2022.09.09.
4 jel, hogy ideje lecserélni a műanyag ételhordót
A műanyag ételhordó nagy segítség a konyhában (és a konyhán kívül is), azonban be kell látnunk, hogy sajnos egyik sem tart örökké. Vannak bizonyos jelek, amelyek elárulják, hogy a dobozoknak már a kukában a helyük.
Műanyag ételhordót valószínűleg a háztartások nagy része használ, hiszen annak ellenére, hogy nem a legkörnyezetkímélőbb opció, mégis sokáig használható és olcsó megoldást jelent a tárolásra és szállításra. Persze nem lehet örökké használni a műanyag ételhordót: egy idő után ki kell dobni őket, jöjjenek az erre utaló, legszembetűnőbb jelek!

4 jel, hogy ideje lecserélni a műanyag ételhordót
Több mint 10 éves
Nemcsak azért lehet kukába való a régi doboz, mert már elhasználódott, hanem azért is, mert a régebben gyártott darabok még tartalmazhattak olyan vegyszereket és kémiai anyagokat, amelyek károsak az egészségre.
Például a BPA (biszfenol-A) csak nemrég került fel a tiltólistára: a régen gyártott dobozokban még simán jelen lehet.
A fedő törött
Nyilván egyértelmű, hogy a tető is ugyanolyan fontos része az ételhordónak, mint a doboz maga. Ugyanis, ha nem zár rendesen, szivárog vagy deformálódott, akkor sok problémánk lehet a dobozzal a későbbiekben.

6+1 tipp, hogy szagtalanítsd az ételhordód
A tető nélküli dobozokat azonban nem kell kérdés nélkül kidobni: ezeknek még lehet haszna, ha nem is elviteles, de otthoni környezetben. Ezeket lefedhetjük fóliával, de tárolhatunk benne olyan dolgokat is, amelyeknek nincs szüksége lefedésre.
Foltos vagy büdös
Elkerülhetetlen (főleg hosszas igénybevétel után), hogy a doboz elszíneződjön vagy szagot vegyen fel, azonban ezek nagy része egy alapos mosással eltávolítható. Legalábbis jó esetben. Sajnos a műanyag képes felvenni erős szagokat, és a nehéz zsírfoltokat sem engedi egykönnyen.
Ez pedig a későbbiekben folyamatos problémát okoz majd: a dobozban tárolt, friss ételek is átveszik majd a furcsa szagot, így nem lesznek olyan kívánatosak.
Furcsa a textúrája
A megolvadt, megrepedt vagy durván összekarcolt műanyag doboz nemcsak esztétikailag, hanem egészségügyileg is veszélyes. Hiszen egy ilyen módon sérült tárolóból könnyebben kerülhetnek mikroműanyag-részecskék az ételbe. Ez pedig hosszú távon egészségkárosodáshoz vezet.
Okos házi praktikák minden helyzetre:
- Három módszer, amivel újra egyenes lesz a görbe vágódeszkád
- Trükkök, hogy mindig illatosak legyenek a konyharuháid
- EDÉNYLESŐ: bemutatkozik az elpusztíthatatlan, mégis kényes öntöttvas lábos
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















