudott felugrani szegény szerkezet a nehéz súly alatt. A kész húst megkenték vajjal, mint a pirítóst. A fiatalemberek egyöntetűen jobbnak találták a pirítós-husit: Rhett szerint nincs szükség többé grillezőre, Link szerint a kenyér is a múlté, ha van ilyen “húskenyér”, de ezt a verziót végképp nem ajánljuk otthoni kipróbálásra, mivel:
- a húsból kisült nedvek akár rövidzárlatot is okozhatnak, és a végén még egy szelet sült hús miatt kigyújtjuk a lakást!

-
Mosogatógép
Az új sous vide eszközünk a mosogatógép! Eleve kívülről is úgy néz ki, mint egy sütő, ezért a két vlogger próbára tette, milyen élményt nyújt a benne elkészített hús. Zárható műanyag zacskóban, vákuumozva tették a szelet húst a mosogatógépbe két órára “nagymosásra”. A kész étel külleme maximálisan alulmúlta az előző húsokét, Rhett szerint úgy nézett ki, mint egy éppen eltávolított emberi máj. Készítettek hozzá egy mosogatószerre hajazó citromos öntetet is, aztán megkóstolták, és nem dobtak tőle hátast.
- A módszer viszont csalhatatlanul működik, a mosogatógép is elvégzi a rábízott feladatot.
-
Csirkében főtt marhacsíkok
Az utolsó próbálkozást nem tudjuk mire vélni. Nem értjük, miért kell ehhez egy egész sült csirkét egy tálban fejére állítva, a fenekén keresztül megtölteni marhacsíkokkal és lelocsolni forró csirkealaplével. Azt mindenki tudja, hogy az ilyen vékonyra szelt hús elkészül egy pho-ben vagy húslevesben, nem kell hozzá csirkebendő. Ezt a módszert csak az érzékien sózó török hentes bemutatójának parodizálása mentette meg.
-
És akkor jöjjön a konklúzió is
Ha bedöglik az összes hússütésre korábban használt eszközöd, akkor sem kell lemondanod a húsok királyáról, a közepesen átsütött, szaftos steak-ről, más úton-módon is elkészítheted.
- A leggyorsabb a vasalós módszer,
- a legcélravezetőbb a kenyérpirítós változat,
- és a legizgalmasabb felfedezést a mosogatógép nyújthatja számodra.
Ezeket olvastad már?
Látnod kell DiCaprio arcát, ahogy a hintés nagymestere szórja neki...
Nincs kétség, az elmúlt hónapok legmenőbb internetes szakácsa képzeletbeli díját a #SaltBae becenéven futó török hentesnek, Nusret Gökçe-nek adjuk, aki felforgatta a világot.
7 dolog, amire még nem használtad a mosogatógéped!
Pedig a mosogatógép nem csak az edények kényelmes és alapos elmosására megoldás. Megmutatjuk, mire jó még.
Mosogass jobban és hatékonyabban!
A mosogatás sokaknak nem a kedvenc háztartási foglalatossága, de hoztunk pár tippet, amivel sokkal gördülékenyebbé tehetjük a folyamatot!
8 hiba, amivel lassítod saját takarításod!
Legalább 8 dolog van, amivel hátráltatod magad takarítás közben - inkább így csináld őket!
(via foodbeast)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















