2020.11.30.
Nagy baj lehet belőle, ha összekevered a halloweeni tököt a sütőtökkel
Te tudod mi a különbség a dísztök és a sütőtök között? Komoly problémát okozhat, ha véletlenül összetéveszted őket, ezért jobb, ha szem előtt tartod a következőket.
Egyre népszerűbb ősszel a sütőtökfogyasztás és október végén a halloween-tök faragása, ugyanakkor míg az előbbiek finom csemegék, addig a dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető és már kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A NAK keddi közleménye szerint a sütőtöknek a köznyelvben a téli tököket nevezik, amelyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis a bennük levő magok szaporításra alkalmasak.

Kiemelték, hogy amit a zöldségesek, áruházak általában halloween-tök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona. Utóbbiakat étkezési célra zsengén szedik le, de termésük éretten már kemény és ehetetlen. Magyarországon a halloween-tök dísz típusa terjedt el, ami nem ehető.
A halloween-tök nagy, narancssárga színű, és díszítésre alkalmas, belföldi forgalomban többféle kapható, a 2-3 kilogrammos fajtáktól (Gomez F1 - élénk narancssárga) a 9-18 kilogrammosakig (Cronus F1 - enyhén lapos, bordázott termésű). A különösen kisméretű, dekoratív fajták sok keserűanyagot tartalmaznak, amelyek a kellemetlen ízük mellett mérgezőek is lehetnek.
Ezt láttad már?
Ebben a házban több ezer töklámpás ég egyszerre - Ilyet még tuti nem láttál!
Kitértek arra is, hogy a tökfélék családjába mintegy 900 faj tartozik, ezért érdemes körültekintőnek lenni a vásárláskor és a fogyasztáskor is. A területalapú támogatási adatok szerint Magyarországon mintegy 1500-1700 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megyében a legnagyobb, 300 hektár felett van a termőterület, de Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Borsod megyében is meghaladja a 100 hektárt. A legelterjedtebb hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange sonkatök is. Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években - tette hozzá a NAK.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Sütik, amiktől biztos nem ráz ki a hideg halloweenkor
Miért lett a tök a halloween szimbóluma, hogyan ünneplik Amerika északi részén, és mi itthon milyen finomságokkal készülhetünk az év "legijesztőbb" ünnepére? Megmutatjuk!
Nosalty-kvíz: Felismered Európa leghíresebb sajtjait?
Vajon hogyan néz ki pontosan az Ementáli vagy a Trappista, te meg tudod mondani a különbséget? Teszteld velünk tudásod legújabb kvízünkben!
Ratatouille: provence-i szegények eledeléből lett a lecsók királya
Elkészítettük az egyik legnépszerűbb Disney ételt, a L'ecsó című animációs film főszereplőjének fogását. Ha érdekel, mi az pontosan, görgess lejjebb, mert isteni!
Ezért lett halloween jelképe a TÖK - az egész egy...
Csíped a halloween sötét, morbid hangulatát, a lámpásokat, a boszorkányokat és múmiákat, de nem tudod, miért a tök az ünnep jelképe? Tudd meg most!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















