2020.11.30.
Muffinból rózsacsokrot Anyák napjára!
Ez kosárnyi harapnivaló muffin bokrétaformában. Nagyon bájos, mégis végtelenül egyszerű elkészíteni.
Az utóbbi hetekben több helyen is belefutottam csokorba rendezett rózsa formájú muffinok képébe, és annyira befészkelte magát az ötlet a fejembe, hogy kénytelen voltam a képek alapján kitalálni, hogy mégis hogyan készülhet, és kipróbálni. Születésnapra, vendégségbe, vagy az épp közelgő Anyák napjára ideális ajándék, hiszen benne van a kezünk munkája, emellett szép, mint egy virágcsokor, és finom, mint egy jó cupcake.

A muffin rózsacsokor receptjéért kattints ide!
És valóban nem bonyolult elkészíteni, ezt én állítom, akinek az egyik legősibb ellensége a habzsák. A nézeteltéréseink általában ott kezdődnek, hogy soha sincs meg az a kinyomófej, amelyikre éppen szükségem volna. Tényleg soha. Persze, amikor már nem az kell, akkor hirtelen több méret is előkerül belőle. Nem egy fajta habzsákot kipróbáltam már, de magát a műfajt sosem sikerült megkedvelnem. Vagy orrán-száján ömlik a krém belőle, ahogy nyomom, vagy átszivárog az anyagon, az eredmény meg mindig az, hogy én és a konyha is fülig krémesek leszünk, a tüneményesre tervezett sütiket pedig többnyire egy nagy krémpaca díszíti csupán.

A muffinok receptjéért kattints ide!
De mindezek ellenére ezt a rózsamuffint viszonylag sikeresen tudtam díszíteni, köszönhetően annak, hogy akármilyen bénán is nyomtam rá a krémet, valahogy mégis rózsaformájú lett. Talán csak a rózsalevelek keltik ezt az illúziót, jobb nem is firtatni.

A muffinok receptjéért kattints ide!
Amire szükségünk lesz a bokrétához:
- egy kosárka
- tömőanyag (én fűtéscső-szigetelőt használtam a célra, mert az volt otthon, de kiváló a formára vágott hungarocellvagy a virágosoknál kapható kemény hab is)
- fogpiszkálók
- muffinok
- rózsalevelek

A muffinok receptjéért kattints ide!
A kosarat béleljük ki a kiválasztott tömőanyaggal, ami elég kemény ahhoz, hogy megtartsa a muffinokat. Fogpiszkálóval rögzítsük bele a sütiket, a hézagokat pedig töltsük ki rózsalevelekkel. Ennyi az egész. Csak az a baj vele, hogy végül az ember sajnálja felfalni, pedig nemcsak szemrevaló, hanem harapnivaló is.
Olvastad már?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














