2020.11.30.
Műhibát követően 8 hónapot élt sztómazsákkal Bia - őszintén mesélt állapotáról
Egy 26 éves magyar lány tabuk nélkül osztja meg a sztómával és betegségeivel kapcsolatos tapasztalatait.
Bozsó Biaegy műtéti hiba következtében több mint nyolc hónapon keresztül élt sztómával. A 26 éves lány rengeteg viszontagságon ment keresztül, amit úgy dolgozott fel, hogyblogolnikezdett a sztómás létről. Végül annyira megbarátkozott a kolosztómájával (vastagbélsztóma), hogy el is nevezte őt Sztellának.
„Nekem a blog egyfajta terápia volt”- mondja Bia, aki 25 évesen összesen négy műtéten esett át 5 héten belül. 2018 áprilisában diagnosztizálták endometriózissal. A fiatal lány az éves rutinvizsgálatára ment el az orvosához, aki közölte vele, hogy valami baj van. A hüvelyben kidomborodott endometriózis miatt laparoszkópiás műtétet kellett rajta végrehajtani. De végül a rutinműtétet három másik követte.
Mi az endometriózis?
Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méh nyálkahártyasejtjei a méh üregén kívül máshol is megjelennek. Bővebben itt olvashatsz róla ---›››

„Az volt a gond, hogy hiába mentem el a műtét előtt különböző vizsgálatokra, az orvosok nem tudták, hogy nálam az endometriózis átterjedt más szerveimre - a húgyhólyagomra, és a beleimre” - emlékszik vissza Bia, akinél az orvosok nem voltak felkészülve arra, hogy más szervekre is továbbterjedt az endometriózis. „Ez volt a baj” - jegyzi meg a fiatal nő, akinek hatalmas fájdalmai voltak az első műtét után, mint kiderült, azért, mert megsérült a bele a beavatkozás során. Újabb műtét következett a sérülés okozta szepszis és fertőzés miatt, amikor Bia orvosa már a sztóma lehetőségét is felvetette.
Mi a sztóma?
A sztóma (jelentése: nyílás, szájadék) mesterségesen kialakított bélnyílás a hasfalon, amin keresztül a széklet a szervezetből távozni tud és egy cserélhető zsákba jut. Ilyen vendégnyílást sebészek alakítanak ki, amikor a vese- vagy bélrendszer megbetegszik.
„A műtétsorozat elején már meglebegtették az orvosok a sztóma lehetőségét, végül a harmadik műtéttel ki kellett a vastagbelemet vezetni, hogy enyhítsék a sérült bélszakaszon a terhelést, és be tudjon gyógyulni a varrat” - meséli Bia, akinek a harmadik műtét utáni felébredés nagyon fájdalmas volt.
„A sztómától kaptam egy második esélyt az életre. Ha nem vezetik ki a vastagbelemet, akkor akár meg is halhattam volna valamilyen fertőzésben. Ez egyébként később majdnem meg is történt.”
*-*utal negyedik műtétjére, amire azért volt szükség, mert a hasüregében több tályog is kialakult. Egy újabb életmentő műtétre volt szüksége...
Bia szép lassan gyógyult, a műtét után megtanították neki, hogy kell kezelnie a sztómáját, hogy kell cserélni a zsákot: *„Az első pillanatban idegen volt az egész - maga a sztóma, a kilógó duzzadt és vörösesbélnyílás."*Bia jobban félt attól, hogy fájni fog a varratkiszedés, mint attól, hogy néz ki majd sztómával. Ahogy minden sztómás beteg, az elején átlátszó zsákot kapott, hogy tudja, lássa hogy működik. Utána kapott testszínű zsákot. „Nálam ott volt egy váltás, végre abbahagyhattam a sztómazsák vizsgálgatását, mert már nem láttam bele.”
Mit szabad enni és mit nem?
Minden bélműtét után szigorú diétát követelnek meg az orvosok, de a sztómás étrend még ennél is szigorúbb. „A sztóma alatt, illetve az utolsó műtétem után bejött hozzám egy dietetikus, és átadott egy paksamétát, hogy mostantól mit nem ehetek. Én egy olyan ember vagyok, aki imád enni” - mondja Bia, aki nem mert kockáztatni, ezért semmi olyat nem evett, ami elzáródást okozhat a sztómában: „Bevallom, nagyon egyszerűen étkeztem, mert mindentől féltem.A legtöbb zöldséget, gyümölcsöt nem ettem, kerültem mindegyiknek a héját, sőt, a mai napig megpucolom ezeket, pedig már túl vagyok a helyreállító műtéten.Nagyon ritkán ettem olyan ételeket, amiket nem javasoltak, például kacsahúst. Szerencsére, nem volt tőle semmi bajom. Szerintem fontos a mértéktartás - mindenkinek más válik be. Nekem például a répát ajánlották, hogy az lesz a legjobb barátom, de az vált be legkevésbé” - magyarázza Bia, aki a nyolchónapos diéta alatt minden sztómás eseményről, félelméről beszámolt a blogjában.
A baj nem jár egyedül
Biaidén áprilisban elbúcsúzott Sztellától, átesett a visszazáróműtéten. Amikor arról kérdezem, hogy milyen volt megszabadulni a sztómától, meglepő választ ad:
„A sztómás lét alatt nem tudtam magam elképzelni sztóma nélkül. Néha hiányzik. A műtétem előtt megkérdeztem asebészemet: muszáj visszatenni? Nem akartam egy ötödik műtétet, ahol megint felvágják a hasamat.”
A megszokást, vagy hiányt jól mutatja, hogy Biának a mai napig vannak ún. fantomsztóma-érzései.
Bia a műtét után sem nyugodhatott meg teljesen. Az endometriózis diagnosztizálása előtt orvosai pajzsmirigy-túlműködést állapítottak meg nála, ami folyamatos kezelésre szorul. Emellett egy másik probléma is jelentkezett nála: a szétnyílt hasizom.
Mi a szétnyílt hasizom?
Általában a szülést követően alakul ki az egyenes hasizmok szétválásának problémája. Kezelésére két módszer létezik: a műtéti helyreállítás vagy a rendszeresen végzett, speciális gyógytorna.
„Ezt is úgy kellett kiderítenem, hogy micsoda, mert senkitől nem kaptam róla információt. Elmentem egy tanfolyamra, ami leginkább várandós nőknek szól, és ott derült ki, hogy erről a betegségről nem nagyon beszélnek, pedig sok nő küzd vele. Nekem egy látható, asszimetrikus hupli van a hasamon. Engem nagyon zavar, de remélem a tornával lemegy” - mondja Bia. Bár Sztellától elbúcsúzott, blogját fenntartja, hogy továbbra is megoszthassa tapasztalatait a betegségeivel kapcsolatban.
Ezeket olvastad már?
Crohn-betegség - te hallottál már róla?
Bármilyen meglepő is, lehet, hogy mindannyian ismerünk Crohn-betegségben élő embereket. Nézzük, mit kell tudni erről a bélrendszert érintő betegségről!
Teljes értékű élet sztómával
Teljes értékű élet sztómával. Vajon lehetséges ez? Igen, és szerencsére van, aki példaként áll sorstársai elé.
Fekélyes vastagbélgyulladás - Colitis ulcerosa
A fekélyes vastagbélgyulladás, colitis ulcerosa a Crohn-betegség mellett a másik leggyakoribb gyulladásos bélbetegség. Ismerjük meg a tüneteket, a kezelést!
Erős görcsök, fájdalom a nehéz napokon? Lehet, hogy ez a...
Sok nő küzd erős menstruációs görcsökkel, fájdalommal. Nem érdemes a tüneteket félvállról venni, van az a helyzet, amikor fel kell keresni a nőgyógyászt.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept


















