2021.10.13.
Magyar találmány segíthet lebontani a műanyagszemetet
Komposzttá képes bontani a műanyagot egy magyar innováció. Magyar fiatalok olyan baktériumkoktélt hoztak létre, amely az egyszer használatos műanyagokat és például a PET-palackot is képes lebontani.
A Poliloop nevű, magyar fiatalokból álló csapatról az RTL klub Fókusz című műsora készített riportot. A csapat célja létrehozni egy olyan innovatív megoldást, amely segíthet komposzttá lebontani a műanyagot. A technológia alapja nagyon hasonló a klasszikus értelemben vett komposztáláshoz:
jönnek a mikroorganizmusok, amelyek esetünkben baktériumok, és felismerik a szénforrást, azaz a táplálékforrást, amelyet elfogyasztanak annak érdekében, hogy tovább tudjanak élni, szaporodni. Lényegében ugyanazt csinálják, mint mi, emberek
– mondta a Poliloop társalapítója a műsorban.
Az ötlet két megálmodója, Madaras Liz és Lévay Krisztina néhány évvel ezelőtt, még a diploma megszerzése előtt kezdett el azon gondolkodni, mit tehetnének a környezet megóvásának érdekében. Biomérnökként és vegyészmérnökként végül egy olyan technológiát sikerült létrehozniuk, amely megoldást jelenthet arra a háromszázmillió tonnányi műanyagszemétre, amelyet az emberiség termel ki egy év alatt.

A Poliloop titkos biotechnológiai eljárása lehetővé teszi a könnyű szerkezetű, zömmel egyszer használatos műanyagok komposztálását kevesebb, mint ötven nap alatt.
A Sokszínű vidék írása szerint műanyag lebontása már önmagában nagy sikernek számít, a lebomláskor létrejövő anyagot ugyanis újra fel lehet használni például biomasszaként is.
A Poliloop már olyan cégekkel is felvette a kapcsolatot, amelyek gyártják vagy éppen felhasználják ezeket a műanyagokat.
A Poliloopot jelenleg a Vespucci Partners nevű kockázati tőkealap-kezelő támogatja egy két millió dolláros befektetéssel, a startup működése pedig hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezik, a következő körös tőkebevonás ugyanis lehetővé teszi, hogy nagyobb mennyiségben is létrejöhessen a műanyaglebontás, valamint hogy a cég nemzetközi nagyvállalatokkal működhessen együtt. Ha ezek a tervek létrejönnek, a Poliloop innovációja globális megoldást jelenthet a szemét újrahasznosításában.
A Poliloop életében hamarosan elkezdődik egy következő körös tőkebevonás, amelynek célja, hogy egyre nagyobb mennyiségben legyenek képesek lebontani a műanyagot, de arra is lehetőséget tartogatnak, hogy nagy, nemzetközi vállalatokkal működhessenek együtt. Ha sikerül, akár globális megoldást is nyújthat a magyar cég a szemét újrahasznosításában.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Egy furcsa módszer, mellyel új esélyt kap az égett pirítós
- Irreálisan szigorú szabály szoríthatja sarokba a hazai vendéglátást
- Kiderült, mik azok a furcsa fehér csíkok a csirkemellen
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















